Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)
8. szám - Dr. Sebestyén Olga: Tótörténeti törekvések és állóvizek jelenének limnológiai vizsgálata
Hidrológiai Közlöny 1965. 8. sz. 371 LIMNOLÓGIA Tótörténeti törekvések és az állóvizek jelenének limnológiai vizsgálata* Dr. SEBESTYÉN OLGA a biológiai tudományok kandidátusa A tavak és a világtenger közötti főkülönbségek egyikéül Ruttner azok „élettartamát" jelölte meg, mondván, hogy az ősidők óta létező világtengerrel szemben a tavak múló képződmények [.Ruttner 1962, 15]. Földünk legnagyobb belvize, a sós Kaspi-tó, tengermaradvány. A Lóczy-féle Balaton-kutatás geológiai alapon tisztázta — a régi felfogással szemben — azt, hogy a Balaton medre, a Pannontenger elvonulása után, szárazföldön keletkezett. Már elöregedett tavunk szintje ma meg sem közelíti a hajdani magas színlőket, s nem egyszer jóval alacsonyabb vízállása is volt a mainál. Medrét nagyrészt üledék tölti ki. Földünknek csak néhány harmadkori tava van. Ezek a limnológiai értelemben vett ún. nagytavak (Bajkál, Tanganyika, Ochrida). A legtöbb belvíz a negyedkorban jött létre. Állóvizek ma is keletkeznek természetes úton is és emberi beavatkozással. A skandináv tábla emelkedésével a XVII. században szakadt el a tengertől a svéd Málar-tó, Észak-Amerika keleti partjain korunkban is jönnek létre sós-mocsarak. Az ember működött közre — természeti erők mellett — a fővárosi Feneketlen-tó keletkezésében. Nem érintem a mesterséges tárolókat, melyek száma hazánkban is szükségszerűen és örvendetesen emelkedik. A Külső-tó nevű tihanyi nedvesrét nevében őrzi a hajdani állóvíz emlékét, jóllehet csak pár száz éve csapolhatták le. Az állóvizek jellegének megváltozását Forel már hangoztatta. Mai tudásával az ember a tavak öregedésének természetes menetét lassíthatja, feltartóztathatja. Ilyen törekvések folynak ma a Balaton DNy-i végén levő Keszthelyi-öbölnek nevezett tórész tavi jellegének megtartására. Ma a limnológia nem elégszik meg azzal,hogy geológiai vagy hidrológiai módszerrel kimutassa, hogy ezen vagy azon a területen hajdanában tó létezhetett vagy éppen létezett. Érdekli, hogy milyen a limnológiai múltja az eltűnt állóvíznek s annak is, melynek jelenét ismeri vagy kutatja. A tótörténeti kutatások feladata a létező tavak, lápok, mocsarak valamint hajdani vízterületek limnológiai múltjának, mint folyamatnak felderítése. A folyóvíznek is van limnológiai története. A paleolimnológiának erre a részére nem térhetek ki. Folyóvízkutatóink azonban érezni fogják, hogy a tanulmányban érintett kérdések általában és nagyrészt a folyóvizekre is vonatkoznak. * * Előadásként elhangzott a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztálya 1964. november 20-i ülésén. A limnológia történeti fejezetének benső és többrétű kapcsolata van az üledékvizsgálatokkal és azok eredményeivel. Már a modern limnológia kezdeti éveiben kitűnt, hogy az üledék lényeges folyamatok színhelye, és hogy pl. a tófenék faunája szoros kapcsolatban áll a tó jellegével [Thienemann, 1920]. A húszas évek óta eltelt évtizedek során mind több és több fény derült erre a problémára, nemcsak az üledék élővilágának tanulmányozásával, hanem pl. az ionoknak az üledék és a víztömeg közötti kicserélődése tekintetében, a lebomlás egyes részleteit illetően (enzim hatás, pigment tartalom, aminosavak stb. a különböző üledékrétegekben, 373 old.), ide értve a biotikus folyamatokat, sőt tisztán anorganikus változásokat is. A modern üledékvizsgálatok szorosan és nélkülözhetetlenül beletartoznak a tó jelenének kutatása keretébe, annak alapvetően lényeges részét alkotják. Az üledék szerves része a tónak. Úgy látjuk, hogy az üledékvizsgálatok mai kiszélesedése és elmélyülése kölcsönös kapcsolatban van a tótörténetnek, mint a limnológia egyik fejezetének mai fellendülésével és előtérbe kerülésével. Mindez abból a kézzelfogható és egyszerűnek látszó tényből is következik, hogy az üledék a tavi élővilág temetője. Azonkívül allochton szerves elemeket is tartalmaz, melyek a csapadékterületről és a légkörből kerülnek a vízbe. Ez az utóbbi, valamint az üledék réteges felhalmozódása az idők folyamán adott alapot arra, hogy pl. a szárazföld mai növénytakarójának a klímaváltozásokkal karöltve történő kifejlődése, alakulása vizsgálatában tavi és lápi üledékek pollenanalitikai adatainak értékelése hozott gazdag és megbízható eredményt. Egyben szintén felhívta a figyelmet az üledékrétegek autochton maradványainak limnológiai vagy mondjuk paleolimnológiai értékelésére [Zólyomi, 1952]. Az „Archív f. Hydrobiologie" új kiadványsorozatának („Ergebnisse der Limnologie") 1964ben megjelent 2. füzete Dávid G. Frey tanulmánya: „Negyedkori tavak és lápok üledékének állati maradványai és azok értelmezése" [Frey, 1964], A következő füzetek közül kettő foglalkozik üledékek alga-maradványaival. Ez is tükrözi a paleolimnológia korunkban történő fellendülését. Frey professzor, aki dolgozatok sorozatában közölte különböző tavak üledékrétegein végzett tótörténeti vizsgálatainak eredményeit, említett összefoglalásának bevezetésében megfogalmazza a paleolimnológia tárgyát, lényegét ós törekvéseit. E dolgozatot nemcsak a tótörténeti problémákkal foglalkozók hasznosíthatják, de minden limnológus, sőt vízi gerinctelenekkel foglalkozó rendszertanos szakember is.
