Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

7. szám - Pávai Vajna Ferenc

«a HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 45. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 289—336 oldal Budapest, 1965. július Pávai Vajna Ferenc 1886—1964 Egy élet befejezésekor, értékelésekor helyes, ha kutatjuk a kezdet körülményeit. A vizek iránti szeretete, vonzódása az érdeklődést kíváncsisággá, kutatási szenvedéllyé fokozza, ez jellemzi Pávai Vajna Ferenc működését a Nagyenyedi Kollégiumtól a Selmeci Főiskoláig, a Pénzügyminisztérium Bányászati Osztályáig betöltött munkahelyén. Korán kitűnt, hogy jó megfigyelő, aki írásban rögzíti a lényeget. Pávai Vajna Ferenc független kutató ember, eredeti, új utakon járó tudós volt. Eredeti, mert maga kereste és találta meg a felkutatandó kérdéseket, tudós volt, mert tudott előre látni felderítetlen — fedett területeken és helyesen tudott következtetni ugyanott. Szocialista tudós volt, örült annak, amire rájött, amit felderített, de sietett közkinccsé is tenni ismereteit. Az ő munkássága főleg három területre szorítkozott : a szénhidrogénkutatásra, a meleg gyógyvizek jeltárására és a hőenergiabányászatra. Hogy eredményeket ért el, az nemcsak tudásának, jól kiművelt értelmének tulajdonítható, hanem annak is, hogy rendíthetetlenül bízott, hitt elgondolásainak helyességében. Igen jellemző a Hidrológiai Közlöny 1942. évi kötetében megjelent tanulmányának záró gondolata, ahol a fúrások telepítésének, összefüggésének kérdésével foglalkozik és így fejezi be fejtegetéseit: „Mindenesetre,ha tévedtem volna, most is jót akartam, mint mindig." És ez az állítása őszinte és igaz volt. O mindig az igazságot kutatta és annak ellenére, hogy öntudatos, magabiztos ember volt, rájővén arra, hogy a sorozatos fúrások veszélyeztethetik a vízkincset, megváltoztatta azt a nézetét, amit 15 éven át védett, és a Hidrológiai Közlöny XXII. kötetében ezekről a sorozatos fúrásokról így ír : „Főképpen veszélyes a jövő energiájának, a hőenergiának csökkentéséért, pazarlásáért és haszontalan, úgy lehet káros szétszóratásáért, most már én is azt mondom, némely esetben híres termális gyógyforrásaink vízhozamának csökkentésére, elvesztésére szolgálhat." Majd így folytatja : „Okosan ós okszerűen végzett munkával a magyar medencebeli petróleumföldgáz bányászattal fürdőország és a Föld legnagyobb hőenergia helye lehetnénk." Tehát annak ellenére, hogy telve volt alkotni vágyással, mikor meggyőződött álláspontja tarthatatlanságáról, volt annyi ereje, hogy revideálta, módosította azt. Állandóan sürgeti az ország természeti értékeinek feltárását. A földtani Értesítőben így ír : „Nyirkos hideg idő járja, már az öreg Budán se jó a levegő. Vajon megérjük-e amikor ilyen tájon nem lesz ennyire füstös, kormos a téli zimankó ködje." Egy másik helyen, a Hidrológiai Közlönyben ugyancsak síkra száll a meleg gyógyvizek feltárása érdekében, s ezt írja : ,,A forró vizek hőenergiája, az azokban oldott sók és elnyelt gázok mind olyan javak, mélyek mellett nem szabad elhaladnunk, hanem gyümölcsözően ki kell használnunk, annál is inkább, mert nem sok válogatni valónk van." Mindezekből kitűnik, hogy az alkotó emberek tulajdonságait egyesíti magában. Alkotó vágya tudáson alapul, világosan látja a víz-előfordulások rendszerét ós a kétséges kérdéseket is józanul bírálja el. Nyíltan elveti fizikai törvényszerűségek alapján Suess juvenilis víz elméletét „A víz élete a földben" c. tanulmányában. Viszont Gautier kőzetek dehidrátizációs elméletét elfogadja. E helyen azt is kifejti : ,,A termális víz épp olyan fontos tényező, mint a vas, vagy földgáz". Világosan látja a karsztvíz kérdését. Erről is írt egy tanulmányt és rámutat arra, hogy a karsztvíz többféle változatban fordulhat elő. Hiányolja és sürgeti, hogy az egyetemek egyikén hidrogeológiai tanszéket állítsanak fel. Tanulmányaiban nemcsak tényeket állapít meg, hanem eredeti javaslatokat is előterjeszt. így 1946-ban a Hidrológiai Közlönyben megállapítja : „Egészséges ivó vizű, kulturált, gazdag fürdő és melegház növénytermelést folytató higénikus életű, egészséges, boldog népű ország lehetnénk, — ha megbecsülnénk magunkat." Szóban elismerték, lényegben, hogy mit kapott, az vitatható. 1960-ban a Nehézipari Minisztérium elismerését fejezte ki munkásságáért, ugyanakkor azonban, jóllehet a Hidrológiai Társaság hajdúszoboszlói ankétján kiemelte érdemeit és kérte a világhírű fürdőhelyet, — hogy akinek a tudása és tevékenysége ott és az Alföldön úttörő volt — adjanak hajlékot, -— ezt a javaslatot ott nem fogadták el. Így munkaterületétől távol, a Mecsek hegység egyik bányahelyén : Mázán élte le utolsó éveit. Itt is szüntelenül dolgozott. A hazai barnaszeneink kartszvíz kérdéseivel foglalkozó tanulmányait összeállítva, e helyen is visszatér egyik igen fontos megállapítására, hogy a hévvizek a föld alatt milyen érdekes módon hatnak. Hazánkban ugyanis ő volt az első, aki rámutatott arra, hogy a barlangok képződésénél igen fontos szerepe van a forró oldatoknak, gőzöknek és gázoknak. Igen jellemző egyébként az az egyik gondolata, amelyben visszatükröződik egyénisége : ,,Kutatás nélkül nincs földismeret és sohasem juthatnánk a Föld kincseihez." ,,Az új merése nélkül pedig nincsen haladás!" A mi emberünk volt. A Hidrológiai Szakosztály egyik alapító tagja, s több, mint két évtizeden át, választmányi tag volt. 1952-ben a decemberi évzáró ülésen ő kapta meg először a Schafarzik Ferenc emlékérmet, gyakorlati és tudományos munkásságáért. Összefoglalva megállapítható : jó megfigyelő, a fúrások híve, hazánkban úttörő a melegvíz hasznosítása terén, az első, aki a kertgazdaságban javasolja a hévizek hasznosítását, áldozatos ember. Á munkát szenvedélyesen szerető alkotó tudós, akinek tevékenysége következtében a Fővárosban és az Alföldön új gyógyvizeket tártak fel, aki a melegvíz ipari hasznosításáért is lelkesen küzdött. A viták elültek, nagy eredmények maradtak fenn ós mi egy igaz, lelkes, utat mutató embertől búcsúzunk és teljes elismeréssel emlékezünk rá, mert szerette azt, ami igazán nagy érték : a komoly és jó munkát —- ennek érdekében áldozta fel életét. Dr. Papp Ferenc !