Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

4. szám - Csanády Mihály–dr. Gregács Margit: A halastavas szennyvíztisztítás közegészségügyi kérdései

180 Hidrológiai Közlöny 1965. 4. sz. Csanády M.—Gregács M.: A halastavas szennyvíztisztítás pítés (ami kb. az átlagvízre számított 2 órának felel meg) elegendő a féregpeték biztonságos visszatartására. Szennyvizes halastóban nálunk csak ponty tenyészthető, ami kizárólag csak sütve vagy főzve kerül fogyasztásra, ezért a patogén baktériumok életbenmaradásának a valószínűsége nagyon csekély, így a halhús fogyasztója részére az előzetes szennyvizes környezet gyakorlatilag nem jelent veszélyt. Ennek ellenére kívánatosnak tartjuk, hogy mielőtt a halak fogyasztásra kerülnek állategészségügyi vizsgálatnak vessék alá azokat. A kérdés másik oldala az, hogy az esetleg fertőzött hallal a halgazdaság dolgozói, majd a szállítás és feldolgozás során mások is érintkezhetnek. A fertőzés egyértelmű meghatározása csak szennyvizes tóból származó halak patogén baktériumokra történő vizsgálata alapján lehetséges. Ilyen meggondolása alapján feltétlenül lei kell zárni a halastavas szennyvíztisztításból a fokozottan fertőzött szennyvizeket (TBC-s intézmények, fertőző kórházak szennyvizét), és a szennyvizes tógazdaság dolgozóit — más fertőzött munkahelyhez hasonlóan — fokozott egészségügyi ellenőrzésben és védőoltásban kell részesíteni. Ezek a nehézségek azonban nem akadályozhatják az egyébként — éppen közegészségügyi szempontból — nagyon előnyösnek látszó eljárás alkalmazását. A hazai helyzet Már a kérdés első hazai ismertetői rámutattak arra, hogy a halastavas szennyvíztisztítás kérdését óvatosan kell kezelni, mivel a szennyvíz szervesanyagai kedvezőtlen körülmények összejátszása esetén a tó vizében oxigénhiányt okozhatnak. Érdemes ezzel kapcsolatban Répássy véleményét idézni [3]: „Semmiképpen sem áltathatjuk magunkat tehát most még azzal, hogy íme az, ami eddig a halászatnak legnagyobb csapása volt, a szervesanyagú szennyvíz, most egyszerre majd a halászat felvirágoztatására fog szolgálni. Köztudomású, hogy igen gyilkos mérget is fel lehet s fel szoktak gyógyszerként használni, de azért általában gyilkos méreg marad az." Mindenesetre megállapítható az, hogy a szennyvíztisztítás és a haltenyésztés érdeke bizonyos esetekben ellentétbe kerülhet egymással. Donászy szerint [19] a szennyvíz mechanikai előtisztítása általában nem elegendő ; csak ülepített szennyvizet a tó oxigéntartalmának megfelelően, a halastavat kezelő vállalat akaratától függő mennyiségben szabad csak halastóba vezetni. Woynárovich a szennyvizet értékes trágyának tartja, amennyiben az a szervetlen tápsókon kívül a széndioxidtartalom növelése révén is hasznos lehet [20]. Javasolja kísérleti üzem létesítését, felhívja a figyelmet arra, hogy az északabbra fekvő országok tapasztalatait nem szabad egyszerűen átvennünk [21]. Hazánkban kifejezetten szennyvíz-halastó céljára létesült tógazdaság nincsen. Néhány halastó kap szennyvíz-terhelést, a szennyvíznek a tóra gyakorolt hatását a szennyvíz tisztulása szempontjából részletesen még nem ismerjük. Az alább ismertetésre kerülő vizsgálatok célja éppen ennek a kérdésnek a megközelítése volt. Az irodalmi adatok szerint a halastó a szennyvíz nagyon jó hatásfokú megtisztulását biztosítja. Főleg ott javasolható alkalmazása, ahol a befogadó különös gonddal védendő, ahol a szenynyező és fertőző anyagoknak a végleges befogadóba jutását mindenképpen el kell kerülni, és lehetőleg a növényzet burjánzását elősegítő tápanyagokat is távol kell tartani. Ilyen terület hazánkban a Balaton déli partja, ahol a sűrű beépítés miatt szennyvízbevezetésre alkalmas nádas alig van, ezért mindent el kell követni, hogy a Balatont és az ott üdülő embereket megvédjük a szennyvízokozta károsodásoktól [24]. Erre a célra csak a természetes szennyvíztisztítási és egyben hasznosítási módszerek: a szennyvízöntözés és a halastavas megoldás jön számításba. A szenny vízöntözés, szakszerű kiépítés és üzemeltetés esetén, képes a feladatot megoldani. Az eddigi hazai tapasztalatok azonban arra mutatnak, hogy az ilyen telep létrehozása meglehetősen nehéz, még egy tipikusan mezőgazdasági jellegű, kedvező terepadottságú város esetében is (Kecskemét). Itt, a Balaton mellett a szakszerű, nagyüzemi rendszerű kezelés megoldása még nehezebbnek látszik, az esetleges mulasztások viszont a fertőzött termékek útján egészségügyi ártalmat okozhatnak. (Balatonlellén pl. gyümölcsös-öntözés került szóba.) A szennyvíz halastóba vezetése olcsóbb és egészségügyi szempontból kevésbé kockázatos megoldásnak látszik. Tisztázandó viszont, hogy a régi berkek lápos, tőzeges talaján létesült, szervesanyagban dús tavak hogyan bírják a szennyvízterhelést a halgazdasági érdekek sérelme nélkül [25]. Ennek a kérdésnek az eldöntésére sürgős vizsgálatokra lenne szükség, mert az üdülőtelepülések csatornázása részben folyik, részben a közeljövőben kezdődik, és a szennyvízelhelyezés módja a csatorna és a szennyvíztelep elhelyezése szempontjából döntő fontosságú. Fonyódon pl. a szennyvíz mechanikai tisztítás után halastóba vezetése (és tartalék-terület biztosítása az őszi lehalászás idejére) jó megoldásnak látszik. Földváron, ahol kevés a hígítóvíz, előzetes biológiai tisztításra is szükség van. Ehhez hasonló meggondolások alapján kellene a déli Balatonpart többi helységében is megvizsgálni a kérdést, és ahol halastó van, vagy egyszerűen létesíthető (Balatonlelle, Széplak, őszöd stb.), ezeket a szennyvíztisztítására vagy utótisztítására felhasználni. A feladat megoldását nagy mértékben elősegítené, ha egyrészt meglevő szennyvizes halastavak tapasztalatait összegyűjtenék, másrészt — az előbbi munka folytatásaként — üzemi méretű kísérletek elvégzésével meghatároznák a szennyvizes tógazdaságok létesítésének feltételeit, a halgazdaság és a szennyvíztisztítás igényeinek figyelembevételével . A kérdés első részéhez kapcsolódnak az alább ismertetésre kerülő vizsgálatok, ahol a közegészségügy, tehát az adott esetben a szennyvízártalmatlanítás szemszögéből vizsgáltunk meg néhány halastavat.