Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

4. szám - Dr. Donászy Ernő: A halastavas szennyvíztisztítás elvi kérdései

\ 174 Hidrológiai Közlöny 1965. 4. sz. Csanády M.—Gregács M.: A halastavas szennyvíztisztítás nyozták a szennyvíz hatását a vizsgált tavakra [2, 3], A balatonföldvári szennyvizes halastó 1962. június 19—20-i 24 órás vizsgálata alapján [2] Csanády és munkatársai megállapították : a halastóba 1 kh-ra mintegy 250 lakosegyenértékű szennyvízmennyiség jut és ezt a mennyiséget nagyon jó hatásfokkal tudja a tó élővilága megtisztítani. A hígítás csak 2,2-szeres, a szenny vízhatás a tó nyílt vizében nem volt kimutatható. A beömlés helyén aránylag kisebb kiterjedésű teret tudtak kimutatni, ahol éjszaka anaerob viszonyok uralkodtak. A tó nyílt vizében oxigénhiány nem mutatkozott, sőt a déli órákban erős volt a túltelítettség. A balatonföldvári szennyvíztisztítótelep biológiailag tisztított szennyvize jut a halastóba. Vizsgálatuk szerint a biológiai ÍÍSZT títás hatásfoka igen csekély volt, de a kétszintes ülepítő biztosította a féregpeték leülepedéséhez szükséges tartózkodási időt. A szennyvíztelep működése véleményük szerint csak jó mechanikai és részleges biológiai tisztításnak tekinthető. — A biológiai lebontás tuljadonképpen a halastóban történik. Csanády és Gregács [3] 1963-ban további vizsgálatokat végeztek egyrészt a balatonföldvári szennyvíztelepen, másrészt több olyan tóban, amelyekbe szennyvíz jut. Tanulmányukban ismét arra a következtetésre jutnak, hogy biológiailag jól tisztított házi jellegű szennyvíz nem nagy terhelés és elegendő hígítóvíz esetén a halastó vizét észrevehetően nem befolyásolja. De rothadó szennyvíz (pl. oldómedencével tisztított) még nagymértékű hígítás esetén is károsan befolyásolja a tó élővilágát, bár a bakteriológiai hatásfok még ilyenkor is jó lehet. A vizsgált tavak azonban nem a szennyvíztisztítás céljaira épült halastavak, hanem olyan nagy víztömegű tavak, amelyekbe minden további nélkül bizonyos mennyiségű szennyvíz bevezethető. Nincs azonban semmi kísérleti eredményünk arra vonatkozóan, hogy egyrészt a hazai adottságok között mennyi szennyvizet tudunk tisztítani maximálisan a leggazdaságosabban, adott területű halastóban, meghatározott halnépesítés mellett. Valamennyi hazai szerző kivétel nélkül ilyen kísérleti halgazdaság szükségességét hangsúlyozza. Ahhoz, hogy a kérdést legalább elvi síkon tanulmányozni tudjuk, szükséges a tógazdasági halastavak műszaki, biológiai adottságainak tanulmányozása. Tógazdasági halastavak műszaki adottságai A tógazdasági halastavak olyan mesterségesen létrehozott tócsoportok, tósorozatok, amelyekben a tógazdasági haltenyésztés összes műveletei elvégezhetők. A tógazdasági műveletek : ívatás, zsengeivadék-nevelés, halhústermelés (egy- és kétnyaras ivadék), takarmányozás, feleltetés. A tavakat tenyésztő (ívató és ivadéknevelő), termelő és tároló (raktározó, teleltető) tó néven osztályozzuk rendeltetésük alapján. A folyamatos szennyvíztisztítás elsősorban a termelőtavakban oldható meg és kizárt dolog a tároló tavakban, mert ezekben erősen zsúfolt körülmények között tartjuk a halakat ; az oldott oxigén mennyisége csak átfolyó vízzel, vagv recirkuláltatott vízzel biztosítható. A tenyésztő tavakban egyrészt a vízborítás csekély, másrészt pl. az ívató tavak csak időszakosan üzemelnek. A zsenge ivadékot pedig lehetőség szerint óvnunk kell minden káros behatástól. Elvileg azonban nincs kizárva, hogy a már önállóan táplálkozó ivadékokat olyan tavakban neveljük, amelyekben az öntisztuláson átjutott hígított szennyvíz volt. Sőt elvileg az sem lehetetlen, hogy az ivadéknevelő tavak bizonyos menvnviségű szennyvíz tisztítására időszakosan alkalmasak. A szennyvíz nagyban hozzájárulhat a zsengeivadék számára szükséges planktontáplálék fokozott termelődéséhez. Teljes üzemű tógazdaságban tehát az összes tóféleség közül elsősorban a termelő tavak jöhetnek szóba a szennyvíztisztításkor, legfeljebb bizonyos feltételek mellett az ivadéknevelő tavak. A tógazdasági típusok közül mind a dombvidéki (völgvzárógátas), mind a síkvidéki (körtöltéses) és a vegyes rendszerű (hossztöltéses) tógazdasági típusok alkalmasak a szennyvíztisztításra, de eltérő műszaki megoldásokra van szükség. A legelőnyösebb és leggazdaságosabb valószínűleg a völgvzárógátas tógazdaság, mert egyrészt a tápvíz rendszerint hígítási lehetőséget is ad, másrészt a tavak sorozatán keresztül sokkal gyorsabban tud a szennyvíz megtisztulni, illetőleg több tóban hasznosul. A tógazdasági műveletek közül a még nem említett népesítés és lehalászás játszik fontos szerepet a tógazdasági haltenyésztésben a szennyvíztisztítás szempontjából. A népesítés összefügg a természetes táplálékkészlettel, de a természetes táplálékkészlet fokoZclScl/ cL szennyvízhasznosítás esetén összefüggésben van a népesítéssel. A szennyvizet hasznosító tógazdaságnak igen fontos, hogy ismerje azokat az adatokat, amelyek a szennyvízelhelyezéssel befolyásolják a népesítést. A tóba kihelyezendő halmennyiség a természetes (és a halak számára elfogyasztható) táplálékkészlet fokozódása esetében megnövelhető, és a takarmányozási tervet ennek megfelelően kell módosítani. A takarmányozástól függetlenül meg kell ismerni a szennyvízelhelyezéssel biztosított természetes táplálékkészletet és a takarmányozás nélküli hozamot. A szennyvízelhelyezéskor figyelembe kell venni a lehalászást, ennek időpontjától függ, mennyi ideig helyezhető el szennyvíz az egyes tórekeszekbe. A lehalászás időpontjától függ a tó újbóli feltöltésének kezdete, illetőleg a szennyvíztisztításba történő újbóli bekapcsolása. A tógazdasági halastavak műszaki, üzemi adottságaiból látható, hogy szennyvíztisztítás tervezése tógazdaságban csak a tógazdasági üzemben készülő üzemtervekkel együtt lehetséges, illetőleg a szennyvíztisztító tógazdaságnak kötött üzemű tógazdaságnak kell lennie, a szennyvízelhelyezéssel összhangban kell állnia.