Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

3. szám - Szaknyelvünk fejlődéséért

120 Hidrológiai Közlöny 1964. 3. sz. Ijjas I.: Az esőztető öntözőrendszerek gazdaságossága 2. Im Zugé der Wirtschaftliehkeitsuntersuchung muss nur der Reibungsverlust entlang der Leitungsstreeke berücksichtigt werden, die Grösse des für die Beregnung notwendigen Betriebsdruckes beeinflusst die Wirtschaftliehkeit des angewandten Rohrdurchmessers nieht. 3. Die Wirtschaftliehkeit der Rohrleitung wird am stárksten durch die Lebensdauer, die Kosten der Verlegung und des Energieaufwands, durch die Rauhigkeitsverhaltnisse der Rohre, durch die jahrliche Anzahl der Betriebsstunden, durch den Pumpenwirkungsgrad und durch die Verháltnisse bei der Rohrverlegung beeinflusst. 4. Derzeit können als unterirdische Leitungen der Beregnungssvsteme am wirtschaftlichsten Asbestzementrohre angewendet werden, jedoch müsste man sich auch mit den Erzeugungsmöglichkeiten von Asbestzement- und Stahlbetonrohren mit Durchmessern über 500 mm befassen. 5. Für jeden Entwurf müssten die in der Untersuchung dargelegten und die Wirtschaftliehkeit beeinflussenden Faktorén besonders ermittelt und unter deren Berücksichtigung anhand einer Wirtschaftlichkeitsuntersuchung von den verfügbaren Rohrleitungen verschiedenen Werkstoffes und Durchmessers die Bestgeeignete ausgewáhlt werden. Die dargestellten Untersuchungen beziehen sich genau nur auf die an die Pumpe angeschlossene Rohrleitungsstrecke, doch können die erhaltenen Ergebnisse, beziehungsweise die Untersuchungsverfahren auch auf sámtliche Leitungen der Rohrleitungsnetze ausgedehnt werden. Szaknyelvünk fejlődéséért Rovatvezető: dr. Lászlófjy Woldemár Olvasóink nagy részének bizonyóra ismerős a fenti cím. 1952-ben a Magyar Hidrológiai Társaság akkori elnöke, dr. Mosonyi Emil kezdeményezésére megindított nyelvművelő rovatunk élén állott, ós három éven át ébresztgette a szunnyadó nyelvi lelkiismereteket. A Magyar Tudományos Akadémia Hidrológiai, Vízgazdálkodási és Vízépítési Bizottsága ápr. 23-i ülésének nyelvművelő munkabizottság alakítására vonatkozó határozata, majd az Akadémia Nyelv- ós Irodalomtudományi Osztályénak és a Műszaki Tudományok Osztályának közös rendezésében május 28— 29-én tartott műszaki nyelvi tanácskozása

1 immár szélesebb körben vetette fel a szaknyelv fejlesztésének, íII. általában a nyelvművelésnek mindenkor időszerű kérdését. A következőkben tájékoztatásul, de egyben megmegszívlelós cél jából is, röviden összefoglaljuk a tanácskozás ajánlásait. A résztvevők mindenekelőtt a szaknyelv művelésének irányítására hivatott központi akadémiai s z e r v ós szakterületenkénti terminológiai b i z o t t s á g o k hálózatának életrehívását javasolták. Az utóbbiak feladatát a szakszótárak és szabványok anyagának nyelvi átvizsgálásában, a szakszóanyag kiegészítésében, ill. egységesítésében és a várhatóan a a köznyelvben is szerephez jutó műszavak magyarításában jelölték meg. Sürgették egy negyedéves terminológiai folyói r a i kiadását is, amely részben e bizottságok munkásságáról tájékoztatna, részben terminológiai vonatkozású tanulmányokat hozna, és külön rovatban közölné a bizottságok által elfogadott szóalkotásokat és fogalommeghatározásokat, valamint tollhegyre tűzné a szakszövegek stiláris vétségeit. A Műszaki Értelmező Szótár további füzeteinek kiadása, ill. — megfelelő bírálat után — egy összesített kiadás mielőbbi megjelentetése volt a következő kívánság. 1 Dr. Varga József professzornak a tanácskozáson elhangzott előadását folyóiratunk 1903,5. szániában közöltük. (A Szerkesztő) Lapunkat is érintő óhaj volt, hogy a szakfolyóiratok legyenek a szaknyelv tervszerű gondozói: közöljenek nyelvhelyességi cikkeket, tartsanak fenn nyelvművelő rovatot és anyagukat nyomdába adás előtt nyelvi szempontból külön is vizsgáltassák meg. A szerkesztők és szerzők támogatására mielőbb ki kellene adni a Műszaki Kiadó tervezett időszaki kiadványát, a Műszaki Nyelvőrt, ill. az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének nyelvhelyességi zsebkönyvét, aSzaknyelvi kalauzt. Megszívlelendő gondolatokat tartalmaznak a javaslatok az egyetemekkel, főiskolákkal és a felsőfokú technikumokkal kapcsolatban is. Ajánlják a tankönyvek és jegyzetek nyelvi ellenőrzésének megszervezését, és a hallgatók anyanyelvi képzettségének magasabb színvonalra emelését — az utóbbit egyrészt azzal, hogy a nyelv helyes használatát vizsgakövetelménynek tekintsék, másrészt azzal, hogy nyelvművelő kollégiumokon terjesszék a megfelelő ismereteket. Különösen fontos a nyelvi szakképzés a mérnöktanári szakon. A magyar vízgazdálkodás szakemberei akadémiai szinten és Közlönyünkben egyaránt megelőzték a fenti határozatokat. De attól még messze vagyunk, hogy a nyelvművelés mindnyájunk állandóan élő, lelkiismereti ügye legyen. Pedig csak mondanivalónk szabatos megfogalmazásával érhetjük el, hogy embertársaink megértsenek, hogy gondolataink bennük megfelelő visszhangot keltsenek, és nem tekinthető öntudatos hazafinak az, akinek nem szívügye a nemzet legsajátosabb jellemzőjének, az anyanyelvnek ápolása, csiszolása, fejlesztése. Kétszeresen fontos kötelezettsége a nyelvművelés az oktatóknak, szakíróknak, szerkesztőknek és lektoroknak, akiknek révén az i'tj kifejezések újabb és újabb nemzedékek szókincsébe, ill. a szélesebb körök szóhasználatába átmennek. Elsősorban az ő tapasztalataik és javaslataik közlését várjuk újra-induló rovatunkban, amely nélkülük aligha tölthetné be fontos hivatását. Dr. Lászlófjy Woldemár