Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

2. szám - Dr. Kertai Ede: Vízgazdálkodás Magyarországon. Hozzászólások dr. Kertai Ede: Vízgazdálkodás Magyarországon c. tanulmányához

Dr. Kertai E.: Vízgazdálkodás Magyarországon Hidrológiai Közlöny 1963. 2. sz. 93 úgy rendelkezett, hogy a VIZITERV-ben csak meghatározott, különleges felkészültséget igénylő vagy országos jelentőségű művek tervezése folyjék. Minden, a terület részletesebi) ismeretét igénylő, kisebb tervezést a Vízügyi Igazgatóságoknak kell elvégezni. . Tervbe van véve Szolnokon — a kialakítandó kiskörei öntözőrendszer középpontjában — az egyes vízügyi igazgatóságok tervezői létszámát lényegesen meghaladó tervezői szerv kialakítása is. Megfontolásra ajánlom azonban, hogy nem lenne-e célszerű még 2 legfeljebb 3 helyen hasonló tervezési bázist létesíteni, az országrész vízgaz­dálkodási jellegének megfelelően szakosítva, mert köztudomású, hogy a nagyobb tervezői egységek színvonalasabb munkára képesek. így a műszaki tervezésben egy háromfokozatú munkamegosz­tást tudunk kialakítani és azzal célszerűen, rugal­masan alkalmazkodni a komplex vízgazdálkodás által a tervezésserszemben támasztott igényekhez. A korszerű, céltudatos, komplex vízgazdálko­dást csak megfelelően képzett és megfelelő számú vízgazdálkodási szakember valósíthatja meg. Irá­nyító, kutató, tervező, építő és üzemelő szakemberek­re van szükség, akik át vannak itatva az új szem­lélettel. Nem törekedve teljességre szeretném rö­viden kifejteni nézetemet ezeel a kérdéssel kap­csolatban is. A vízgazdálkodás területén a tudósképzés, a tudományos minősítés, számszerűen az utóbbi idő­ben örvendetes fejlődést mutat. Jelenleg a minő­sítettek között 2 akadémiai levelező tag, 4 műszaki tudományok doktora és 18 kandidátus szerepel. Az aspiránsok száma 18. Kevésbé kielégítő a kép a meghirdetett és a választott tudományos témák tekintetében. A Magyar Tudományos Akadémia a „hidrológia" címszó alatt hirdeti meg pályázatát aspirantúrára a vízgazdálkodás egész területére. Részben a hid­rológia szó helytelen értelmezése miatt kevés az olyan témák száma, amelyek a vízgazdálkodás közvetlen gyakorlati feladatai tudományos meg­alapozását szolgálják. Ezen a helyzeten kíván változtatni az MTA vízgazdálkodási, hidrológiai és vízépítési bizottságának 1963. évi tématerve. Hiányolni kell tudósképzésünkben a vízellátás és csatornázás szakterület lemaradását is. Sokat várunk a komplex vízgazdálkodás fej­lesztése terén a megindult szakmérnökképzéstől. Mint köztudomású a mezőgazdasági szak után most a vízellátási és csatornázási szakon indul meg az oktatás. Reméljük, hogy a mezőgazdasági szaknál még meg­mutatkozó kezdeti nehézségek után a vízellátási szakon zavartalanul fog folyni az oktatás. Megoldandónak tartom a végzett mérnökök beosztásának, illetőleg be­sorolásának kérdését. Szó van vízépítési műtárgyakkal foglalkozó szak létrehozásáról. Ehhez valószínűleg meg lesz­nek a feltételek. Nagy szükség lenne a hidrológus és esetleg még más ágazatokban is a szakmérnök­képzés bevezetésére. Valószínűnek látszik, hogy amíg ezekben a továbbképzés megindulhat, más módon pl. külföldi egyetemekre való kiküldéssel oldjuk meg a problémát. Megelégedéssel tölthet el mindannyiunkat, hogy a vízszakos mérnökképzésben tervezett reform már helyet ad, külön tárgyként, a vízgazdálkodás oktatásának. Egyébként itt említem meg, hogy az ágazati vízgazdálkodásnak is van tárgya a szakmérnökképzésben. Szükségesnek látszik azon­ban nagyobb teret biztosítani — és ezt külön tanszék létesítésével is alátámasztani — a víz­ellátás és csatornázás oktatásának. Ami a beisko­lázási létszámot illeti: már van fejlődés, hiszen a mérnöki kar 5. évfolyamán 130, míg az első évfolyamán már 250 hallgató tanul. A végzett hallgatók szétosztása azonban a vízügy szempont­jából ma még nem kielégítő. Egészen új utakon indultunk el most a közép­káderképzésben. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez is jelentős tényezője az új vízgazdálkodás kialakításának. Győrött, Nyíregyházán és Baján összesen négy osztályban vízügyi szakközépiskola létesült. Az innen kikerülők felsőfokú technikumba, egye­temre mehetnek, de azonnal elhelyezkedhetnek a vízügyi munkaterületen is. Baján vízügyi felsőfokú technikumot létesí­tettünk. A levelező tagozaton kb. 70 fővel már megindult az oktatás. Jövőre megépítjük a 175 fő oktatására alkalmas iskolát és 120 fő számára kollégiumot. Megkezdjük az oktatást a nappali tagozaton is, éspedig két szakon : mezőgazdasági, valamint vízellátási és csatornázási szakon. Sajnos ezek az intézkedések a következő évek szakember hiányán még nem segítenek. Ezért átmeneti megoldásokat kell alkalmazni. Külön szeretném szóvátenni a nyelvismeret kérdését. Sajnos ezen a téren még sok tennivaló van. Mindig is hasznos dolog volt a nyelvtudás, de a jövőben valamire való mérnök el sem képzel­hető enélkül. Megkíséreltem felvázolni a magyar vízgaz­dálkodás helyzetét és néhány alapvető problémát. Túl nagy a témakör, semhogy a részletekkel is foglalkozni lehetett volna, azonban így is meg­állapítható : új és jó úton haladunk, sok és nehéz feladatot kell megoldani, amihez minden szakember lelkest hivatástudattól áthatott, odaadó munkája szükséges. BOflHOE X03Í1PÍCTB0 BEHrPHH H-p. E. Kspmau IOHA. TCXH. HAYK HapOAHbIM X03HI1CTB0M BeHrpilII npeATjflBJIHIOTCH Bee őojiee Bbicoiciie TpeSoBamin K BOAHOMY x03flíicTBy SjiaroaapH oSinecTBeHHOMy H 3i<0ti0MimecK0My pa3BiiTiuo CTpaHbl. 3Ha<ieHHe BO/lHOrO X03HÍICTBa CHJlbHO B03p0CJ10 BCJieacTBiie mitpoKoro noTpeőjieHiifl BOÁM Kax B cejibci<o­X03HHCTBCHHOM, Taiv II B npOMblUIJieHHOM np0II3B0flCTBe. 3HaiiiTejibHoe yBejnmeHiie n0Tpe6H0CTeii npnBe.no K noBbiuiGHHOMy Hcnojib30BaHHio BOflHbix pecypcoB II K yBejiHHCHiiio 3arpH3HeHH0crii BO/I. nosTOMy TpeőyeTcji, MTOŐbl 3aflaill BOAHOrO X03$IÍÍCTBa paCCMaTpHBajlIICb B HanGojiee TecHoií CB>I3II C HapoaHoxo3>iücTBeHHbiMH njiaHaMii, c uejibiM HapoflHbiM XO3HIÍCTBOM, flawc H C B0A0X03HHCTBeHHbI.MII njiaHaMIl HailIHX COCCAHIIX CTpaiI. TaKHM 0őpa30M BMecro y3Koro B0A0X035itícTBeHH0r0 B3rji5iAa, CKJiaAbiBaiomerooi no ACIÍCTBHÍIM, HanpaBjieH­HWM TOjibKO Ha ycTpaHtHiie BOAHI>IX ymepöOB, HYWNO C(|)OpMHpOBaTb COBpeMCHHblií KOMnjlCKCHblíí B0AOXO3HÍ1­CTBeHHblií B3nm«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom