Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)
1. szám - Dr. Sebestyén Olga: Detrituszproblémák a Balatonban
74 Hidrológiai Közlöny 1963. 1. sz. Sebestyén O.: Detrituszproblémák a Balatonban bensőbbé teszi az a körülmény, hogy az állati tagok rövid élelmiláncokból alakuló táplálékhálózatának alapját növényi detritusz, kovamoszatok és valószínűleg baktériumok teszik. Cönobiontnak minősíthető tagok előkerülése arra utal, hogy jogosan tarthatjuk a futódetrituszt speciális albiotópnak. Emberi megítéléssel a kovamoszatfaló Collotheca volutata Sebestyén—Varga felépítésében, életmódjában, táplálkozásában alkalmazódott a futódetritusz nyújtotta sajátságos környezeti körülményekhez [16]. Ez áll a Cothurnia clausiens Stiller epibiotikus Peritricha Ciliátára is [17, 18]. A nádasok közelében vett üledékminták mind a kémiai és enzimkémiai módszerekkel [1, 3, 19] kimutatható szervesanyagtartalomban, mind az élővilág összetételében [9, 10] eltér az eprofundális területekétől. A • makrovegetáció-állomány területén felhalmozódó detritusz-üledékben, mint habitatban folyó életről még nincsenek felvételeink. Évtizedekkel ezelőtt azonban meg lehetett állapítani azt, hogy a detritusz hozzájárul a nádszálak bolyhos bevonatának felépítéséhez és táplálékot szolgáltat a bevonat egyes lakóinak [6]. és élettelen részecskéknek. Ha makrovegetációállományok szomszédságában levő eróziós vagy féleróziós partszakaszok szélvizéből üledék-mintát veszünk, s a felső barna tömeget elemezzük, a förna mellett fonalmoszat- és gombafonaldarabokat, egysejtű algákat, különösen kovamoszatokat, ízeltlábúak vedletéből származó és egyéb kitindarabkákat, kis nagyságrendű (<2—3 milliméter) állatkák tetemeit és töredékeit, víziszervezetek latens alakját (gemmula, sztatoblaszt, efippiuin) és azok maradványait, szivacstűket stb. találunk. Igen változatos a hasonló nagyságrendű, de nagyjából mégis eléggé jellegzetes mikrofauna. (Tardigrada, Entomostraca, Rotatoria, Ciliata, rovarlárvák stb.) [11, 12]. Ez a tömeg a vízi közegben való elhelyezkedés szerint három arculatban jelentkezik : 1. Szélvizek fenekén laza összetartozási!, az anorganikus rétegtől elkülönülő, ide-oda sodródó állapot (üledékfázis, futódetritusz). 2. Erőteljesebb vízmozgásban a felette levő víz tömegében szétszóródó lebegő állapot (diffúz fázis) ; 3. A locsolási zónában hullámveréssel partra vetve mint turzás (turzásfázis). (Apadáskor álturzás.) Legállandóbb az üledékfázis, ezért a szervesdetritusznak az itt tárgyalt megjelenési formáját jelölő futódetritusz kifejezést — tágabb értelemben — általában is alkalmazom. E fázisok váltakozva ismétlődnek a víz mozgásai és a vízszint helyzete szerint. Vízzel való ellátottság tekintetében legkedvezőbbnek tekinthetjük az üledék és diffúz állapotot. E két állapotban az állatvilág is azonos : a szomszédos parti területeken és a fenéküledékben közönséges formák találhatók [13, 15]. A turzás állapotban a környezet és élővilág összetétele változatosabb és változó. A biotikus és abiotikus részecskék közét kitöltő ún. intersticiális víz itt az életközeg. Ennek kicserélődése a partra futó és visszatüremlő hullámok gyakoriságától — esőtől is — és a víztükör emelkedésétől vagy apadástól függ. Itt már nedvességkedvelő partlakók bevándorlására (Isopoda, Tardigrada), tartós szárazonfekvés esetén szárazföldi formák — virágos növények is — előrenyomulására lehet számítani; egyes víziszervezetek latens állapotba térnek (Ciliáták) vagy elpusztulnak. A három arculat Tardigrada faunulájának elemzése oly minták alapján, melyek a partvonalra merőleges szelvényben vízből, turzásrendszerekből és valódi szárazföldi lakóhelyekről származtak, igen tanulságos. Kitűnt a faunula fokozatos változása a tagok víz-, ill. nedvesség-igénye, ill. a szárazságtűrés mértéke és a lakóhely vízellátottságának foka szerint [4], A futódetritusz lakóhely és társulás egyben. Mind a környezet alakításában résztvevő abiotikus részecskék, mind az élővilág tagjai mint egység vannak alávetve a víz dinamikai állapotának, mint környezeti hatótényezőnek. Az abiotikus detritusz alzatot nyújt rögzülő formák részére (Peritricha Ciliáták). Az együvétartozást még * Ismert, hogy az üledéklakók és általában a bentosz tagjai között detrituszfalók is vannak. Bár felmerült a kérdés, hogy a detritofágia nem bakteriofágia-e, tény, hogy szervesdetrituszt kagylók és a Corophium bélcsatornájában, egyes' halakéban sőt szűrő- és ülepítő planktonrákokéban is megtaláltuk. Ha a Balatonban a harmincas években feltűnt s ma már meghonosodottnak tekinthető Dreissena és Corophium bejutásának a pontusi kapcsolat is alapja, a sikeres meghonosodást már e szervezetek „detritofágiájának" lehet tulajdonítani, mert detrituszban tavunk bővelkedik. Emellett szól az a körülmény is, hogy a szándékosan betelepített Limnomysis benedeni is detrituszfaló, nemkülönben a Dicerogammarus nemzetségbe tartozó két forma, utóbbiak már egy évtizede csaknem teljesen kiszorították a nagy állományban élő Carinogammarus roeselit [23, 7, 8]. A turzástanulmányok keretében végzett terepmegfigyelések során megerősítést nyert az a tény, hogy a turzások s így a tavi eredetű (autochton) detritusz részt vesz a partvonal alakulásában, a száraz és vízzel borított partszakaszok és a meder alakulásában. * A makrovegetáció térfoglalása tavi jellegű állóvíz esetében öregedés jele. Előbbivel förna jellegű detrituszképződés jár. A detritusz-felhalmozódás litorális és eprofundális területeken is a nyíltvízi terület rovására történik. A Balatonon a tavi jelleget — sekélysége ellenére — a meder földrajzi helyzetének, morfológiájának, a szeles klíma tényezőinek, továbbá a víz kémiai és fizikai sajátságainak egybekapcsolódása alakítja és tartja fenn [14]. A Keszthely-öböl tavi jellege ma már múlóban van. A berkek és a Kis-Balaton lefűződése természetes folyamat volt, melyet az ember siettetett.