Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

1. szám - Pató Tibor: A budakeszi szennyvíztisztító-telep egyéves próbaüzeme

34 Hidrológiai Közlöny 1963. 1. sz. Pató T.: A Budakeszi Szennyvíztisztító-telep Az elóülepítőböl elfolyó víz a mechanikai tisztításnak megfelelően gyakorlatilag hordalék és uszadék mentes volt. Az iszap a rothasztó felé a Dortmund-medence fenekére lenyúló iszapcsővel engedhető le. Az iszapcső végéhez tölcsérszerű toldócső csatlakozik. Ez a kiképzés okozta azt, hogy a csővég és a betonfal közötti rész többször átboltozódott és az iszap csak úgy csúszott le a cső alsó nyílása alá, ha felülről, rögtönzött, lapátszerű szerkezettel letolták. Egyízben kellemetlen üzemzavar is keletkezett, mert a lapát a tölcsér élébe beleakadt és letört. A további üzemzavarok elkerülése végett igen gyorsan — egy nap alatt — kellett átállni az egész tisztítással a tartalékul szolgáló Il-es ágra. Átálláskor az iszapanyagot a levegőztetőmedencékből átszivattyúzták. Az elő- és utóülepítők szennyvízét éjszakánként adták hozzá a befolyó nyers szennyvízhez. Az átállás a telep tisztítóhatásában semmi visszaesést nem okozott. Az utóülepítőből az előülepítőbe visszaadagolt fölösiszap egy része minduntalan a vízfelszínére úszott és meleg időben szagbántalmak is felléptek. A felúszott iszapot vízsugárral oszlatták szét. Az egyéb úszadékot (zsír, olaj stb.) a rothasztóba táplálták be. A levegőztetőmedencék a tervezés elgondolása szerint úgy készültek, hogy a Gould-íéle lépcsős levegőztetés is kipróbálható legyon. Emiatt egy ágon belül négy levegőztetőrekesz sorba van kapcsolva. Minden rekeszbe úgy szennyvíz, mint iszap is beengedhető. A telep beindítása után megpróbálták a lépcsős levegőztetés beállítását és egyideig ezzel a rendszerrel üzemeltettek. Később a mindjobban előtérbe került gazdaságossági kérdések miatt felhagytak a Gould-rendszerrel. A levegöztetőkefék az egyéves üzem alatt lényegesen nem rongálódtak meg. Az üzemeltetési idő alatt az egyik levegőztető tengely golyósesapágyai mentek csak tönkre. Utólagos vizsgálat azonban kiderítette, hogy a tönkremenetel oka szerelési hiba volt. A levegőztetőmedencékben az iszap szárazanyag töménysége általában 1000 mg/l, a kevertvíz félórás ülepítés utáni iszaptérfogata 15— 20% volt. Az utóülepítőknél az építési mélység csökkentése végett az iszaptárolóteret négy rekeszre osztották fel. A leülepedett iszapot minden rekesz csúcsából mamutszivattyú emeli ki. Vizsgálták azt is, hogy a négy csúcsban az iszap egyenletesen rakódik-e le. A tapasztalat szerint a levegőztetőmedencéktől távolabb eső két utóülepítő rekeszben állandóan magasabb iszapszint alakult ki (tehát erre távozik a betáplált szennyvíz legnagyobb része). Az utóülepítő medencékben az üzemeltetés első szakaszában gyakori volt, hogy a lejtős oldalfalra lerakódott iszap feldobódott. A feldobódást naponta többször is végzett lekotrással igyekeztek megszüntetni. Az utóbbi időben ez a jelenség már nem tapasztalható. A külföldi irodalmi adatok arra utalnak, hogy az utóülepítőkben az iszapot minél alacsonyabban kell tartani. A próbaüzemeltetés utolsó szakaszában az iszap szintjét mindössze 40 cm magasan tartották és ilymódon az eddig észlelt hibák lényegesen csökkentek. Az utóülepítő vízének átlátszósága, alacsonyan tartott iszapnál, 140 cm volt. Az utóülepítőbeli iszapszintet fényelemes műszerrel ellenőrzik. Az üzemeltetés során az iszapot visszatápláló mamutszivattyú is zavart okozott. A szivattyúk a szükséges iszapmennyiség három-négyszeresét adták vissza a levegőztetőmedencébe. Több próbálkozás történt a szivattyúk beszabályozására, azonban ez a törekvés sikertelen maradt. Idővel azonban a sűrített levegőt előállító rotációs kompresszorban előállt kopások a légszállítást a szükséges mértékre csökkentették. Az első iszapbetáplálás a rothasztóberendezésbe 1960. július 22-én történt. Ezzel egyidejűleg a pestlőrinci szennyvíztisztítótelep kétszintes ülepítőjéből hoztak át oltóiszapot, amelyet a friss anyaggal történt alapos összekeverés után tápláltak be az előrothasztóba. A továbbiak során összesen 55 m

3 oltóanyagot adagoltak be, minden esetben akkor, amikor a frissiszapot is tápláltak be. Az utórothasztón levő gázharangot csak augusztus 20-án tudták használatba venni, mert a gázharang alsó határoló vasbeton konzoljai a használatbavételnél megsérültek. Azonban már az utórothasztó használatbavételét megelőzően, augusztus elején is a rothasztómedencékben szabályszerű metános rothadást észleltek. A rothasztóberendezés bedolgozódása egy hónap alatt tökéletesen befejeződött. A próbaüzem alatt, meleg nyári hónapokban a gázhozam 80 m

3/nap, télen viszont 50 m

3/nap volt. A betáplált iszapmennyiség 5 m

3/nap. Az 1960/61. év telén az előrothasztó tartalmának hőmérséklete még —20 C° külső hőmérséklet mellett sem ment le a +10 C° alá. Az utórothasztó hőmérséklete ugyanakkor +4 C° volt. Az előrothasztó kis gázharangjának záróvize azonban már kevéssel a fagypont alatt befagyott. A záróvizet fagyálló folyadékkal helyettesítették. Ez a leghidegebb időben is bevált. A gázosító csővezetékei már —10 C° külső hőmérséklet mellett többízben befagytak és csak nagy nehézség árán lehetett az üzemet folytatni. A nagyterhelésű iszaprothasztási üzemeltetés mellett az iszaphozamot a téli hónapokban is sikerült jól kirothasztani és a metánbaktérium-kultúra károsodása nélkül megérte a tavaszt. 5. Gazdaságosság fokozása A szennyvíztisztító üzem beállítása után megvizsgálták a telep gazdaságosságát. Tanulmányom csak a levegőztetés energiaszükségletének kérdését érinti. A Fővárosi Csatornázási Művek pestlőrinci szennyvíztisztító telepén 1958. év óta kiterjedt vizsgálatok folytak az élesztettiszapos szennyvíztisztítás levegőztetési költségeivel és áramszükségletével kapcsolatban. Ügy találták, hogy ennél a biológiai tisztításnál a technológia gazdaságosságára, illetőleg a berendezés beszabályozottságára legjellemzőbb gazdasági mutató az egy vagy 1000 m

3 szennyvíz biológiai