Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)
4. szám - Dr. Kovács György: Hidrológiai kérdések a vízellátási tervekben
307 Hidrológiai Közlöny 1963. 3. sz. Hidrológiai kérdések a vízellátási tervekben I) rt. KOVÁCS (I Y rt R Ü Y* a műszaki tudományok doktora A városok kialakulásának, az egy eb gazdaságföldrajzi adottságok mellett, egyik jelentős tényezője volt az, hogy a minőségileg és mennyiségileg egyaránt megfelelő ivóvíz a legtöbb helyen rendelkezésre állt. A vízellátó berendezések tervezése során éppen ezért a vízkészlettel hosszú időn át, mint meglevő adottsággal számolhattak. A készletek részletes elemzésére tehát nem volt szükség, a vízmérleg alakulásának a vizsgálata elmaradhatott. A lakosok számának az iparosodással együtt járó rohamos fejlődése és ezzel párhuzamosan az ipari vízigény ugrásszerű növekedése miatt azonban ma már ezek a kérdések a vízellátási tervezések során mindenkor felmerülnek. Megoldásuk nem jelent új hidrológiai problémát. Az alkalmazandó módszerek sem ismeretlenek a vízellátással foglalkozó szakemberek előtt. Az utóbbi években részben új vízművek tervezésével kapcsolatosan, részben meglevő víztermelő telepek bővítése és felújítása során, hazánkban is szakembereink sokat foglalkoztak ilyen kutatásokkal és számos feladatot oldottak meg. Egységes módszer, előírás és szóhasználat azonban ezen a szakvonalon még nem alakult ki. Ezért a tanulmány célja az, hogy áttekintő képet adjon a felmerülő hidrológiai fogalmakról és egy példaként választott feladat vizsgálatával bemutassa azok alkalmazását. Reméljük, hogy ezzel elősegítjük a feltétlenül szükséges egységes tervezési irányelvek kialakítását. Korábban a települések vízellátását csaknem kizárólag a tisztítás nélkül is felhasználható felszín alatti vízkészletekre alapozták. A városok rohamos növekedésével együttjáró nagyobb mennyiségi igény miatt azonban egyes területeken a tisztítással felhasznált felszíni vizek mellett már teljesen háttérbe szorult a korlátozottal)!) mennyiségben rendelkezésre álló felszín alatti vizekigénybe vétele. Mindkét vízbeszerzési módra azonban egyaránt jellemző az, hogy vízhozamuk nem állandó, hanem időben változik. Ez részben évszakos ingadozás, részben az évek száraz, átlagos vagy nedves jellegétől függ. A felszíni vízfolyások és a források — tehát a természetes vízforrások — vízhozamának erőteljes ingadozása közismert. A talajvizet hasznosító és a parti szűrésű kutak esetében a változást éppígy figyelembe kell vennünk. Gondoljunk pl. a budapesti kutak vízhozamának és a Duna vízállásának kapcsolatára. A vízhozamváltozás hatását a tervezés során általában csak a nagyobb mélységben levő rétegvizeket mesterségesen kitermelő mélyfúrású kutak vizsgálata során hanyagolhatjuk el. Ezek szerepe azonban a nagy városok vízellátásában, a korlátozottabb utánpótlódás miatt egyre kisebbé válik. A vízhozamingadozási különböző statisztikai módszerekkel jellemezhetjük. Ezek segítségével az elmúlt időszak adatsorából következtethetünk * Vízügyi Tervező Iroda, Budapest meghatározott vízhozam bekövetkezésének várható gyakoriságára, vagy valószínűségére. Anélkül, hogy a módszereket részletesen ismertetnénk, megemlítjük, hogy a vizhozamingadozás jellemzésére általában vagy a megfigyelési időszakon belül észlelt adatokból számított és adott tartósságú értéket, vagy az évi legkisebb vízhozamok sorából valószínűségszámítással meghatározott jellemzőt használjuk. A gazdaságossági követelmények legtöbbször nem teszik reálissá a vízbeszerzés olyan fokú biztonságát, hogy a távlati fejlődésnek és az igények évi ingadozásának figyelembevételével meghatározott legnagyobb napi igény (m 3/nap) is kisebb legyen a legkisebb várható vízhozamnál. Ez két okkal is indokolható. Egyrészt kicsiny a valószínűsége annak, hogy a legnagyobb napi igény a legkisebb hozammal egyidejűleg jelentkezik, másrészt köztudomású, hogy az igények rövid időre korlátozhatók. így nyilvánvaló, hogy a sokszor igen nagy nehézséggel és anyagi áldozattal biztosított vízhozam teljes kihasználása elenyészően kicsiny. Be kell tehát vezetnünk a biztosított vízhozam fogalmát, amely a rendelkezésünkre álló adatsorból meghatározott, adott valószínűségű vagy tartósságú vízhozam.. A tervezések során arra kell törekednünk, hogy a vízforrások által biztosított napi hozam nagyobb legyen, mint a vizsgált fejlesztési időszak legnagyobb napi igénye. Ennek a fogalomnak az alkalmazáséhoz elsősorban a vízforrások hozamsorának megfelelő statisztikai feldolgozása szükséges. Az utóbbi években nagymértékben fejlődött hidrometriai hálózatunk a legtöbb esetben lehetővé teszi, hogy ezt a vízellátási tervezésekben eddig kevésbé alkalmazott hidrológiai vizsgálatot elvégezzük. Másrészt meg kell határoznunk a biztosítottság megkívánt mértékét. Ezt az általunk ismert külföldi gyakorlat (szovjet szabványok és a román előírások) általában 90—94%-os valószínűségű vízhozamban határozza meg. Véleményünk szerint helyesebb a tartósság jellemzőinek az alkalmazása. Egyes vízfolyásokról, különösen pedig források vagy felszínközeli vizek felhasználása esetén, csak hiányos adatsoraink vannak. Ezekből megbízhatóbban számíthatjuk a vízhozam tartóssági értékeket, mint a valószínűségszámítással extrapolált és legtöbbször így bizonytalan kisvízi hozam-adatokat. Előnyösebb továbbá a tartóssági feldolgozás azért is, mert ez az átlagos év teljes üzemét jellemzi, míg a valószínűségszámítás csak az évi kisvizek várható alakulásáról ad képet. Végül szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a vízmérleg készítése során — a vízfelhasználók hiánytűrését is figyelembe véve — általában úgysem kívánjuk meg az igények százszázalékos kielégítését. Fentiek alapján nem szükséges a várható legkisebb hozamoknak a számítása és megelégedhetünk a megfelelően hosszú adatsorból meghatározott tartóssági jellemzők alkalmazásával, csupán a
