Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

4. szám - Dr. Lászlóffy Woldemár: A vízgazdálkodás helyzete néhány külföldi államban és nemzetközi szinten

278 Hidrológiai Közlöny 1963. 4. sz. Lászlóffy W.: A vízgazdálkodás helyzete 44%-ukat tisztítják. Egészen rendkívüli áldozatok árán el tudják érni, hogy 2000 körül már a szennyvizek 80%-a fog tisztítva a befogadókba jutni. De a szennyvíztermelés növekedésének ütemét figyelembe véve, a tisztítatlan szennyvíz mennyisége alig lesz kevesebb, mint ma [1], A szárazföldek felszínéről az óceánba kerülő vízmennyiség, a Föld ciklikusan megújuló vízkészlete, évi átlagban 37 billió m

3-re tehető. Igaz, hogy ezt a készletet ez idő szerint nem tudjuk érdemlegesen befolyásolni, de látszólag kimeríthetetlen. Az emberiség létszáma 2000 körül legfeljebb 7 milliárd lesz, és így fejenként átlag 1000 m

3-es évi vízfogyasztással számolva, a vízszükséglet ötszörösen fedezve lesz még. A rideg valóság azonban más, mert a vízkészletek területi eloszlása igen egyenlőtlen és az időben is változó. Amíg a trópusi őserdő-övezetben — a nyugatindiai szigeteken, India egyes részein, az Amazon folyó felső folyásának vízgyűjtőjében ós Afrika nyugati partvidékein : Guineában, Kamerunban -— 2000, sőt 2500 mm-nél több az évi csapadók, az ún. aszályos övezetben, amelynek kiterjedése a Föld szárazföldjének 1/3-a, 250 mm-nél is kevesebb [2]. Az időbeli változásokat tekintve, a vízigények a nyári időszakban a legnagyobbak, amikor sok helyen a legnagyobb a vízhiány. A készletek és igények ellentétes alakulását érdekesen világítják meg az USA statisztikái. 6 államban, amelyeknek az átlagos évi csapadéka 400 mm alatt van, az 1954. évi vízfogyasztás fejenként ós naponta 790 liter volt, míg '11 államban, ahol a csapadók évi mennyisége meghaladja az 1150 mm-t, csupán 450 liter vizet fogyasztottak [1]. * A vízkészletek és igények egyenlőtlen területi és időbeli eloszlása, valamint a vízfolyások, sőt a talajvíz fokozatos elszennyeződése miatt a Föld egyes pontjain ma még csak szórványosan jelentkező átmeneti nehézségek belátható időn belül az életlehetőségeket áshatják alá. A felelősségünk óriásira nőtt. A vizet nem tekinthetjük többé szabad jószágnak : gazdálkodnunk kell vele. A vízgazdálkodás tehát a szükség szülte új gazdasági ág. Nem része a népgazdaság egyik klasszikus ágának sem (energiagazdaság, bányászat, mezőgazdaság, ipar, közlekedés) — bár mindegyikben nélkülözhetetlen a szerepe —-, hiszen éppen az a feladata, hogy a folytonosan változó vízkészletet úgy ossza el időben és térben az egyes gazdasági ágazatok közt, ahogy a népgazdaság egésze szempontjából a legelőnyösebb, és egyúttal megvédje minőségét. 1. ábra. A víz gazdálkodás négy pillére Abb. 1. Die vier Pfeiler der Wasserwirtschaft Fig. 1. The four fundamental branchea oj water resources management A vízgazdálkodás négy pilléren nyugszik (1. ábra). Alapja a hidrológia, amely a gazdálkodás tárgyáról ad felvilágosítást: tájékoztat a Föld adott pontján körforgásban levő vízkészlet elhelyezkedéséről, mindenkor rendelkezésre álló nagyságáról és a vizek minőségéről. A vízépítés valósítja meg a vízgazdálkodás kívánta műveket, amelyeknek helyes megtervezését szolgálja a hidraulika tudománya. Végül a vízjog szabályozza a vízgazdálkodás rendjét, ami nélkül a számtalan különféle és gyakran ellentétes érdek állandó összeütközésbe kerülne. A felsorolt tudományszakok mindegyike a vízügyek körébe vág. Vízügy és vízgazdálkodás mégsem azonos fogalmak. Az előbbi egyszerű gyűjtőfogalom, az utóbbi új, a többiek fölött álló gazdasági tevékenység. Világos tehát az is, hogy minden vízépítési tevékenység a vízgazdálkodást szolgálja ugyan, de maga nem vízgazdálkodás. A vízgazdálkodás kialakulásában kezdetbén pénzügyi szempontok játszották a fő szerepet. Egy-egy nagyobb állami beruházás jövedelmezőségének igazolása érdekében igyekeztek kimutatni az alkotás minél több előnyös oldalát. A magántőke vállalkozásai esetében meg is keresték a víz minél sokoldalúbb kihasználásának lehetőségét. Elsősorban völgyzárógátak létesítésével kapcsolatban látunk erre példákat, amikor vízerőhasznosítás, öntözés, árvíz-visszatartás és a hajózási kisvíz-szaporítás optimális összhangjának biztosítása vízgazdálkodási tervezést jelent. Az első vízgazdálkodási hivatalokat — tudomásom szerint — Németországban szervezték meg a 30-as években. Voltaképpen a kultúrmérnöki hivatalokat alakították át, ós a fő feladat a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése volt az ország élelmiszer-ellátásának függetlenné tétele érdekében. A vízgazdálkodás bevezetésének indító okai között ma első helyen a víz-szűke, ill. a felszíni vizek szennyezettsége áll. Egyes országokban elsősorban a tiszta víz hiányzik. A szocialista tervgazdálkodás természetesen mindennemű természeti kincsre, és így a vízkészletekre és — a korszerű szemléletnek megfelelően — a vizek védelmére is kiterjed. II. Vízgazdálkodás és vízügyi közigazgatás a Föld egyes országaiban A vízgazdálkodás iránya és fejlettsége függvénye az egyes országok természeti viszonyainak. Kezdetben az ingadozó természetes vízhozamok kiegyenlítését értették vízgazdálkodáson, és ennek megfelelően a tározók létesítése jelentette a vízgazdálkodást. Ott, ahol az energiaellátás alapja a vízerő, vízgazdálkodáson elsősorban a vízerők optimális kihasználását értik. Az ipari országok legtöbbjében a vizek elszennyeződés elleni védelmét jelenti a vízgazdálkodás. A Föld arid övezetében, ahol természetesen rendkívül éles a különböző érdekeltek harca a vízért, a vízjogi kérdések állanak a vízgazdálkodás előterében. A fejlődésben levő országokban a nagy, többcélú vízépítési tervek megvalósít isából áll a vízgazdálkodás, mert az energiatermelés és az öntözés a gazdaságfejlesztés legbiztosabb alapja.