Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

1. szám - Csermák Béla: A vízmérlegről, mint a távlati tervezés alapjáról

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 43. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1—84 oldal Budapest, 1903. február VÍZGAZDÁLKODÁS A vízmérlegről, mint a távlati tervezés alapjáról* CSERMÁK BÉLA** HazAnk a múlt század végén túljutott a vizek kártótelei elleni védekezés hősi időszakán ; azóta és különösen az utolsó 10—20 évben mind fontosabbá válik a vizek hasznosításának, a vízigények kielégitésének kérdése. A vízkészlet korlátozott volta és az igények növekedése megköveteli a mérleg alapján történő gazdálkodást. Erre az elméleti ós gyakorlati felkészülés igazán, módszeresen az egységes vízügyi szervezet 1948. évi létrehozásával indult, meg. Határkő volt a Mosonyi Emil legfőbb irányításával és Kertai Ede vezetésével 1952/54-ben készített Országos Vízgazdálkodási Keretterv-vázlat, ós ugrást jelent a jelenleg készülő Országos Vízgazdálkodási Keretterv, továbbá a Vízügyi Szolgálaton belül mind központilag, mind területileg megszervezett, átfogó szemléletet biztosítani hivatott vízgazdálkodási fejlesztési csoportok. A tanulmány a vizkészletgazdálkodás alapjául szolgáló vízmérleg néhány módszertani kérdését tárgyalja, elsősorban a távlati tervezés, illetve terv számára, mert bizonytalanságai ellenére ez a tervfélesóg vesz részt legnagyobb súllyal a népgazdaság fejlődósének alakításában. A) Adottságok a távlati tervezés számára 1. Általános szempontok Tervgazdálkodást folytató országban minden szerv (tervezési egység) — a maga feladatkörének és a többi szervvel való együttműködésnek a tervszerűségét biztosítandó — meghatározott időtartamra előre megállapítja a maga tennivalóit. E tennivalók tervét olyan (az övénél magasabbrendű) összefoglaló jellegű tervekre alapozza, amelyeket a vele együttműködő más szerveket is irányító felsőbb szerv készít elő. Joga, sőt kötelessége tehát minden szervnek a tervezés, de ennek csak olyan mélységig és csak arra az időtartamra előre van igazán tényleges alapja, ameddig a nála magasabb, felsőbb szerv a tennivalókat körvonalazta. Főleg távlati tervezéseknél jogosan merül fel a kérdés, hogy mire alapozza tervét az a legfelsőbb szerv, amelyik már nem kap felülről irányítást és hogyan tudják az egyéb szervek az irányító szervtől nyert kereteket a szűkebb helyi és szakmai sajátosságoknak megfelelően kitölteni. * A Csehszlovák Tudományos Akadémia által 1962. október 8—13 között, Smolenicében rendezett hidrológiai konferenciára beküldött tanulmány. * * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. Másszóval: hogyan lehet nagyobb távlatokban gondolkodni, amikor csak többé-kevésbé megalapozott elképzeléseink vannak az új üzemek és közlekedési eszközök technikájának, a mezőgazdasági termelés formájának, általában a termelőeszközöknek és termelő módszereknek jövőbeli fejlődéséről. Ennek a nehéz feladatnak a megoldásához (helyesebben a megoldás megközelítéséhez) azok az adottságok nyújtanak a szakembereknek segítséget, amelyek a technika fejlődésével sem változnak lényegesen, azaz — Perczel Károly és Gerle György szóhasználatával élve — állandóknak tekinthetők. Ezek nagyobb hányada természet-adta adottság: a vízkészlet, az energiaforrások és a nyersanyagok, a talajviszonyok, a beépítésre alkalmas területek. De idesorolandó a társadalom eddigi fejlődése során kialakított jelenlegi helyzet: a településhálózat, a közlekedési hálózat és az ellátási szerkezet is —• hiszen minden terv csakif a jelenlegi helyzet többé-kevésbé lassú átalakítását tűzheti ki célul. Az a jó terv, amely ezeknek a potenciális sajátságoknak gazdasági szempontból a legkedvezőbb kihasználását biztosítja, ill. közelíti meg. Ehhez természetesen sok szakember együttműködésére, számtalan változat vizsgálatára van szükség. Magyarországon az 1980-ig terjedő időszakra vonatkozó 20 éves terv összeállítása ós a terv fokozatos finomítása így is történt, illetve így történik. 2. A vízkészletgazdálkodás szükségszerűsége Népgazdasági (továbbá ágazati és területi) terveink tehát sajátos adottságainkra épülnek fel; ezek között a víz, az ember életének és tevékenységének ez a nélkülözhetetlen létfeltétele, elsőrendű szerepet játszik. Hogy a vízgazdálkodási szakember ennek az alapelvnek érvényt tudjon szerezn és így népgazdaságunk tervszerű, arányos fejlődtsét a saját területén a lehetőségekhez képest legjobfcan biztosítsa, ahhoz ismernie kell a természetes, a lekötött és a szabad vízkészleteket, illetve a liiinyokat — vagyis mérleget kell készítenie, és ^ mérlegre támaszkodva kell terveznie. Különösen fontos ez újabban, amikor az életszínvonal emelkedésével és ennek feltételeként, illetve következményeként a városi és ipari települések sűrűsödé-