Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

4. szám - Juhász József: Hazánk felszínalatti vízkészletére vonatkozó ismereteink

283 Hidrológiai Közlöny 1962. 4. sz. HIDROLOGIA Hazánk felszínalatti vízkészletére vonatkozó ismereteink Dr. JUHÁSZ JÓZSEF* a műszaki tudományok kandidátusa A felszínalatti vízkészletfajták megfogalmazása Felszínalatti vízkészletnek nevezzük azt a vízmennyiséget, amely egy adott időpontban a felszín alatti rétegekben, azok pórusaiban vagy hézagaiban víz vagy vízgőz formájában jelen van. A felszínalatti vízkészletet két nagy csoportba oszthatjuk : természetes és kitermelhető vizkészletre. A felszínalatti természetes és kitermelhető vízkészletet egyaránt tovább bonthatjuk : sztatikus vízkészletre és dinamikus vízkészletre. (Az utóbbi a felszínalatti vízkörforgalom egy része.) Természetes sztatikus vízkészletnek nevezzük azt a vízmennyiséget, amely a vizsgált területen — pl. az Alföldön, Kisalföldön — a felszíntől nagy mélységekig a kőzetek pórusaiban, illetve járataiban Víz vagy vízgőz alakjában van tárolva. Nem számítjuk tehát ide a kémiailag kötött kristályvizet és a Föld kérgének mélyében elhelyezkedő olyan alkotórészeket, amelyek még nem víz formájában vannak jelen, tehát a juvenilis vizek összetevőit. (A kritikus hőfok, amely felett már nem lehet víz jelen 375 C°.) Az alföldi geotermikus gradienssel számolva ez kb. 9 kilométer mélyen mutatkozna. Elméletileg tehát eddig a mélységig kellene aí sztatikus vízkészletet számolni. Gyakorlatilag azonban az Alföld medencealjzatának egy részét adó ókori alaphegység már nem víztartó s a tapasztalat szerint a másik részt alkotó mezozoós alaphegység karsztosodása is inkább a felső néhány száz méterben jelentkezik számottevően. Ezért elegendőnek tartanánk a természetes sztatikus vízkészletet kb. 3,5—4 km vastag felső rétegből számítani hazánkban. A felszínalatti vízkörforgalom a Földön végbemenő vízkörforgalom felszínalatti része. A benne résztvevő vízmennyiség az, amely a vadózus vizekből, a felszín alá a kőzetek pórusaiba vagy hasadékaiba jut s onnan rövidebb-hosszabb tartózkodás után víz vagy vízgőz formájában távozik. A felszínalatti vízkörforgalom a periódusok időtartama szerint több fajtára bontható : rövid idejű és évszakos vízforgalom, éves vízforgalom, több éves vízforgalom, hosszú periódusú vízforgalom. A rövid idejű és évszakos vízforgalom alatt értjük a csapadék-talajnedvesség-evapotranspiráció ; a csapadék-karsztvíz-karsztforrás ; a csapadék-rétegvízforrás és végül a csapadók-talajvíz-vízfolyás leszívás jellegű vízforgalmakat, vagyis azokat, ahol a felszíni vízforgalomból kilépő víz a felszín alatt csak rövid *Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, Budapest. ideig, legfeljebb néhány hónapig tartó vándorlás után ismét felszínre jut s a felszíni vízforgalom részévé válik. Az éves vízforgalom jellegzetes példája a téli csapadók-talajvíz-evapotranspiráció jellegű vízforgalom, ahol a felszínről behatolt víz közel egy év múlva kerül ismét felszínre általános esetben. A több éves és hosszú periódusú vízforgalom definíciója az előzőkből már következik. Ez a két utóbbi elsősorban a rétegvizek és a hévizek esetében játszik szerepet. A több éves vízforgalom elsősorban a felszín közeli, 300—500 m-ig terjedő rétegek ós főleg ott is a peremi rétegek vízforgalmának jellegzetes formája. Ilyenkor a víz hőmérséklete nem változik annyira, hogy elvesztené folyékony halmazállapotát. Az idő és a megtett út azonban elegendő ahhoz, hogy kémiai jellegét esetleg nagymértékben is megváltoztassa. A hosszú periódusú vízforgalom a hévizek jellegzetes formája. Itt a felszíni körforgalomból bejutó víz évmilliókra is eltűnik ós a mélyben akár gőz halmazállapotba is átmehet, mielőtt újra a felszínre jut. Ez a vízfajta az, amely leginkább keveredhet juvenilis vízzel s így kémiailag nemcsak a rétegeken át történő szivárgás közben veheti fel jellegzetes összetételét, hanem olyan alkotórészeket is tartalmazhat, amelyek oldás útján nem juthatnának bele. A felszínalatti vízkörforgalomnak azt a részét, amely víz formájában jut ismét a felszínre — pl. források, rétegvízszivárgás — természetes dinamikus vízkészletnek nevezzük. Ez az a vízmennyiség, amit felfogva és hasznosítva egyáltalán nem módosítjuk a felszínalatti vízkörforgalmat. A felszíni vízkörforgalmat igen, ami, bár országos viszonylatban semmit sem jelent, de helyi viszonylatban néha módosítja. Pl. a Tapolcafői források foglalása miatt a pápai Bakonyér vízhozama erősen leapadt, minimális hozama majdnem nullára csökkent, ami miatt Pápa városnak eddig a Bakonyérbe vezetett szennyvizeivel komoly nehézségei vannak. A Monosbéli források foglalása miatt egy helyi vízfolyás eddigi vízháztartása megromlott s az állandó hozamú vízfolyás időszakossá lett. Emiatt a vízfolyásra telepedett Egercsehi Szénosztályozó ipari vízellátását nem tudja onnan biztosítani. A kitermelhető sztatikus vízkészlet az a vízmennyiség, amelyet a természetes sztatikus vízkészletből műszakilag ki tudunk termelni. Ezen belül megkülönböztetjük még a gazdaságosan kitermelhető sztatikus vízkészletet. Ezek már nem abszolút kategóriák, hanem az ország mindenkori műszaki felkészültségtől és az adott területen a víz értékétől függenek. Néhány évtized távlatára azonban — az ásványkincshez hasonló módon — jól meghatározhatók. A kitermelhető dinamikus vízkészlet megfogalmazása kétségtelenül a legnehezebb. Ezen azt a dinamikus vízmennyiséget értjük, amelyet még anélkül termelhetünk ki, hogy valamely terület természetes vízforgalmát, vagy más hidrológiai, vízbányászati jellemzőket károsan megváltoztatnánk. A meghatározásból látszik, hogy a kitermelhető dinamikus vízkészlet minimuma éppen a ter-