Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

4. szám - Juhász József: Hazánk felszínalatti vízkészletére vonatkozó ismereteink

284 Hidrológiai Közlöny 1962. 4. sz. Juhász J.: Hazánk felszínalatti vízkészlete mészetes dinamikus vízkészlet. Ennek elvétele •esetén ugyanis a vízkörforgalom nem változik meg. Ha ennél többet kívánunk kivenni, akkor — még ha van is utánpótlódás — az eredeti vízkörforgalom megváltozik. Példának vegyük a talajvizet. Az eredeti átlagmélységben levő talajvíz éppen természetes egyensúlyban van, azaz a tápláló és megcsapoló tényezők egyenlő értékűek. Ha a talajvizet még meg kívánjuk •csapolni — pl. kutat fúrunk — akkor a tápláló tényezők növelése nélkül ezt csak úgy tudjuk elérni, hogy az eredeti megcsapoló tényezők egy részét annyira csökkentjük, hogy az újabb megcsapolás is beleférjen az összegbe. Röviden : a talajvíznél csökkenteni kell az eredeti elfolyás mennyiségét, pl. felszínalatti gátakkal, vagy csökkenteni kell a párolgás mennyiségét, pl. növényzet helyett kopár létesítésével, vagy a talajvíz szintjének lejjebb szállításával. Ez utóbbi ilyenkor automatikusan is beáll. Ilyenkor éppen az határozza meg a kitermelhető dinamikus vízkészletet, hogy a talaj víz átlagszintjének lejjebb szállása még ne legyen káros a, mezőgazdasági termelésre. Végül meg kell még jegyezni, hogy a megadott természetes és kitermelhető dinamikus vízkészleten belül az időszakos változásoknak megfelelően megkülönböztetünk minimális és átlagos vízkészletet, valamint különböző gyakorisággal -előfordulót is. Ezeknek a fogalmaknak a bevezetése elsősorban az időben erősen változó vízkészleteknél — talaj vízkészlet, természetes dinamikus karsztvízkészlet — fontos. Egyéb vízkészleteink felmérési pontossága ma még nem teszi szükségessé a finomításnak ezt a — kétségtelenül •elérendő — fokát. Hazánk vízkészlete A természetes sztatikus vízkészlet Az ország természetes sztatikus vízkészletét megbecsülni nem különösen nehéz. Adódhatik fosszilis vízből és azóta már többször cserélődött vízből egyaránt. Meghatározásánál az eredet nem játszik szerepet. Sümeghy József 100 000 km

3-nek, Balló Iván csak a pleisztocén és levantei rétegekben tárolt vízkészletet 20 000 km

3-nek, Vitális Sándor ugyanezt 24 500 km

3-nek hatáTozta meg. Becslésem szerint a teljes természetes sztatikus vízkészlet 70 000 km

3. (Ennek az elméleti vízkészletnek természetesen csak tört része termelhető ki.) Urbancsek János Szolnok megye területére 90 km fúrási rétegsor alapján igen részletes sztatikus vízkészletszámítást végzett s a pleisztocén -és levantei képződményekben 8,8 km

3 tárolt vízkészletet állapított meg. A természetes sztatikus készlet pontosabb meghatározására fel kell majd használni a mélyfúrásokban észlelt adatokat, különösen a lyukszelvényezés során mért porozitás értékeket. Az -egyes rétegek porozitásának és vastagságának ismeretében területenként és rétegenként kiszámolható a tározott vízmennyiség. A feldolgozásnak ez a módja kétségtelen pontossága mellett igen nagymennyiségű feldolgozási munkát kíván, sok területen pedig még a kutatófúrások nagymértékű besűrítése szükséges. Nehézséget jelent még a nagyobb mélységekre készült kutak kis száma s az, hogy a meglevők sem egyenletesen, lianem egy-egy kis területen oszlanak meg, elsősorban a kőolajkutatási területeken. A jövőben azonban ezzel a módszerrel el kell végezni a természetes sztatikus vízkészlet felmérését. A természetes dinamikus vízkészlet Az ország felszínalatti vízkörforgalmának értékét ma még csak becsülni tudjuk. Ubell Károly vizsgálatai során az ország nagyobb, összefüggő és aránylag nagy vízleadóképességű talajvíztartó területein 110 m

3/sec talajvízforgalmat állapított meg. A karsztvizeknél Kessler Hubert szerint a természetes vízkörforgalom és a természetes dinamikus készlet megegyezik, s értéke átlag 10 m

3/sec. Véleményem szerint ennek körülbelül kétszerese a kis vastagságú áteresztő vagy félig áteresztő fedőjű karsztokra hulló csapadékvízutánpótlás következtében. A rétegvizeknél a vízkörforgalom értékét egyáltalán nem ismerjük. A természetes dinamikus készlethez tartozik a felszínalatti vízkörforgalomnak az a része, amely a talajvízből az erózióbázis felé szivárogva a vízfolyások medrébe megy át, azok kisvízhozamát táplálva. Ezt a VITUKI 1954-ben vizsgálatai során a nagyobb talaj vízkitermelésre alkalmas 30 000 km

2-en 34 m

3/sec-ra becsülte a talajvizeknél, anélkül azonban, hogy fizikai jelentését még felismerte volna. 1959-ben az akkor készült Regionális Vízgazdálkodási Kerettervben így ír Ubell Károly: „Erőltetettnek látszik az a törekvés, hogy az ország különböző területeire mindenkorra érvényesnek tekinthető talajvízkészletet állapítsunk meg." Később saját és idegen adatok finomításával a természetes dinamikus talaj vízkészletet 35 m

3/sec-ra módosította és a jelentéktelenebb területek természetes dinamikus vízkészletét 5,8 m

3/ sec-ban állapította meg. A karsztvizeknél átlag 10 m

3/sec. A rétegvizeknél ismeretlen. Ismerjük tartós kisvizeknél az országból távozó és az országba érkező vízhozamok különbözetét, mely 37 m

3/sec Puskás Tamás vizsgálatai szerint. Nyilvánvaló, hogy ezt a felszínalatti vízkörforgalomból kapjuk. Feltételezve azt, hogy a karsztforrások is segítik ezt, azt mondhatjuk, hogy az ország természetes dinamikus vízkészlete — a nagy folyók medrébe bejutó vizet is figyelembe véve 50—60 m

3/sec. A kitermelhető sztatikus vízkészlet A definíció szerint a műszakilag, ill. gazdaságosan kitermelhető vízkészlet. A porózus rétegekben tárolt víz egy része műszakilag nem termelhető ki — vízbányászati módszerekkel —, mert a szemcsék felületéhez tapad. Minél finomabb az anyag, annál nagyobb az a vízmennyiség, amely ily módon nem hozzáférhető. Általában a homokliszt és annál finomabb talajokból a kényszerűségből végzett talajvízszintsüllyesztésen kívül — nem szoktunk vizet