Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

6. szám - Holényi László: A szennyvízelhelyezés problémája a Balaton környékén

Hidrológiai Közlöny 1962. .5. sz. 493 SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A szennyvízelhelyezés problémája a Balaton-környéken EOIÉNYI L ÁS Z L Ő * Bevezetés A köztudatbán már régóta elterjedt a jó minőségű és elegendő ivóvíz szükségessége, ugyanakkor az elhasznált víz elhelyezésének kérdése legtöbb ember előtt még ma is másodrendű fontosságú, s rendesen csak kellemetlen közegészségügyi és esztétikai kihatásai miatt szokott napirendre kerülni. Ezért volt nagy jelentőségű, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság egy évtizeddel ezelőtt felhívta az ország figyelmét legnagyobb természeti kincsünk és üdülőterületünk, a Balaton állapotának a belekerülő szennyvizek hatására bekövetkezhető káros elváltozására és ezzel kapcsolatban a tókörnyéki szennyvízelhelyezés megoldásának szükségességére. Az azóta eltelt időben a Társaság ülései, balatoni ankétjai, tagjainak cikkei nyomán szinte nemzeti üggyé vált a Balaton vizéneli megvédése. Ehhez a társadalmi megmozduláshoz csatlakozott a gyakorlati végrehajtás terén előbb állami eszközeivel az Országos Vízügyi Főigazgatóság, mint szakfőhatóság, majd — 1957-től kezdve — megváltozott összetétellel és tartalommal — az újból életrehívott Balatoni Intéző Bizottság, mint a Balaton-környék fejlesztésével kapcsolatos öszszes ügyeknek a kormányzat által megbízott összehangoló szerve. Jelen tanulmány rövid összefoglaló ismertetést ad a Balaton-környéki szennyvízelhelyezés megoldására irányuló eme évtizedes küzdelem fontosabb állomásairól és eddigi eredményeiről mind az alapelvek elméleti tisztázása, mind a végrehajtás gyakorlati megvalósítása terén. Elöljáróban magyarázatot kell adni arra az önként felvetődő kérdésre, miért jelent a szennyvízelhelyezés a Balaton környékén különleges problémát hazánk egyéb területein jelentkezőkhöz viszonyítva. Altalánosságban véve: a Balaton-környék sajátos, mintegy 40 különleges (üdülőhelyi) települést magában foglaló különálló tájegység (régió), amelyben a különböző igények kielégítését, így a szennyvíz elhelyezését is komplex, azaz az összes igényeket figyelembe vevő és egyeztető szemlélet alapján és lehetőleg több településre kiterjedően, azonos elvek szerint, azaz regionális vonatkozásban ésszerű megoldani. A részleteket tekintve : a szennyvizek elhelyezéséhez a Balaton környékén alkalmas befogadó nincs : a tó hatalmas területű és víztöniegű ugyan, de átlagban csak 3—4 m mély, melegvizű, a belé ömlő kis vízhozamú élővizek miatt csekély az áramlás és a vízpótlódás. Mindezek az adottságok kedvezőtlenek a szennyvizek elhelyezése szempontjából. Bár az elvégzett kémiai és bioló* Balatoni Intéző Bizottság Titkársága, Budapest. giai vizsgálatok ezt a veszélyt jelenleg még nem jelzik, mégis minden ésszerű intézkedést meg kell tenni, hogy ez a jövőben sem következhessen be. De nemcsak a Balaton és a beléömlő élővizek nem alkalmasak befogadónak, hanem a tó vízének egyetlen levezetője, a Sió sem, amelyben — a Balaton vizének megfelelő szinten való tartása érdekében — csak ritkán van víz. Ezért a Magyar Hidrológiai Társaság ankétjain hozott határozatok szerint a Balatonba a nehezen tisztítható és gyakran ártalmas ipari szennyvizek egyáltalán nem, a házi szennyvizek is — megfelelő tisztítás után — sorrend szerint a következő helyekre vezethetők be : 1. valamely nem a tóba ömlő vízfolyásba (ilyen kevés van : pl. a Sió, Séd), 2. halastavakba, 3. bizonyos adottságok fennforgása esetén a talajba, 4. a tóba ömlő vízfolyásba, de annak a tótól legtávolabb eső pontján, 5. végső esetben és csak teljes biológiai tisztítás után a Balaton legalább 1,5 m mély vízébe fürdőtől, vízkivételi műtől legalább 500 m távolságra. De a Balaton környékén nemcsak a szennyvizek elhelyezése, hanem összegyűjtése, elvezetése, azaz a csatornázás is nehézségekkel jár. A csatornahálózat csak elválasztó rendszerű lehet, mivelhogy egyesített rendszernél nagyobb záporok után elkerülhetetlen, hogy a tisztítatlan szennyvíz a vészkiömlőkön át a tóba, mint a csapadékvizek természetes befogadójába ne jusson. Az elválasztó rendszert írja elő a gazdaságosság elve is : a tópart mentén szalagszerűen fejlődő települések bármely pontjáról a csapadékvizek könnyen, rövid és kisméretű nyílt árkokkal, vagy csatornákkal vezethetők be a tóba. Ezzel szemben a partmenti, gyakorlatilag vízszintes területsáv csatornázásánál elkerülhetetlen a gyakori átemelés, a bekötések lehetővé tétele érdekében pedig a nyomóvezeték mellett még egy gravitációs vezeték is szükséges, a magas talaj vízállás, a rossz minőségű és gyakran agresszív altalaj pedig további nehézségeket és költséget jelent. A balatoni szennyvízelhelyezés megoldására irányuló eddigi törekvések Az adottságok felmérése és a figyelembevételükkel levonható irányelvek megállapítása után 1955-ben került sor — a gyakorlati megvalósítás első lépéseként — az OVF által a Vízitervnél megrendelt balatoni csatornázási regionális tanulmányterv elkészítésére. A 7 kötetből álló tanulmányt