Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)
2. szám - Ubell Károly: A felszín alatti vízkészlet
Ubell K.: A felszín alatti vízkészlet felszínalatti vízkészlet táplálása csak ezeken keresztül lehetséges. A csapadék szerepét vizsgálva, hangsúlyozni kívánom a minőségi elemzés fontosságát [14], mert elnagyolt vizsgálattal téves következtetésre is juthatunk. Kiindulva az 1. táblázat adataiból, az országban lehullott 620 mm/év csapadékból az ország területén keletkező felszíni lefolyást levonva (54 mm/év) 566 mm/év mennyiség marad. Párolgásértékként 576 mm/év mennyiség szerepel, a 10 mm-es többletet a felszíni vizek nagyobb párolgási vesztesége hatásának tekinthetjük. Ha a csapadék és lefolyás különbségeként megmaradó 566 mm felhasználódik a területi párolgás által, akkor arra következtethetünk, hogy az országban lehullott csapadék tartósan nem táplálhatja a felszínalatti vízkészletet. Ebből esetleg azt is kimondhatnánk, hogy minden észlelt időszaki készletnövekedés, vagy feltételezett tartós pótlódás az ország területén kívül fekvő, külső tápterületeken beszivárgott vízből származik. Felesleges lenne azoknak a kutatási eredményeknek a részleteit megismételni, amelyek az utóbbi években a felszínalatti vizeknek a csapadékból származó utánpótlódását tisztázták [2, 5, 6, 7, 14]. Bátran mondhatjuk, hogy a felszínalatti vízkészlet meghatározásához szükséges részletvizsgálatok közül, a csapadékbeszivárgásra vonatkozóan születtek olyan — tényleges megfigyelésekre, mérésekre alapított és elméletileg alátámasztott — eredmények, amelyek mind a folyamat jellegét, mind a mennyiségi értékeket meghatározták. Kívánatos lenne, ha a vízáramlásokra, a mélyebb rétegvizek utánpótlódására, mozgására, készletváltozásaira vonatkozóan is a feltevéseken alapuló becsléseken kívül legalább olyan eredményekkel rendelkeznénk, mint a csapadékbeszivárgást illetően. Tekintettel arra, hogy a bizonyító megfigyelési adatok ellenére még mindig véleményeltérések vannak, foglaljuk össze a meghatározott törvényszerűségeket. Hazánkban a potenciális párolgás* jóval több, mint a csapadéknak a lefolyáson felül megmaradó * A potenciális párolgás valamely feltételezett, a léghőmérséklettel egyező hőmérsékletű ós a mért időjárási elemek hatásának kitett szabad vízfelület vagy a talajfelszínt borító vékony vízlepel párolgása. A nemzetközi szakirodalomban ez a fogalom és ez az elnevezés terjedt el. A Penman képlettel meghatározható értéke (E 0) szoros egyezést mutat a mérési eredményekkel, és a lysimétereredmények igazolják, hogy ebből az értékből egy szorzótényező alkalmazásával (/ = 0,7— 0,8) a potenciális evapotranspiráció számítható. Ez sok esetben a tényleges területi párolgással egyenlő. A magyar szakirodalomban sokszor találkozhatunk a „lehetséges párolgás", „a levegő vízszükséglete", „párologtatóképesség" vagy ,,o légköri párologtatóképesség" elnevezésekkel. Ezek nem fedik a fent megjelölt fogalmat. A potenciális párolgás és a potenciális evapotranspiráció elnevezések szabatosan meghatározott fogalmakat jelölnek. Az egyértelmű magyar szóhasználat kialakulásáig (vagy esetleg véglegesen is, hiszen a potenciál kifejezésére egyéb magyar kifejezés nincsen), célszerűnek mutatkozik ezeknek az egyértemű kifejezéseknek a használata. Hasonló álláspontra helyezkedett dr. Szesztay Károly is (Hidrológiai Közlöny, 1961. 1. sz. 57. oldal). Hidrológiai Közlöny 1962. 2. sz. 99 hányada. Ez az évi összegre vonatkozik, s attó' függően, hogy a csapadék és a párolgás viszonya milyen, a vízháztartást tekintve az év két jellegzetes részre különül. Október elejétől körülbelül március közepéig a csapadék több, mint a párolgás, nyáron fordított a helyzet. A részletek mellőzésével elegendő ha az évet két félévre (X. 1—III. 31 és IV. 1—IX. 30) bontjuk. Ezekre vonatkozóan a csapadék és párolgás megoszlását a 3. táblázat tartalmazza. Kétségtelen, hogy a párolgást még nem tudjuk kielégítő pontossággal számítani, de a potenciális párolgást igen. Ezekre több módszer alakult ki, vizsgálataink szerint a Penmanféle egyenlet** mutatkozik a legalkalmasabbnak, mert minden fontosabb tényezőt figyelembe vesz. A tényleges párolgásértékek vizsgálatát nagymértékben megkönnyíti, ha először meghatározzuk az előforduló maximális értéket. Ezt fejezi ki a Penman képlettel meghatározható E 0 érték, ami a talajt borító vízlepelnek a meteorológiai tényezők (léghőmérséklet, páratartalom, sugárzás, szél stb) által megszabott párolgási veszteségét adja. Ennyi víz párologna (potenciális párolgás), ha a víz a felszínen mindig rendelkezésre állna. A potenciális párolgás átlaga hazánkban 700 — 770 mm/év. Ennek középértéke szerepel a 3. táblázatban. A vízmérlegben kimutatott 566 mm-es párolgási érték helyesnek bizonyult. Tényleges párolgás a téli félévben 90%-a, nyáron 75%-a az E 0 értéknek. A párolgás és csapadék megoszlásából a téli félévben (X. 1—III.31) 154 mm, azaz 14 305 millió m 3 vizfelesleg adódik. (A lefolyáson felüli rész.) Ez tározódik — de csak időszakosan — a talajban és a talajvízben. Nyáron 314 mm, azaz 29 200 millió m 3 vízhiány mutatkozik. Ezt részben az fedezi, ami időszakosan tározódott. Ezt a folyamatot a műszaki hidrológiai kutatások részleteiben is feltárták [5, 6, 7, 14]. A megállapított törvényszerűségek az alábbiak. 1. Lényeges különbség mutatkozik a hasadékos, repedéses kőzeteknél előálló csapadékutánpótlódás és a laza üledékes kőzeteknél lejátszódó folyamat között. Az előbbieknél mindig tartós készletnövekedés keletkezik, ha a csapadék több a pillanatnyi párolgásnál. A víz nagyobb mélységbe szivárogva hozzáférhetetlenné válik a párolgás számára. A laza üledékes kőzeteknél, ha a csapadék évi összege nem több a potenciális párolgás mintegy 80%-nál, csak időszakos pótlódás keletkezik abban az időszakban, amikor a csapadék halmozódó összege több, mint a párolgás, de ez a vízmennyiség nyáron újból elpárolog. Ennek szemléltetésére az 1. ábra két példát tartalmaz, a karsztvíz és a talajvíz csapadékból származó utánpótlódását ugyanazon 10 éves időszak (1951—1960) átlagára. Kessler Hubert vizsgálatainak egyikét mutatja a karsztra bemutatott példa. A Tettye-forrás vízgyűjtőjén 716 mm évi csapadékból 283 mm táplálta a karsztvizet, s ez tartós utánpótlódás, mert az átlagos karsztvízszint süllyedése nélkül a forrás vízhozamában ** Penman, H. L.: Estimating evaporation. Transact. Amer. Oeophys. Union. V. 37. 1956.
