Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

3. szám - Szebellédy Lászlóné: Vizeink minősége a mezőgazdasági felhasználhatóság szempontjából - Hozzászól: Donászy Ernő, Szabolcs István

Szebellédy L.-né: Vizeink mezőgazdasági felhasználhatósága Hidrológiai Közlöny 1961. 3. sz. 249 A VII. oszlopban feltüntetett adatok olyan mintavételből származnak — 1959 márciusából —, amikor a Keleti Főcsatorna nem üzemelt. Más alkalommal, amikor a Keleti Főcsatornán érkezett hígítóvíz, a kép nagymértékben javult. Nátriumszázalék 50, hidrokarbonát tartalom 256 mg/l, a klorid tartalma 88,6 mg/l, összes oldott sótartalom 520 mg/l. Még ez sem ideális öntözővíz, de jóval közelebb áll az elfogadhatóhoz. A Kösely a Hortobágy—Berettyó főcsatornába ömlik, amelyet terhel még a sárréti csatornán keresztül a Sárrétudvari hőforrás vize, a Kővágóéren keresztül a Püspökladányi hőforrás vize, a nádudvari, a Vidiéren keresztül a hajdúnánási és hajdúböszörményi hőforrások vize. A debreceni területet elhagyva, a Hortobágy—Berettyót további szennyeződések érik a szolnoki területen. A Bereg fürdő vize szennyezi a karcagi I. sz. rendszert, a karcagi II. sz. főcsatornát, végül a Hortobács—Berettyót. A karcagi I. csatornánál a nátriumszázalék eléri a 93%-ot és az oldott sótartalom az 1650 mg/l-t. Végül a túrkevei hőforrás, amelynek nátriumszázaléka 95, oldott sótartalma 2500 mg/l között ingadozik, ugyancsak a Hortobágy— Berettyóba jut. Itt azonban a helyzet kedvezőbb, mert vizét öntözési idő alatt tározni lehet a túrkevei holtágban és a holtág megduzzadásakor csak esetenként szükséges átemelni a Hortobágy— Berettyóba olymódon, hogy a kellő hígítás meglegyen. Öntözési idény végén azután minden veszély nélkül le lehet engedni a vizet a Hortobágy—Berettyón. Ez a megoldás már a vizsgálatok eredményeként ment át a gyakorlatba. A hőforrásokon kívül komoly minőségű romlást idéznek elő a Hortobágy-—Berettyóban a szikes területről lejövő belvizek, valamint az öntözési idényben a nem megfelelően üzemelő rizstelepek csurgalékvizei. Annak ellenére, hogy a Hortobágy—Berettyót ilyen súlyos szennyeződések érik, sikerült a Vízügyi Igazgatóságoknak az elmúlt két esztendőben az öntözési idény alatt mechanikai vízjavítással fokozatosan mind jobb és jobb vízminőséget elérni. Az öntözési idény kezdete előtt a Hortobágy—Berettyó vizét a lehetőséghez mérten leengedik, tiszta Tiszavízzel átmossák és a vízminőség állandó vizsgálata mellett egész éven át folyik a Tiszavízzel történő hígítás. 1958-ban az öntözési idény zömében a legnagyobb árasztások idején, ha nem is mindig kifogástalan, de az előző évekhez mérten nagymértékben javult öntözővizet tudtak szolgáltatni. 1959—1960-ban pedig már az egész öntözési idény alatt megfelelő minségű volt a Hortobágy- Berettyó vize. A Hortobágy—Berettyó példáján keresztül egyszersmind eljutottunk a. rossz minőségű öntözővíz javításának lehetőségeihez is. A Hortobágy Berettyóhoz hasonlóan a tiszántúli öntözőrendszerek rossz minőségű kisebb vízfolyásainál, amelyeknek ismertetésére nem térek ki, az igazgatóságok helyes üzemeléssel igyekeztek a vizet öntözés céljára alkalmassá tenni. A műszaki lehetőségek határain belül a hasznos vizek megfelelő irányításával és hígítással történő felhasználásával, valamint a káros vizek kiküszöbölésével elértük azt, hogy felszíni vizeink (csatornáink) vízminősége öntözés céljára kevés kivétellel alkalmas. Egyes esetekben ha a víz sótartalma nem magas, kémiai javítást is alkalmazhatunk, kálciumsók hozzáadásával. A kémiai vízjavítás végrehajtása azonban a gyakorlatban a vízfolyásokon nehézkes, ezért ez a javítási mód inkább magán az öntözött területen alkalmazható. Itt kell megemlítenünk az öntözővizek védelmének azt a módját, amikor a magas sótartalmú vizeket az öntözési idényben tározóban tartjuk vissza és csak az öntözési idényen kívül kerülhetnek leeresztésre. Ez a módszer az ipari szennyvizek távoltartására is alkalmas. Ezt javasoltuk a már említett Tiszamenti Vegyikombinát szennyvize esetében is. A tiszántúli halastavak feltöltésénél a már ismertetett Keleti Főcsatorna, Nyugati Főcsatorna, Kadarcs—Karácsonyfoki csatorna vizét használják. Halastó feltöltése szempontjából valamennyinek vízminősége alkalmas, mert oldott sótartalma 2000 mg/l alatt marad és a halakra káros más szennyeződést nem tartalmaz. A Tiszántúl élő vizei közül kettőnél, a Bodrognál és a Sajónál mértünk olyan szennyeződést, amely halászati szempontból súlyos. A Bodrog a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1953—55. évben végzett vizsgálatai szerint az ország legtisztább vízfolyásai közé tartozott. 1958 októberében azonban panasz merült fel a határon belépő víz minőségével szemben. A víz állatitatásra alkalmatlanná vált és a halállományban komoly károk keletkeztek. Ettől kezdve az Eszakm agyarországi Vízügyi Igazgatóság vízminőségi laboratóriuma rendszeresen vizsgálta a Bodrog folyó vízminőségét. Az 1959—60. évi vizsgálatok adataiból közöljük az oxigénfogyasztás, oldott oxigén és fenol adatokat, amelyekből világosan kitűnik, hogy azóta a Bodrogon levonuló szennyeződések lökésszerűen ismétlődnek (3. táblázat). A Bodrog oxigénfogyasztása tiszta állapotban 2— 3 mg/l között ingadozik, a szennyeződés levonulásakor elérte a 210 mg/l-t is. Az 1960. évben mutatkozó látszólagos javulás oka az év csapadékos időjárása. A Bodrog halállománya teljesen kipusztult, de még a vízhasznosításokat érintő károsodásnál is jelentékenyebb, hogy a Bodrog szennyező hatását intenzívebb szennyvíz levonuláskor a Tiszán egészen Tiszalökig követni tudtuk. A tiszalöki vízlépcső visszaduzzasztott vize tározóként működik és így a szennyezett vízben bekövetkezhetnek olyan kémiai változások, amelyek a Keleti Főcsatornán keresztül a halastavak tápvizén is éreztethetik káros hatásukat. Szolnok ipartelepeinek szennyező hatása a Tiszára halélettani szempontból nem számbajövő. A dunántúli vizek minősége és felhasználhatósága A dunántúli felszíni vizekkel öntözés szempontjából külön foglalkozni nem szükséges, öntözésre alkalmasak, kivételt képez a Fertő tó. A Hansági Főcsatorna vizének öntözésre való felhasználási lehetősége jelenleg kutatási feladatunk tárgyát képezi.