Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

1. szám - Fekete András–Lipták Ferenc: Palástos vízadagoló laboratóriumi vizsgálata

14 Hidrológiai Közlöny 1961. 1. sz. Laczkó A.—Starosolszky ö.: A palástos vízadagoló megfigyelhettük, mely a 3. nyílás előterében füg­gőleges tengelyű örvénytér formájában érvénye­sül. Az örvény tér forgási értelmét elsősorban a 2. nyílás előteréből a felszín alatt — időnként a felszínen is — nagy sebességgel átáramló víz szabja meg. A forgási irány kialakításában a csatorna jobb oldali falától érkező vízáramlás is résztvesz, de hatása az előzőnél lényegesen kisebb. A 4. és 5. nyílás előterében is láthatunk függő­leges tengelyű örvény mozgásokat. Megjegyezzük azonban, hogy ezek csak h ^ 15—18 cm felső­vízállás esetén keletkeznek, mozgásuk igen lassú és kiterjedésük sem számottevő. A 2. nyílás előterében működő örvény mozgás­nak a csatorna vízfelszínére gyakorolt szívóhatá­sát is igyekeztünk érzékeltetni a 18. ábrán. Az /—c—d ponttal jelzett áramvonaltól jobbra a víz elsősorban a 2. nyílásba áramlik. Kivételt képez az az eset, amikor a 2. nyílásban működő örvénymozgás hatására a felszíni vízréteg is a 3. nyílásba áramlik. Alacsonyabb felsővízállás esetén (h < 15 cm) a c—b áramvonalon érkező felszíni jelzőanyag még a 3. nyílásba áramlik. Ennél magasabb felsővíz esetében azonban ez az áramvonal már a felszínen nem figyelhető meg. Ebben az esetben a csatorna baloldali fala mentén érkező jelzőanyag is — az a—b—c—d pontokkal jelzett útvonalon — a 2. nyílásba jut. Végered­ményben a 2. nyílás előterében működő függőleges tengelyű igen gyors és nagykiterjedésű örvény­mozgás hatására az egész vízfelszín (a csatorna teljes szélességében) a 2. nyílás felé áramlik. Előfordul azonban, hogy az előbb említett örvény­mozgás miatt a jelzőanyag időnként a 3. nyílás előterébe kerül. A 19. ábrán az 1—3—4—5. változat áram­képét láthatjuk (2. nyílás zárva van). Az áram­kép rendkívül bonyolult, mert a 2. nyílás elő­terében alulról felfelé való áramlás (hengermoz­gás) keletkezik, amely a csatornába érkező víz­szálakkal ütközve az 1. és 3. nyílásba áramlik s ezeken a helyeken örvénymozgás keletkezik. Az 1. nyílás, bár mérete a 2. nyíláséval azonos, nem képes a víz felszínére akkora szívóhatást kifej­teni, mint a 2—3—4—5. változatnál a 2. nyílás. Ennek oka elsősorban a 2. nyílás előterében mű­ködő áramlás (hengermozgás) hatására vezethető vissza. A 18. és 19. ábrán látható áramképek érté­kelése alapján kimondható, hogy a palástos víz­adagoló áramképe igen bonyolulttá, válik, ha az öt nyílás közül az egyik nagyobbméretű nyílást (1. vagy 2.) lezárjuk. Azt is megfigyelhetjük, hogy a lezárt nyílás hatása elsősorban a szomszé­dos nyílások előterében jelentkezik, de a hatás a távolabbi nyílásokban is kimutatható. Légtölcsér keletkezést csak az 1. és 2. nyílásban észleltünk, mert itt volt elegendő tér arra, hogy az örvény­mozgás felgyorsuljon. Áramlástani megfigyeléseink alapján meg­állapíthatjuk, hogy az áramlási viszonyok általá­ban javulnak, ha minél több egymás mellett levő nyílást kapcsolunk be a vízszállításba. Kivételt képeznek azok a kétnyílású változatok (1—4, 2—4, 1—5), amelyeknél az egyik legszélesebb nyílás lezárása az áramlási viszonyokat nagymér­tékben lerontja. Véleményünk szerint az elválasztó falak felső­víz-oldali meghosszabbítása az áramlási viszo­nyokat kedvezően befolyásolná. Összefoglalás 1. Az alsóvízszín ingadozása közvetlenül a műtárgy után igen nagymértékű, ezért az alsóvízi mércét a műtárgytól távol kell elhelyezni. 2. A fenékküszöb felsővíz-oldali hajlásának alig van befolyása a vízhozamra, az alsóvíz­oldali hajlásának változtatása viszont már lénye­ges eltérést ad. Vízemésztés szempontjából a meg­vizsgált változatok közül az 1 : 1,5-es hajlás a kedvezőbb. Pl. 1 : 2,5-es alsóvízoldali rézsűhajlás­nál 3—4%-kal kevesebb a vízhozam, mint 1 : 1,5-esnél. 3. A Lamoen-féle befolyásolási görbéknél a visszahatás kezdeti pontjai a 0 pontból kiinduló egyenesen fekszenek. A görbékhez a 0 pontból érintő húzható, a görbék az érintési pont fölött az érintő egyenestől távolodnak. 4. Az egyes nyílásokat lezáró tiltok magas­sági helyzete nagy hatással van a vízhozamnak és a veszteségnek a nagyságára. A vízadagolón tehát a tiltótáblát meghatározott magasságig kell min­dig felhúzni, vagy teljesen eltávolítani, mivel a különböző magasságba történő felhúzása vízho­zamingadozást okoz. 5. A vízadagolón átfolyó Q vízhozam esetén fellépő veszteség (h = hf — h a) értékei két egy­mást metsző, közelítően egyenesnek vehető vo­nalak mentén fekszenek, amelyeknek metszés­pontja a h = f (h a), illetve h — í (hf) függvények minimuma. Minden h magasságveszteséghez tehát két-két felső, illetve alsóvízszín tartozik. Megálla­pítható, hogy h = const. nyomásveszteséggel Q = = const. vízhozamot csak az alsóvízszínnek sza­bályozásával lehet adagolni. 6. Az alsóvízszínnek const. értékre történő szabályozása nem oldja meg a Q = const. víz­szállítás adagolását, a felsővízszínt is szabályozni kell. 7. A mérési eredmények alapján véleményünk szerint a<z alsóvíz visszahatásának lehetőségét feltétlenül ki kell zárni. Visszahatás esetén ugyanis még állandó felsővízszín mellett sem lehet el­fogadható pontosságot elérni. 8. Amennyiben a felsővízszín szabályozását a főkivitelben ^5 cm határok között biztosítjuk, s az alsóvíz olyan alacsony, hogy nem hat vissza a felsővízre, úgy a vízadagolás pontossága ±5%. A különböző nyílások egymásrahatásából származó adagolási hiba is 5%-on belül van. 9. Az a feltétel, hogy az alsóvíz nem hat vissza a felsővízre, a megvizsgált változatoknál, azt jelenti, hogy a felső- és alsóvízszín közötti különbség a főkivitelben 40—60 cm. * A kisminták a Tanszék műhelyében készül­tek. A kísérleti munkában a Tanszék valamennyi dolgozója közreműködött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom