Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Varró István: A falusi vízellátás vegyészeti és egyes tervezési szempontjai

130 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Varró I.: A falusi vízellátás vegyészeti szempontjai mennyiség lehetőleg minél nagyobb százalékban mint hipoklórossav legyen jelen, továbbá, hogy a csírátlanítási folyamat minél kisebb pH érték mellett történjék. A csírátlanításnál lényeges körülmény, hogy a víz lehetőleg teljesen tiszta legyen, tehát ne tartalmazzon különböző lebegő szerves anyagokat, mert egyébként jó csírátlanításra számítani nem lehet. A csírátlanító berendezéssel működő vízműveknél fontos követelmény, hogy a klór vagy a hipoklorit adagolás állandó ellenőrzés alatt álljon és, hogy a vegyszer adagolása mindig a megfelelő mennyiségben történjék. A csírátlanításhoz többnyire 0,3—0,6 mg/l klór szükséges. Kedvezőtlen esetben az adagolandó klórmennyiségnek nagyobbnak kell lennie. Az adagolás mértéke a vízben levő szervetlen és szerves anyagok mennyiségétől és az évszaktól függ. Nyáron többet kell adagolni, míg télen az adagolás mértéke csökkenthető. Sok esetben a vízben levő oldott anyagokat a klóradagoláskor keletkezett oxigén oxidálja. Az oldott anyagok viszont némelykor megkötik a klórt. Ezek a jelenségek a csírátlanítás hatásosságát hátrányosan befolyásolják és ezért is szükséges a víz állandó vegyi és bakteriológiai ellenőrzése. Űj csőhálózat átadása előtt a hálózat alapos átmosása feltétlenül szükséges. Ezt követően a szenynyeződések eltávolítása végett legalább kétszeri erős klórozássai történő csíramentesítés is elengehetetlen. A hálózat próbája és rendes üzemeltetés során ellenőrző bakteriológiai vizsgálatokat kell végezni. A vízműveket és hálózatát az Országos Közegészségügyi Intézet és az illetékes Közegészségügyi és Járványügyi Állomás ellenőrzi és adja meg esetenként a szükséges utasításokat. A kialakult gyakorlat szerint az szükséges, hogy a víz a hálózat végén még 0,1 mg/l szabad klórt tartalmazzon. Természetesen ennek az előírásnak sok esetben az a következménye, hogy a vízművek közelében lakók panaszkodnak a, víz minőségére (mely erősen klórszagú). Jensch szerint ezen úgy lehet segíteni, hogy a vízhez ammóniát vagy ammóniumszulfátot adagolunk és ezzel egyidejűleg a klóradagolás mértékét csökkentjük. Ily módon a hálózat végén még a megfelelő mennyiségű szabad klór kimutatható. Ebben az esetben a klór kevesbbé kötődik a vízben levő szervetlen és szerves anyagokhoz s így csíraölő hatása jobban érvényesül. Az eljárásnak hátránya, hogy a víz csírátlanításához hosszabb behatási időt kell biztosítani. Ennél az eljárásnál célszerű olyan méretű medence közbeiktatása, amely a víznek kb. 1 órás tartózkodási időt biztosít [6], A vegyi folyamat, amely az ammónia és a klór között lejátszódik, Müller szerint a következő : NH, + HOCI - NH

2C1 -f H

20 és NH

3 + Cl

2 - NH

2C1 + HC1. Az előbbiekből következik, hogy ammónia hozzáadásakor képződött monoklóramin játszik fontos szerepet. Tudomásom szerint hazánkban ilyen irányú kísérletek még nem folytak. Az eljárásnak jóságáról pedig feltétlenül meg kellene győződni, mert kedvező eredmény esetén, a víz minősége, élvezhetősége nagymértékben javulna. Különösen fontos lenne a víz minőségének megjavítása a külföldiek által látogatott helyeken (mint pl. a balatoni üdülőkben). Minthogy sok esetben a vízművek megépítése két ütemben történik és a nagynyomású szivattyú tisztavíz-medencéje már a végleges nagyságban épül meg, ezért a szükséges kísérletek lefolytatásához a feltételek biztosítottak. A csírátlanítás kérdésével valamivel hosszasabban foglalkoztam, mivel nehézségek főleg a kisebb vízműveknél fordulnak elő. Népegészségügyi és népgazdasági szempontból erre a kérdésre mind nagyobb gondot kell fordítani, annak érdekében, hogy az esetleges bajok idejében elkerülhetők legyenek. Különös gond fordítandó a védőterületekre vonatkozó 153/955. sz. egészségügyi miniszteri rendelet betartására és a rendelet végrehajtásának ellenőrzésére. A felhasználásra kerülő ivóvíz minőségével nem kívánok foglalkozni, mivel azt az MSZ 44855 szabvány szabályozza. Fogyasztás céljára csak ebben a szabványban előírt követelményeknek megfelelő víz továbbítható. Tanulmányomban nem érintettem számos további vízminőségi kérdést, minthogy csak a vízvegyészet és a víztechnológia terén az általunk követett főbb szempontokat kívántam ismertetni. A továbbiakban még a vízmű-tervezéssel kapcsolatban is szeretnék néhány fontosabb szempontot tárgyalni. Az országos felmérés és az eddigi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy sohasem szabad az egyes községek és kisebb települések vízellátásánakmegoldását, illetve fejlesztését sablonosan tervezni, illetve építeni, hanem minden esetben — a tájegységek jellemzőit figyelembe véve — egyedenként kell elbírálni a vízellátási rendszer leggazdaságosabb és műszakilag leghelyesebb megoldásának módját [7]. A főnyomóvezetékkel kapcsolatban meg kell említeni, hogy nyomvonala lehetőleg a legnagyobb fogyasztású területeken haladjon át. A fokozott biztonság érdekében nagy települések vízellátásánál lehetőleg két főnyomóvezetéket kell létesíteni. A csőhálózatot lehetőleg körvezetékké célszerű kiképezni. Ebből következik, hogy különös gond fordítandó az esetleges csőkorroziós jelenségek elhárítására, valamint arra. hogy a vezetéksérülés esetén a hálózat nagymértékben ne szennyeződhessék el. (A vezeték közelében nem lehet pl. szennyvízcsatorna.) Feltétlenül szükségesnek tartanám, főleg nagyobb települések vízműveinek tervezésénél — amennyiben tervfeladat készül, akkor már annak kidolgozásánál — külön kitérni az ott létesítendő vagy meglevő ipartelepek vízigényére. Megállapítandó, hogy hidrológiailag milyen mértékig biz-