Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)
4. szám - Petrasovits Imre: A növények víztűrőképességéről
Hidrológiai Közlöny 1959. 4. sz. 285 BELVÍZRENDEZÉS ÉS ÖNTÖZÉS A növények víztűrőképességéről PETRASOVITS IMRE a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Az eredményes növénytermesztés érdekében alkalmazott agrotechnika egyik alapvető célkitűzése, hogy a talajban minél inkább biztpsítsa a növények számára szükséges levegő és víz kedvező arányát. A talaj pórusaiban levő levegő és víz optimális arányát nevezik a növény statikai vízigényének [3]. Ez növényenként más és más lehet [1], A termesztés során nem ritka eset, hogy vagy természeti vagy emberi tényezők hatására a talaj optimális levegő és víz aránya valamelyik irányba eltolódik. Szárazság esetén a talajpórusok víztartalma nagymértékben lecsökkenhet. Az ilyenkor bekövetkező szélső érték a hervadási pont, amikor a növény számára bőségesen rendelkezésre áll a levegő, a talaj felvehető víztartalma azonban minimumra, gyakorlatilag nullára csökken [4]. Az egyes növényeknek azt a biológiai sajátosságát, hogy a hervadási pont körül mozgó talajvíztartalmat — számos körülménytől föggően — mennyi ideig és milyen károsodással képesek elviselni, a növények szárazságtűrő képessége fejezi ki. A kutatómunka ezekkel a problémákkal kapcsolatosan már sok részkérdést tisztázott [5]. Hazai viszonyaink között azonban az is gyakori, hogy a talajpórusok optimális levegő, víz aránya nem a víz hátrányára tolódik el, hanem ellenkezőleg a levegő csökken minimumra, esetleg gyakorlatilag nullára. Ezt az állapotot a növény szempontjából a fulladási pont fogalmával jelölhetjük. A növényeknek azt a biológiai sajátosságát, hogy mennyi ideig, illetve milyen mértékű egyedpusztulással és termésveszteséggel képesek a fulladási pont körüli víztartalom, illetve levegőtlenség elviselésére, a növények víztűrőképességével fejezhetjük ki. A növények fulladási pontjára és víztűrőképességére vonatkozó külföldi vagy hazai kísérleti munkával az irodalomban nem találkoztam. Az általam ismert irodalmi adatok csak a vízbőség okozta általános károsodásról tesznek említést [3]. Kivételt képez Bélák Sándor kéziratos tanulmánya, melyben megadja, hogy a burgonya, répa, kukorica, kender és az édes füvekből álló kaszáló egyes fejlődési periódusaiban, láptalajon 15, illetve 25 C° talajhőmérséklet mellett hány napig bírja el a vízborítást, ill. a felső 10 cm vastag feltalaj levegőtlenségét. A növényeknek a kedvezőtlen környezeti tényezőkkel szembeni ellenállóképességét tárgyaló élettani szakkönyvek is kizárólag a szárazság, fagy és szik, ill. a sótűrés problémájával foglalkoznak [2, 4, 6]. A víztűrőképesség vizsgálatának nemcsak elméleti — de főként gyakorlati szempontból — legalábbis hazai viszonyaink között nagy jelentősége van. Ismeretesek azok a károk, amelyek mezőgazdaságunkat az ún. belvizes esztendőkben érik. A belvízrendezés érdekében építendő műszaki létesítmények (belvízi csatornahálózat, tározók, szivattyútelepek stb.) tervezése és üzemelése a mezőgazdasági termelés végső soron az egész népgazdaság szempontjából akkor lehet legnagyobb gazdasági eredményt hozó, ha termesztett növényeink víztűrőképességét az ökonómiai ésszerűség alapján messzemenően figyelembe veszi. A gazdaságokon belüli belvízkár elhárítása, illetve csökkentése érdekében végzett belvízvédelmi munka sem nélkülözheti a termesztett növények ilyen biológiai tulajdonságainak ismeretét. Az öntöző növénytermesztés kiterjesztése a túlöntözéssel kapcsolatban vetette fel az egyes növények fulladási pontjának és víztűrőképességégének problémáját. Ugyanis a gyakorlatban előforduló túlöntözés hatásának és elkerülhetőségének tisztázása az öntözőgazdálkodás eredményességét nagymértékben fokozhatja és súlyos károk elkerülését teszi lehetővé. A növények víztűrőképességének beható tanulmányozása elősegítheti jelentős kiterjedésű árterületek megalapozottabb mezőgazdasági hasznosítását is. E rövid indoklás is bizonyítja, hogy a vízgazdálkodás mezőgazdaságot érintő aktív és paszszív ágainak fejlesztése is egyaránt megköveteli a felvetett összefüggések tisztázását. Kísérleti rész Módszer Az ismertetett meggondolások alapján kezdtük el 1957-ben az Öntözési és Rizstermesztési Kutató Intézetben a problémával kapcsolatos kísérleti munkát. Első évben 8 gazdasági növény víztűrőképességét tenyészedényekben vizsgáltuk. 1958ban azonban a borsósi Állami Gazdaság Hort. III. üzemegységében szántóföldi viszonyok között állítottunk be kisparcellás kísérleteket réti szolonyec talajon, 8 növényfajtával. A továbbiakban első lépésként csak ennek a kísérletnek és eredményeinek ismertetésére szorítkozunk, de megjegyezzük, hogy az előző évi tenyészedény kísérleteink adatai ezeket minden vonatkozásban alátámasztják. A kísérlet céljára 4 db egyenlő, tökéletesen elgátolt kalitkát állítottunk elő. A három sorozatban vetett növényfajtákat a kalitkákon belül 20 m 2-es kisparcellákba egymás mellé helyeztük el. A növények víztürőképességét tenyészidejűk három időpontjában végrehajtott elárasztással vizsgáltuk és értékelésüket mindig egy kontroll kalitkához viszonyítottuk. A kalitkák vízzel való
