Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

3. szám - Bulkai Lajos: A Győri Víz- és Csatornaművek 75 esztendeje

Bulkai L.: Győri Víz- és Csat. Müvek 75 esztendeje Hidrológiai Közlöny 1959. 3. sz. 181 (jelenleg Mártírok útja) víztoronyba, ahonnan előbb a Belváros, majd az Újváros és Sziget felé is szolgáltattak ivóvizet. A víztorony akkori űrtartalma 330 m

3 (mai Zníze-rendszerű vaslemez tartálya 1918 óta 500 m

3-es, de ipari vízvezetékre kapcsolva). Az akkor épült 12 km-es csőhálózat legnagyobb része még ma is üzemel. A kút vízadóképessége a folyók vízellátásától függően 900—2000 m

3/nap között ingadozott, míg a vízmű napi termelése, vagyis a szükséglet kezdetben 1600 m

3 volt. A városban azonban igen nagy volt a vízpazarlás, azonkívül a folyók vízállásával összefüggő kútvízállás és vízhozam éppen a nyári időszakban volt általában a legkevesebb, amikor pedig a legtöbb vízre volt szükség. Emiatt már 1886-ban 117 m hosszú vízszintes galériát építettek a kúthoz, mely szintén ásott kútban végződik, majd 1889-ben fúrták ugyanott a ma is működő 176 m mély artézi kutat. Ennek adata 1957-ben : nyug. vízállás — 1,80 m, vízhozam 4,80 depressziónál 800 l/p. Hiába igyekeztek azonban az akkori vezetők kielégíteni az igényeket, megállapítható volt, hogy a kiskúti vízműnél nem folytathatják a bővítést. Az ásott kút és galéria ugyanis az itt még vékony rétegben található kavicsból alacsony vízállás esetén nem tud elegendő vizet szolgáltatni. A pannonkori rétegekbe mélyített artézi kút pedig megmutatta, hogy több az agyag, mint a víztartó homokréteg s ha sok vizet akarnak kivenni ebből, akkor az egymás után következő kutakat mind mélyebbre kell fúrni, vagy az ugyanolyan mélységűeket egymástól nagy távolságban kell elhelyezni. Egyik módszer sem mondható gazdaságosnak, s ezért a múlt század végén próbafúrásokat mélyítettek le a város körül az olcsóbban kitermelhető, nagyobb vízhozamú hely felkutatása érdekében. Ezek a kutatások azután világossá tették az akkori üzemvezetőség számára a ma már még pontosabban ismert tényt, hogy a város nagy vízművét gazdaságosan csak a révfalui (szigetközi) — kb. 30 m vastag-kavicsrétegre lehet telepíteni. Közben azonban, míg az új vízmű előkészítő munkái folytak, a növekvő vízigények kielégítésére újabb artézi kutat létesítettek Kiskúton 1899-ben, a tíz esztendővel előbb létesített kúttól 1 km-re délre a jánospapi dűlőben. E kút mélysége 126 m, vízadása az 1956. évi kompresszorozás alkalmával 12,0 m depressziónál 1100 l/p volt. Nyugalmi vízállás 0,0 m. 1903-ban azután hozzákezdtek a révfalui vízmű építéséhez. 35 m mélységű fúrt kutat létesítettek, de aknáját nem fenekelték le, hogy onnét is kapjanak vizet. (Megjegyzem, hogy feltehetőleg ugyanezzel a céllal nem építettek feneket a 2 kiskúti artézi kút aknájánál sem.) Ugyanakkor megépült a gépház is, melynek szivattyúi 0 300-as kovácsvas csövön át szolgáltatták a vizet a több mint 2 km-re fekvő város felé. 1909—10-ben építették meg Kovács Sebestyén Aladár műegy. tanár tervei alapján a 600 m

3-es révfalui víztornyot vasbetonból. Medencéje gyűrű alakban két részre osztott (1. kép). 1. kép : A révfalui ivóvíz-torony. Épült 1910-ben <t>omo 7. Bodonanopnan őauim ÖJIÍI numbeeoü eodu e Peei'pajiy, nocmpoeHHan e 1910-o.u eody Bild 1. Wasserturm in Révfalu. Baujahr 1910. Az első világháború alatt a víztermelést tovább kellett emelni, s 1914—16-ban megépítették a Mosoni-Dunaág árterületén a II. sz. fúrt kutat azzal az elképzeléssel, hogy a Dunához közel nagyobb vízmennyiséget kaphatnak. Ugyanakkor épült a második 0 300-as révfalui főnyomócső is. A világháborút követő évek nyomasztó gazdasági helyzetét a vízmű is megérezte. Jóformán semmi fejlődés nem volt tapasztalható 1924— 25-ig, amikor a fogyasztás növekedése (sok új bekötés) miatt újból kutakat kellett fúrni. A III. és IV. kút ekkor létesült ismét a Duna-parton. Itt kívánom megemlíteni, hogy a város nagyobb gyárai, üzemei általában nem csatlakoztak az ivóvízhálózathoz, hanem vagy a Dunából, ill. Rábából felszíni vízzel, vagy artézi kutakból nyert vízzel látták el magukat. Sőt, hogy a város könnyítsen az utcák, parkok öntözésén, ill., hogy éppen a nagyfogyasztású időszakokban ezzel ne csökkentse a lakosság részére szolgáltatható ivóvizet, 1905-ben ún. öntözővíz művet (ma ipari vízmű) létesített tisztítatlan folyóvíz szolgáltatással. A vízellátás azonban sohasem volt tökéletes. Mivel pedig általában az alacsony vízállású időszakokban volt vízellátási zavar (a termelő kutak vizét ugyanis szivornyázással szállították a legelőször létesült kút aknájába), 1927—28-ban a