Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)
4. szám - Juhász József: A beszivárgás vizsgálata - Zsarnay Tibor: A vízerőművek és hidraulikus energiatározók építésével kapcsolatos kérdések a beruházás hatékonyságának szemléletében
27Jf Hidrológiai Közlöny 1958. 4. sz. Zsarnay T.: Energiatározók építésével kapcsolatos kérdések megDlrálni. Miután egy beruházási program megvalósításán belül kidolgozott több változat közül a legelőnyösebb, leghatékonyabb változat kiválasztása a célunk, meg kell állapodnunk a beruházási program céljában és a beruházási tervváltozatok, ezek között a vízerőművek, illetve a hidraulikfls energiatározók építésével kapcsolatban számbajöhető és a beruházás hatékonyságát eldöntő mutatókban. A beruházási program nyilvánvalóan elektromos áram termelésével foglalkozik, illetve az elektromos áram termelését tűzi ki célul a legkorszerűbb technika és a minél kisebb létesítési és üzemeltetési költség figyelembevételével. Bármilyen típusú vízerőművön elektromos áramot kívánunk termelni, a hidraulikus energiatározón pedig az elektromos áramot kívánjuk nemesíteni. Az elektromos áram termelését és nemesítését célként kitűző beruházási program hatékonyságának vizsgálatára népgazdasági szinten azokat a mutatókat kívánjuk alkalmazni, amelyeket a szovjet közgazdászok ajánlanak. Ezek azonban a népgazdasági tervező nyelvezetén vannak megfogalmazva, ezért anélkül, hogy lényegében megváltoztatnánk, a mérnöki, a műszaki életben ismert nomenklatúrához közelebb kívánom hozni. Ajánlom, hogy a mutatókat az alábbi rövidített elnevezéssel kísérjük majd végig a különböző típusú vízerőművek és hidraulikus energiatározók kérdéseinek számszerű értékelése során : 1. a termelékenység, 2. a termelési, üzemeltetési költség, jövedelmezőség, 3. létesítési, fajlagos beruházási ráfordítás, 4. időtényező, 5. szénmegtakarításra, illetőleg az energiahordozók népgazdasági mérlegére kifejtett hatása, 6. egyéb. A „több változat" vizsgálata alapján népgazdasági szinten energiaszükségletünket, energiaigényünket több forrásból fedezhetjük, úgyhogy helyes mindenekelőtt, ha megnézzük, hogy mind az elektromos áram termelése, mind egyéb szempontból milyen általánosan ismert energiabázisra támaszkodhatunk . Ismeretük, illetve felhasználási lehetőségek sorrendjében beszélhetünk az ország szénkincseiről, a vízerőhasznosítás szempontjából számbajöhető vízfolyásokról és az atomenergia békés felhasználásához szükséges hasadó anyag fedezését szolgáló kőzetelőfordulásokról. Szénkincsünk több ízben felmérésre került. Ma tudjuk, hogy szénbányászati felfejlődésünk és szénszükségletünk függvényében 45—150 évről beszélnek a szakértők, mint olyan távlatról, amelyben még hazai viszonylatban egyáltalában a hazai szénvagyon, a ma ismert adatok alapján szóbajöhet. Sokáig folyt a vita arról, hogy szabad-e, helyes-e hazai szénkincsünket kazánokban való eltüzelés révén hasznosítani, nem volna-e helyesebb, ha azt a gyógyszer- vagy kémiai iparban hasznosítanánk. Ez a vita azonban lassanként önmagától eldől, mert hiszen hazai szénkincsünk erős fogyasztása folytán lassanként eltüzeljük egész minőségi szénvágyonunkat, mielőtt azt bármi másra is fordíthattuk volna. A közismert adatok szerint népgazdaságunk nem rendelkezik az atomenergia békés felhasználásához szükséges alapanyagokkal, így tehát azok behozatalára van utalva a jelenleg ismert állapot szerint. Ha ugyanakkor figyelembe vesszük, hogy az irodalomból ismert adatok szerint ma még az atomerőművön termelt villamosenergia önköltségi ára 2—3,5-szeresét teszi ki (amortizációval) a hőerőműveken termelt elektromos energia árának és figyelembevesszük ehhez még azt,hogy az atomerőművön termelt villamos energia előállításához nagy szaktudást igénylő személyzet, nagy technikai felkészültséget megkövetelő berendezések szükségesek, úgy joggal mondhatjuk, hogy — a dolog természetes rendjéből kifolyólag — a vízierőművek kiépítésével kapcsolatos kérdések megvizsgálása után kerülhet csak sor a hazai atomerőművek megvalósítására. Dr. Heller László akadémiai székfoglaló beszédében élesen rávilágított, hogy a reaktorral mint hőcserélővel kapcsolt hőerőmű hátrányosabb helyzetben van, mint egy klasszikus kondenzációs hőerőmű, minthogy az energia alacsonyabb hőfokszinten áll rendelkezésünkre. Tehát a termikus hatásfok rosszabb, ezzel szemben viszont, ha a reaktort a klasszikus hőerőmű munkafolyamatainak nemesítésére használjuk fel, úgy a rendelkezésünkre álló szénvagyont a maihoz képest hallatlanul nagy hatásfokkal lehet hasznosítani. Már ebből a szempontból is kár a szénkincsünket a mai hőerőműveken eltüzelni, amikor a vízerőművek kiépítése ennek a szénkincsnek a fogyasztását erősen befolyásolhatja, s egyben lehetőséget nyújt arra, hogy egy bizonyos szénkincs készlettel várjuk ki azt az időpontot, amikor már a reaktorra való nemesítésre sor kerülhet. Ezen a téren a várakozási időt nagymértékben megrövidíti a Szovjetunió nagylelkű támogatása, amikor a bő tudományos ismeretek rendelkezésre bocsátásán kívül berendezést is bocsát a magyar népgazdaság rendelkezésére, hogy a békés célokat szolgáló atomerőműveket hazánkban felállíthassuk és ezen keresztül a Szovjetunió további segítségével lényeges tudományos, üzemviteli és gyakorlati tapasztalatokra tehessünk szert. Figy relembe kell még itt vennünk gazdasági vonalon, hogy az atomerőmű, a reaktor fejlődésének kérdése nem lezárt folyamat. Percről percre, óráról órára újabb eredmények válhatnak ismeretessé, ami a technológia részletes, vagy teljes megváltoztatására vezethet. Ez gazdasági szinten egyértelmű azzal, hogy az amortizációs időket, a leírási időket, a „kitaposott" technológiájú üzemeltetéshez képest nagyon alacsonyra kell szabnunk (maximálisan 5 év), ami a drága berendezések mellett hallatlanul nagy önköltséget eredményezhet. Ha a Szovjetunió tudósainak megnyilatkozásait vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy az atomenergia felhasználásától függetlenül a hő- és vízerőművek vizsgálata során az az óhaj merült fel, hogy bárcsak vízerőműveken, illetve fűtő erőműveken volna termelhető az energiagazdálkodás szempontjából igényelt teljes villamos áram szükséglet. Ebből
