Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

4. szám - Juhász József: A beszivárgás vizsgálata - Zsarnay Tibor: A vízerőművek és hidraulikus energiatározók építésével kapcsolatos kérdések a beruházás hatékonyságának szemléletében

Zsarnay T.: Energiatározók építésével kapcsolatos kérdések Hidrológiai Közlöny 1958. 4. sz. 275 következik, hogy az ún. kondenzációs alaperőművek természetesen nem lehetnek versenyképesek sem a fehér szénnel működő vízerőművekkel, sem pedig az ellennyomással, vagy megcsapolással kiadott hőenergiából termelt áram 1200 kcal/kWó fajlagos hőfelhasználásával szemben. Itt kell megemlítenem, hogy sokszor halljuk, illetve az országos vízgazdálkodási keretterv megjelenése előtt hallottuk : ,,elismerjük, hogy a fehér szénnel működő vízerőművek gazdaságosabbak, azönban hazánkban az adottságokból kifolyólag úgyis a döntő szó mindig a kalorikus erőműveké lesz, mert a vízerőműveken termelhető elektromos áram teljesítményére és munkamennyiségére mutató számok a hazai szükséglet mögött messze elmaradnak, illetve a hőerőművön termelhető energia mellett elenyésző nagyságrendűek". Ezt a babonát az országos vízgazdálkodási keretterv remélhetőleg kiküszöbölte, hiszen tudott tény, hogy hazánk 450 MW gazdaságosan kiépíthető vízerőmű lehetőséggel rendelkezik. Ez évi 3 milliárd kWó-t képvisel. A fenti teljesítmény, illetve energiamennyiség egyáltalában nem elenyésző jelentőségű, hanem különböző perspektivikus és kiépítési tervekben — a szénkincsünk újabb feltárási lehetőségeinek függvényében — 10—25%-ot képvisel. Ez a százalékos részesedés csak nőhet, hacsak nem sikerül akár az atomerőműveken, akár a dr. Heller akadémikus kartárs által említett reaktornemesítéssel, szénkincsünk élettartamát •olyan döntő mértékben meghosszabbítani, amely lehetővé teszi nemcsak az állag tartását, hanem esetleg új hőerőművek szénbázisra való telepítését is. Hazánk érdekes módon, a kapitalista örökség folyományaképpen, szénkincsünk felhasználása mellett vízkincsünk felhasználását annyira elhanyagolta, hogy még hazánk természetes ilyen irányú erőforrásainak számbavételét sem ejtette meg. Csak az utóbbi években készítette el szocialista népgazdaságunk az országos vízgazdálkodási kerettervet, amely számbaveszi hazánk vízerőhasznosításával kapcsolatosan a szóba jöhető és gazdaságosan kiépíthető vízerőinket és hidraulikus tározási lehetőségeinket. Ez a keretterv kiindulási alapot nyújt műszaki és gazdaságossági szempontból vízerőink és hidraulikus tározóink kiépítésének mértékére vonatkozóan. A dr. Mosonyi Emil akadémikus vezetésével készített országos vízgazdálkodási keretterv adatai szerint hazánk elméleti vízerőkészlete 1000 MW, a termelhető kWó-k száma 7,5 milliárd kWó/ év. Ebből az elméleti vízerőkincsből a Dunavölgy 80%-ot, a Tisza völgy 16%-ot és az egyéb vízfolyások 4%-ot hordoznak. Ha figyelembe vesszük az energiaátalakítás veszteségét, az üzemvízcsatorna esését, a települések miatti veszteségeket, úgy Nyeszteruk szerint ezek a fent említett értékek 56%-ra becsülhetők úgy, hogy 50%-os kiépítés mellett 560 MW-ról és 4,2 milliárd kWó/évről beszélhetünk, mint olyan energiamennyiségről, amely a műszaki kihasználás szempontjainak figyelembevétele után rendelkezésünkre áll. A világviszonylatban elfogadott és lefektetett elvek szerint általában törekednünk kell arra, hogy a kiépítés a gazdaságosság szempontjai figyelembevételével a lehető legnagyobb mértékű legyen. A termodinamikában ismerjük az entrópia fogalmából következően — az aktív hő és elmerült hő fogalmát. Ha tehát a termodinamikában beszélhetünk olyan hőmennyiségről, amely a hasznosítás szempontjából számbajön (aktív hő) és ha törekszünk arra, hogy ez az aktív hő mennyiségében az egészre (rendelkezésre álló hőre) vonatkoztatva, minél nagyobb legyen, úgy ennek az analógiának az alapján beszélhetünk vízentropiáról is, amely ez esetben a minél nagyobb kiépítésre való törekvést jelentené, hogy a rendelkezésre állható energiából minél nagyobb mennyiséget tudjunk népgazdaságunk számára hasznosítani. Ebben az esetben a kiépítés mértéke helyettesítené az alsó hőfokszint fogalmát. Dr. Mosonyi Emil akadémikus „Vízerőhasznosítás" c. könyvében írja, „folyami vízerőműveink rejtett tartaléka annál nagyobb, minél fokozottabb a kiépítés mértéke". Az országos vízgazdálkodási keretterv folyóinkat két nagy csoportba osztja annak a függvényében, hogy rájuk a) csak energetikai szempontból is gazdaságos vízerőművek telepíthetők-e, vagy b) egyéb (öntözési, hajózási) beruházásokkal komplex módon megvalósítható, illetve gazdaságossá váló vízerőművek telepíthetők-e. Ez a két csoport : a) Duna, Lajta, Rába, Felső-Tisza, EelsőSajó, Hernád, Szamos, Maros. b) Alsó-Tisza (Tiszabura, Csongrád). További meggondolások figyelembevételével törpe, vagy egészen kis vízerőművek építése is indokolttá válhat a „biztosított fogyasztó" jelenlétében. (Mechanikai munkaszükséglet egy-egy tsz-ben, faluban, alapanyagot termelő mezőgazdasági üzemben, világítási, ipari áramszükséglet ugyanott.) A biztosított fogyasztók jelenléte olyan törpe erőművek megépítését teheti gazdaságossá, amelyek kiépítése egyébként nem jöhetne szóba, úgyhogy végeredményben a továbbiakban beszélni fogunk 1. energetikai szempontból kiépítésre kerülő nagy vagy kis vízerőművekről, 2. egyéb beruházásokkal kapcsolatban gazdaságossá váló komplex vízerőművekről, 3. „biztosított fogyasztó" igénye folytán kiépítésre kerülő kis vagy törpe vízerőművekről. A vízerőmű mellett a hidraulikus tározó kérdését is meg kívánjuk vizsgálni a beruházás hatékonyságának szemléletében, hogy a hidraulikus tározó az energia gazdaságos nemesítését biztosítja-e. Most pedig az elmondottak után nézzük meg konkrét példákon a beruházás hatékonyságát jellemző termelékenység, önköltség, jövedelmezőség és időtényező alakulását, illetve a technológia kialakítását, továbbá az energiagazdálkodás fogalomkörébe tartozó szénmegtakarítási lehetőségeinket.