Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)

1. szám - Dr. Papp Szilárd–Gaál Lászlóné–Hódos Györgyné: Ásvány- és gyógyvizeink csoportosítása

62 Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. 1. sz. Dr. Papp—Gaál—Hódos: Ásvány- és gyógyvizeink csoportosítása Rádiumemaná ció RaEM legalább 1 m/x Curie/1 Rádium-ion .. Ra++ legalább 10"

9 g/l Hőmérséklet .. legalább 25 C° Az ásványvíz gyógyhatásának a teljes megismeréséhez tehát elsősorban szükséges ismernünk a víznek pontos kémiai összetételét, de nemcsak a nagyobb mennyiségben jelenlévő alkatrészeknek, mint amilyen a kálium, nátrium, kalcium, magnézium, vas, hidrogénkarbonát, klorid, szulfát stb. mennyiségét, hanem ismerni kell a jelenlévő összes mikroelemeket és azok mennyiségeit is. Ezért az elmúlt 5 év folyamán végzett ásványgyógyvíz vizsgálataink során a fluor, bróm, jód, mangán, arzén, kénhidrogén, bórsav, kovasav, továbbá a rádiumemanáció meghatározását tettük vizsgálat tárgyává, hogy ezek ismeretében egy lépéssel előbbre jussunk értékes ásvány- és gyógyvizeink gyógyhatásának tudományos alátámasztásában és megismerésében. Elvégezve 135 ásvány- és gyógyvizünknek újabb és ismételt vizsgálatát, szükségesnek tartottuk azoknak elsősorban kémiai jellegük alapján való csoportosítását, nem hagyva figyelmen kívül a kémiai jellegben kellőképpen kifejezésre nem jutó mikroelemek szerepét sem. Az ásvány- és gyógyvizek kémiai jellegük szerinti csoportosításának az alapját Than Károly [Íj a mg egyenértékszázalék fogalmának a bevezetésével vetette meg, és az ásvány-gyógyvizeket 1891-ben a következő kilenc csoportba sorolta be : 1. Alkalikus savanyú vizek. 2. Földes savanyú vizek. 3. Vasas savanyú vizek. 4. Sós savanyú vizek. 5. Szulfátos savanyú vizek. 6. Lúgos bikarbonátos vizek. 7. Keserű vizek. 8. Haloid vizek. 9. Hévvizek. Utána Kunszt [2] végezte el hazai irodalmunkban az ásvány- és gyógyvizek csoportosítását főleg a német fürdőkönyv alapján. Kunszt a következő nyolc csoportba sorolta be ásvány- és gyógyvizeinket: 1. Egyszerű és földes meszes hévvizek. 2. Egyszerű savanyú vizek. 3. Meszes ásványvizek. 4. Alkalikus ásványvizek. 5. Vasas ásványvizek. 6. Glaubersós ásványvizek. 7. Keserűvizek. 8. Konyhasós ásványvizek. 1949-ben Papp Ferenc, Sarló Károly és Frank Miklós [3] idézett munkájából a következő beosztás vált ismeretessé : 1. Savanyú vagy szénsavas gyógyvizek. 2. Alkalikus gyógyvizek, 3. Kénes gyógyvizek. 4. Földes meszes gyógyvizek. 5. Keserűsós gyógyvizek. 6. Konyhasós gyógyvizek. 7. Vasas gyógyvizek. 8. Jódos és brómos gyógyvizek. A felsorolt szerzők tehát nyolc csoportba osztották be hazai ásvány- és gyógyvizeinket. Újabban elvégzett nagyszámú vizsgálataink alapján helyesnek tartottuk a csoportokat kibővíteni és bizonyos esetekben pusztán a fizikai tulajdonság alapján végezni a csoportosítást. Kémiai alapon az ásvány- és gyógyvizek osztályozása még abban az esetben sem egyszerű feladat, ha az egyes alkatrészek határértékei adva vannak, mert felmerül a kérdés, hogy a viszonylag kisebb mennyiségben jelenlévő alkatrészeket milyen mértékben vegyük figyelembe. Fresenius [4] azt ajánlja, hogy az ásvány- és gyógyvizek osztályozásánál a kisebb mennyiségben előforduló vízalkatrészekre csak akkor legyünk tekintettel, ha azok mennyisége legalább a 20 egyenértékszázalékot eléri. Wollmann [5] ugyanezt az álláspontot képviseli és úgy fogalmazza meg, hogy ha a gyógyvízben egy kation vagy egy anion több mint 20 egyenértékszázalékban van jelen, akkor azt jellegzetesnek tekinthetjük. Meg kell fontolni azt is, hogy a kémiai jelleg megjelölésére milyen kifejezéseket használjunk. Az eddig általában használt elnevezéseknek, mint földes, alkalikus, szalinikus, muriatikus, konyhasós, keserűsós stb-nek az a nagy előnyük, hogy rövidek és nemzetközileg használatosak. Azonban, ha arra gondolunk, hogy az alkimista korabeli muriumoxid-klór kifejezésből származik a muriatikus elnevezés, amellyel a kloridos vizeket jelöli az irodalom, nem lehetünk megelégedve a felsorolt kifejezésekkel, mert közülük többen nem is azt jelentik, amit kifejezni kívánunk. Pl. alkalikus kémiai értelemben lúgos kémhatású vizet jelent, mégis a régi megjelölések szerint kálium vagy nátriumhidrogénkarbonát tartalmat fejez ki anélkül, hogy a víznek okvetlenül lúgos kémhatása lenne. Ezért az ásvány- és gyógyvizeknek csoportosításakor a régi elnevezéseket mellőzzük és helyettük a víz kémiai jellegére sokkal kifejezőbb, a víz kémiai összetételét megnevező kémiai megjelöléseket használjuk. Pl. alkali-hidrogénkarbonátos, vagy kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos,vagy szulfátos, vagy kloridos stb. vizek. Az ásvány- és gyógyvizeknek vegyi összetételük alapján történő beosztását azonban nemcsak az általános kémiai jellegükre alapítottuk, hanem még különösen fontos más alkatrészek jelenlétére is. Ezért a csoportosításnál elsősorban azt az aniont jelöljük meg, amelyeknek mg egyenértéke a többit felülmúlja. Azonban ha egy másik, egyidejűleg előforduló anionnak a gyógyászati jelentősége nagyobb, annak ellenére, hogy mg egyenértéke kisebb, mégis az ásvány — gyógyvíz jellegét a gyógyászatilag fontos anionra vonatkoztatjuk. Példaként álljon Harkány-fürdő gyógyvize, amelyet a gyógyászatilag fontos szulfid-ion tartalmánál fogva a kénes vizek csoportjába sorolunk annak ellenére, hogy hidrogénkarbonátion koncentrációja, illetve annak mg-egyenértéke nagyobb a szulfid-ionok mg-egyenértékénél. Az ásvány- és gyógyvizeket tehát a gyógyászatilag fontos vagy biológiailag aktív alkatrészek és a túlnyomó többségben előforduló anionok alapján a következő 10 csoportba soroltuk be. 1. Egyszerű termális vizek A hőmérséklet alapján megkülönböztetünk hideg és meleg ásvány- és gyógyvizeket. Határt vonni a kettő között tudományos alapon rendkívül nehéz. Hiszen már az ásványvizek sókoncentrációira vonatkozóan elfogadott 1000 mg/l határérték is önkényes. Sokkal inkább vonatkozik ez a termális vizek esetében az irodalomban 20 C°-ban megállapított hőmérséklet-határra. Hogy olyan víz természetes melegének van-e