Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)

1. szám - Dr. Papp Szilárd–Gaál Lászlóné–Hódos Györgyné: Ásvány- és gyógyvizeink csoportosítása

Dr. Papp—Gaál—Hódos: Ásvány- és gyógyvizeink csoportosítása Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. l.sz. 63 gyógyereje, amelyből a kémiai alkatrészek hatása hiányzik, eldönthető, ha az egyszerű termális vizek semmiféle kémiai alkatrészére vagy egyéb fizikai tulajdonságára vissza nem vezethető hatására gondolunk, amikor is a természetes melegben kell keressük a hatótényezőt. A „termális" teljes értékű megjelölés azonban csak olyan vizeket illethet meg, amelyeket anélkül, hogy mesterségesen fel kellene melegíteni, gyógyhatásra szoruló érzékenyebb szervezetű emberek normális szobahőmérsékleten legalább félórai használat mellett minden egészségügyi ártalom nélkül elviselhetnek. Hogy a vizek ennek a követelménynek megfeleljenek, hőmérsékletüknek legalább a 25 C°-ot megkell haladnia. Ezért tehát helyesebbnek tartjuk a termális víz megjelölést az irodalomban szereplő 20 C°-tól eltérően 25 C° határhoz kötni anélkül, hogy ez a 20—25 C° hőmérsékletű vizek gyógyjellegét érintené. Eimek megfelelően hőmérsékletük alapján gyógyvízjelleggel csak a 25 C°-nál magasabb hőmérsékletű vizek ruházhatók fel. Hőmérsékletük alapján feloszthatók a források olyanokra : 1. amelyeknek a hőmérséklete az emberi test hőmérséklete alatt marad, illetve azt meg sem közelíti és 2. olyanokra, amelyeknek hőmérséklete a test hőmérsékletével közel megegyezik és végül olyanokra, 3. amelyeknek hőmérséklete az emberi test hőmérsékletét meghaladja, illetve lényegesen felülmúlja. Figyelembe véve a termális vizek határáról az előző bekezdésben mondottakat, az emberi test hőmérsékleténél alacsonyabb hőfokú vizeket további három csoportra osztottuk. Ennek megfelelően a vizeket hőmérsékletük alapján a következőképpen csoportosítottuk : 1. Hideg források 20 C° alatti hőmérséklettel. 2. Hűvös források 20—25 C° közötti hőmérséklettel. Pl. Budapest Rómaifürdő, Csillaghegy, Kácsfürdő stb. 3. Langyos vagy hipotermális források, 25— 32 C° közötti hőmérséklettel. Pl. Budapest Pünkösdfürdő, Esztergom stb. 4. Meleg vagy hömöotermális források 32— 40 C° közötti hőmérséklettel. Pl. Budapest Dagály utca, Sikonda. 5. Forró vagy hipertermális források 40 C° fölötti hőmérséklettel. Pl. Budapest Elektromos Művek strandvize, Hódmezővásárhely stb. 2. Egyszerű szénsavas (savanyú) vizek Az egyszerű savanyú vizekre kémiai szempontból jellemző, hogy oldott szilárd alkatrészekben szegények, szabad szénsavat azonban literenként több mint 1000 mg-t tartalmaznak. Hazánkban egyszerű szénsavas savanyúvíz forrás aránylag csak kevés van. Ennek oka, hogy a széndioxiddal telített víznek a talajra és a kőzetekre gyakorolt oldó hatása erősen fokozódik és ezáltal a vízben oldott sók koncentrációja lényegesen megnövekszik és könnyen eléri az 1000 mg/l-t. Így a víznek kémiai jellege már kialakul és ennek megfelelően vagy a kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos, vagy az alkali-hidrogénkarbonátos vizek szénsavas alcsoportjába sorolhatók. Az egyszerű savanyú vizek többnyire, mint üdítő vizek használhatók fel. Ilyen egyszerű savanyú víz hazánkban a Maconka községben fakadó szénsavas forrás. 3. Alkali-hidrogénkarbonátos (alkalikus) vizek Az alkali-hidrogénkarbonátos vizek egy litere több mint 1000 mg szilárd alkatrészt tartalmaz oldva, és a kationok közül a nátrium-, az anionok közül pedig a hidrogénkarbonát-ioné a vezető szerep. Ennek megfelelően a kálium és nátrium egyenértékszázalékainak összege nagyobb, mint a kalcium, magnézium, stroncium, bárium, mangán, és vas egyenértékszázalékainak együttes száma. Az anionok közül pedig a hidrogénkarbonát-ionok egyenértékszázaléka múlja felül a klorid és szulfát-ionok egyenértékszázalékainak öszszegét. Ha az alkali-hidrogénkarbonátos vizeket felforraljuk, akkor a bennük lévő szabad szénsav eltávozása után a hidrogénkarbonát ionok karbonátionokká alakulnak át, s a vízben oldott kalcium és magnézium-ionokkal csapadékot képeznek. A feleslegben maradt karbonát-ionokból hidrolízis útján hidroxil-ionok keletkeznek, amelyek a víz alkalikus reakcióját idézik elő. Innen származik a régi és általában a hazai és külföldi szakirodalomban használt „alkalikus vizek" elnevezés. Ezt az elnevezést nem használjuk, mivel helyesebbnek tartjuk a kémiailag jellemző és a víz kémiai jellegét jobban kifejező „alkali-hidrogénkarbonátos" megjelölést. Keletkezésük többnyire a szénsavas víz hatására vezethető vissza, amikor is a szénsavas víz a vulkáni tufák és más kőzetek földpátjait elbontja és így alkali fémekben gazdag ásvány-, illetve gyógyvizek keletkeznek. Az ebbe a csoportba sorolt alkali-hidrogénkarbonátos ásvány — gyógyvizek egy része 1000 mg/l-nél több szénsavat tartalmaz. Egyesek a hidrogénkarbonátionok mellett nagyobb klorid és szulfát tartalommal, a nátrium-ionok mellett pedig nagyobb kalcium-ion tartalommal tűnnek ki, úgy hogy különböző összetételük szerint még alcsoportokba is oszthatók. így tisztán alkali-hidrogénkarbonátos vizek, alkali-hidrogénkarbonátos savanyú vizek, alkali-hidrogénkarbonátos kloridos vizek, alkalihidrogénkarbonátos szulfátos vizek, alkali-hidrogénkarbonátos kloridos és szulfátos vizek stb. alcsoportokat különböztetünk meg. Az alkali-hidrogénkarbonátos savanyú vizek a régi elnevezések szerint alkalikus savanyú vizekként szerepeltek. Már ez is amellett szól, hogy a régi elnevezések elavultak, mert hiszen a víz kémiailag alkalikus és savanyú egyidejűleg nem lehet. Ezért tehát egyedül helyes az alkali-hidrogénkarbonátos savanyú víz elnevezés. Ebbe a csoportba nagyszámú értékes ásványés gyógyvizünk tartozik. Ezek közül egyeseket üdítővízként és mint gyógyvizet ivókúra alakjában alkalmazzák. Mások, mint a szegedi Anna forrás, a szolnoki Áldás ásványvíz stb. szénsavval