Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

5-6. szám - Szigligeti Gyula: Adatok a hámori völgyzárógát történetéhez

Jegyzőkönyv Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. 351 VÍZÉPÍTÉS A tanulmány összegyűjtve ismerteti az egyik legrégibb vízi létesítményünkkel kapcsolatos műszaki, kultúrtörténeti anyagot. Adatok a hámori völgyzárógát történetéhez" SZIGLIGETI GYULA 1. Bevezetés A hámori völgyzárógát hazánk egyik legrégibb vízépítési műtárgya. IIa az építés időpontjául a hámori római katolikus plébánián lévő „História Domus" c. kézirat alapján az 1810. évet elfogadjuk, úgy a völgyzárógát több, mint 140 éves. Vízgazdálkodási jelentősége még napjainkban is számottevő. Vízgazdálkodási, illetőleg ezen keresztül népgazdasági jelentősége túlnő a helyi nevezetesség keretén. Történetének ismertetése számos olyan kapcsolódó részletkérdést vet fel, amelyre első pillanatban nem is gondolunk. Ilyen szempont elsősorban a völgyzárógát létesítésének körülménye és mindazok a hazai acél- és acélárugyártás fejlesztése terén felmerült energia, illetőleg vízigénnyel kapcsolatos problémák, amelyek a kincstárt a Garadna vízierő hasznosítása során a XIX. század elején a völgyzárógát építésére késztették. A gát építésének idején az ipar vízigénye, mint ipari vízszükséglet nem volt számottevő. Annál nagyobb problémát jelentett a hámorok mechanikai munkaerő szükségletének kielégítése, amely —

; hőerőgép és elektromos energiaerő hiányában — egyedül csak a vízierő hasznosítása révén volt biztosítható. Minden kezdetlegessége ellenére a vízikerék abban az időben az egyetlen energiaforrás volt, és mint ilyen megvetette alapját az energiaforráshoz kötött, mai szemmel nézve kezdetleges, abban az időben azonban jelentős mérvű ipartelepülésnek, amely később a Diósgyőri Acélgyár létesítéséhez vezetett. A Garadna és a Szinva vízierő hasznosítása az acélgyártás szempontjából a mai energiaigények mellett nem jöhet szóba. A vízhasznosítás jelentősége azonban nem lett kisebb, sőt a kohók és hámorok megnövekedett ipari vízigénye folytán a tarozás jelentősége még növekedett — annál is inkább — mert a hámori tározás nélkül a kohászat vízellátása, illetőleg a vízellátás biztonsága megoldhatatlan feladat volna, vagy legalább is veszélyt jelentene a biztonságos üzemvitel terén. Az elmondottak alapján a festői Garadna és a Szinva völgy találkozásánál lévő hámori gát és tározó medence jelentősége elvitathatatlan. 2. Előzmények A XV11I. század második felében élénk kereslet mutatkozott mindennemű vasáruban, mezőgazdasági szerszámban stb. Egernek abban az időben élénk kereskedelme és fejlett kézműves jellegű ipara volt. A Szinva és a Garadna völgy környékén húzódó kiterjedt erdőségek szállítást nem bíró * A Magyar Tudományos Akadémia 1954. évi műszaki tudománytörténeti pályázatára benyújtott tanulmány. hulladékfáiból (gallyfa, dorongfa stb.) boglyás égetéssel előállított faszén elszállítása vízi út hiányában nem volt lehetséges és annak hasznosítására alig volt lehetőség. A Garadna völgyben ezenkívül rendelkezésre állott a nagyesésű, helyenként 30—40°/oo esést adó hegyi patak víziereje. A Garadna patak esése a szentléleki zárdarom alatt, a Veresbérc és Hetemér között a legalkalmasabb kohók fújtatóinak a meghajtására. Az említett adottságok vetették meg alapját a garadnavölgyi vaskohászatnak, illetőleg vasműveknek. A szükséges vasércet tengelyen kellett szállítani. A vázolt körülmények mellett Fazola Henrilc (egykorú feljegyzések szerint Faszola Henrik) egri lakatosmester az 1770-es évek elején a nekézsenyi, upponyi, illetőleg tapolcsányi vasércelőfordulás hasznosítására Omassán kohót létesített, az erdőkincstár támogatásával. A kohó fűtését a kincstári faszén, erőszükségletét pedig a Garadna víziereje szolgáltatta. Fazola később a pénzügyi nehézségek miatt, a kincstárnak adta át az üzemet, amely továbbra is üzemben tartotta a kohót és a hámort egész 1820-ig, amikor a kincstár az ómassai kohót Üjmassára helyezte, ahol az 1870-ig — a Diósgyőri Vas- és Acélgyár üzembehelyezéséig — működött. Üjmassán ma is látható a műszaki műemléknek minősített 1811—13. évben épült régi kohó, amely a Garadna völgyi vasművekből kifejlődött diósgyőri kohó és hengermű üzemnek volt az őse. Évi kapacitása 10—14 000 bécsimázsa vas olvasztása volt. Üjmassán a ma Margit-forrás néven ismert, bővizű forrás hasznosítása, és ezzel a rendelkezésre álló vízierő nagyobbmérvű kihasználása volt a cél. A Margit forrás bekapcsolása növelte a hasznosított vízmennyiséget és a vízierőt. A vizet műcsatornán vezették a hámorhoz, amelynek nyomai ma is láthatók a pisztrángos halgazdaság területén. A nyári aszályok következtében a kohó folyamatos termelése nem volt biztosítható, mert kisvíznél a hámorok nem tudták a kohó termelését feldolgozni. A vas és az acéláruban mutatkozó növekvő kereslet és a nyári aszály, valamint a téli kisvíz okozta kiesés késztette a kincstárt, hogy a Garadna-völgy. kedvező topográfiai alakulatát völgyzárógát létesítésével víztároló medencévé képezze ki. Ez vezette Fazola Frigyest (Fazola Henrik fiát), mint a diósgyőr-ómassai kobók és hámorok vezetőjét, a hámori völgyzárógát 1810. évre tehető megépítéséhez, amely a hámori tó néven ismert tározó medencét eredményezte, a Garadna vizének visszaduzzásztásával. (A gát építésének időpontja a História Domus e. egykorú latin- és németnyelvű kéziratos könyvből véve, amelynek eredetije a hámori r. katolikus plébánián található.)