Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)
5-6. szám - Kelemen László: Ipartelepek vízgazdálkodása
372 Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. Kelemen L.: Ipartelepek vízgazdálkodása akkor sem, ha más vízigénylő, pl. lakótelep, csak a jó minőségű vizet tudná használni. Vizsgáljuk meg az előzőekben már tárgyalt hőerőmű ivóvíz minőségű vízfelhasználásainak költségalakulásait. Amennyiben az erőmű salaköblítésre ivóvíz minőségű karsztvizet használ fel, a szükséges 10 000 m 3/nap vízhozamra eső beruházási költség (a már meglevő vízbeszerzési beruházásokból) kb. 11,0 millió Ft. Az üzemköltsége kb. 900 000 Ft/év. Ha ezt a vízmennyiséget a kb. 7 km-re levő patakból (felszíni víz) szerzi be, a szükséges beruházási költség 5,65 millió Ft, az üzemi költség pedig évente 730 000 Ft. A felszíni vízre alapított vízellátás — ami salakszállításra még alkalmasabb a karsztvíznél — beruházási és üzemi költsége kevesebb, mint a karsztvíz felhasználás esetében. Népgazdasági szempontból pedig egyenesen kötelező a felszíni víznek a felhasználása salaköblítésre, mivel a környékben nagy ivóvízhiány mutatkozik. 5. A vízhozam tartalékok gazdasági és műszaki kérdései Az ipari vízellátásban megkülönböztetünk biztonsági és üzemi csúcs tartalékokat. Mindkét esetben lehet tározásról és vízhozam tartalék létesítéséről beszélni. Általában a tartalék biztosítása tározással olcsóbb megoldás. Természetesen vannak kivételek is. Egységes vízgazdálkodási szempontból igen nagy jelentőségű a tározással történő tartalékképzés. Ebben az esetben ugyanis jelentős vízhozam szabadul fel további vízhasználók igényeinek kielégítésére, nem beszélve arról, hogy sok üzemnél egy közeli, kellő méretű tározó berendezés nagyobb biztonságot jelent, mint egy távolról beszerzett állandó vízhozam tartalék. 6. A 100%-osnál kisebb tartósságú vízhozamok figyelembevételének gazdasági és műszaki jelentősége Amint az előzőekben elmondottam, a víztakarékosságnak ez a formája azt jelenti, hogy egyes üzemek minimális vízhozam esetén részben vagy teljesen leállnak (10—15 évenként). Természetesen ez az állapot egyetlen üzem esetében sem kívánatos, de vannak üzemek, ahol megvalósítható. A gazdasági összehasonlító számítást ebben az esetben arra kell elvégezni, hogy a szükségesnél kisebb vízhozamok okozta károk (termeléskiesés), vagy a vízhozamok kiegyenlítését célzó tározóknak (völgyzárógát) esetleg egyéb távoli vízszerző hely kiépítésének a költségei közül melyik a jelentősebb. Ennek a megoldásnak üzemi szempontból természetesen nincs létjogosultsága, mert számolni kell időnként a leállással, illetőleg a termelés csökkentésével. Népgazdasági szempontból azonban egyes esetekben feltétlenül megvizsgálandó, mert előfordulhat, hogy az üzem időszakos leállása kevésbé költséges, mint egy völgyzárógát, vagy egy nagyköltségű vízbeszerzés létesítése. 7. A tervszerű vízgazdálkodás bevezetésének gazdasági és műszaki hatásai A vízpazarlások megszüntetésének gazdasági hatásait külön nem tárgyalom, mert a tervszerű vízgazdálkodás természetes következménye a vízpazarlások megszüntetése.. A tervszerű vízgazdálkodás bevezetésének előfeltétele — amint azt már az előzőekben is tárgyaltam szükséges számú vízmérő felszerelése és megfelelően képzett vízgazdálkodási szakember alkalmazása. Azt hiszem gazdasági összehasonlítás nélkül is megállapítható, hogy a kisebb üzemek esetén 0,5—1 műszaki dolgozó fizetése és 3—5 vízmérő felszerelése, nagyobb üzemnél pedig 1—2 műszaki dolgozó fizetése és 10—15 vízmérő berendezés költsége elenyésző a helytelen vízellátás miatt előálló üzemzavarokból származó károk, az elpazarolt vízmennyiség költségei mellett. A takarékos vízfelhasználás bevezetése másként jelentkezik a már meglevő üzemek esetében, mint a most épülő, vagy ezután létesítendő üzemeknél. Az új üzemeknél könnyebben elérhető az, hogy ha kell nagyobb beruházással is, de észszerűbben, gazdaságosabban oldják meg a vízellátást. Nehezebb helyzetben vannak a máimeglevő üzemek, amelyek csak külön beruházással javíthatnak jelenlegi rossz vízellátási helyzetükön. A víztakarékosság bevezetése igen gyakran nemcsak az üzemektől függ, hanem az erre a célra rendelkezésre bocsátott beruházási keretektől is. Emiatt sok esetben a víztakarékosságot, illetőleg az ahhoz szükséges létesítményeket több üzem még akkor sem képes megépíteni, ha az népgazdasági és üzemi szempontból is nagyjelentőségű volna. * * * Hazánk az egy-két nagyobb vízfolyásunk mentét kivéve — vízben meglehetősen szegény terület. Mindaddig míg a lakosság, az ipar, de különösen a mezőgazdaság vízigényei csak kismértékűek voltak, a helyi természet nyújtotta víznyerési módokkal ezeket a vízigényeket könynyedén kielégítették. Ma azonban, amikor a mezőgazdaság öntözési célokra, a mind nagyobb igényekkel fellépő lakosság ivó és egyéb közhasználati célokra, valamint a rohamosan fejlődő ipar egész területén a legkülönbözőbb célokra egyre nagyobb mennyiségű és minőségű vizet igényelnek, a vízgazdálkodás szakemberei gyakran csak a legnagyobb erőfeszítések árán képesek — különösen az ipartelepek számára — a szükséges vízmennyiségeket a gazdaságosság határain belül előteremteni. Már az elmúlt néhány évben is előfordult az, hogy néhány ipari üzemet vízgazdálkodási okokból kifolyólag az egyébként alkalmas helyre nem telepíthették. Ezek a telepítési korlátozások egyre nagyobb területre terjednek, ami azt jelentené, hogy hazánkban a modern technika, a gazdaságos ipar kifejlődésének a vízellátási nehézségek egyre inkább útjában állanak. Ezen az állapoton javítani kell. A javítás lehetősége az, hogy be kell vezetni mind a vízfogyasztóknál, mind a vízellátási- és a vízrendszereknél az előzőekben tárgyalt tervszerű
