Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

1-2. szám - Dr. Éber Zoltán: A Kárpát-medence folyóinak planktonja

Éber Z.: A Kárpátmedence folyóinak planktonja kasznak legfontosabb tagjai hiányoznak belőle. Hiszen éppen ezért csonkaplanktonú a Balaton. A II. csoportba tartozó folyókból azonban a plankton-Melosiráíc is hiányzanak. Helyettük gyakran látjuk a benthoshoz tartozó Melosira varians-1. Az összes csoport folyóiban gyakori. Abból a tényből, hogy a Duna az I., viszont a Tisza és a Balaton a II. csoportba tartozik, az a paradox feltevés adódik, hogy a Balaton közelebbi rokonságban van a Tiszával, amelyhez semmi köze sincs, mint a Dunával, amellyel szerves összefüggésben van. Ebből a szempontból össze kellene hasonlítani a két víz fizikai és kémiai tulajdonságait, faunáját és flóráját. Ilyen összehasonlítás alapján eldönthetjük, hogy az előbbi feltevésnek van-e reális alapja, vagy pedig a planktondiatomákon túlmenőleg nincs. Ha a Balatonról egy pillantást vetünk a Fertőre és a Velencei-tóra, azt látjuk, hogy ezek a fenti értelemben plankton nélküliek, vagyis a III. csoportba tartoznak, tehát nincs valódi planktondiatomájuk. Ez az állítás azonban csak akkor állja meg a helyét, ha édesvízi alakokra gondolunk. Mert ezek helyett megjenik bennük a pompás halophil: Chaetoceros Muelleri, amint azt én is megfigyeltem. Márpedig ez a legvalódibb planktondiatomák közé tartozik, mégha nem is kimondottan édesvízi. Visszatérve a folyók planktonjának három csoportjára, e hármas tagolódás okáról csak igen bizonytalan hipotézissel szolgálhatok. Azt hiszem, hogy az I. és II. csoport közötti döntő tényező a hőmérséklet, míg a III. csoportnál ezen kívül a víz vegyi tulajdonságai is szerepet kapnak. Az I. csoport folyóiban élő A. szakaszba sorolt planktondiatomák hideg stenotherm fajok, amelyek Észak-Európa és az Alpok hideg tavaiban érzik jól magukat. Az ide tartozó három folyó hőmérséklete még júliusban sem igen hagyja el a 20 fokot, tehát még nyáron is hűvös vizek. Valószínűnek tartom, hogy e planktondiatomák, főleg a két Asterionella és a Fragilaria crotonensis, fejlődési ciklusuk folyamán nyugalmi időszakof tartanak e vizek iszapjában, s ebben az állapotban sem szabad hőmérsékletüknek erősebben a 20 fok fölé emelkednie. A II. csoportba tartozó vizek hőmérséklete viszont nyáron erősen megközelíti a 30 fokot (ezért kiváló nyári fürdők!) s azért hiányoznak az A. szakasz tagjai, mert az iszapban nyugvó alakban sem bírnák el ezt a hőmérsékletet. Egyébként föl lehetne tenni, hogy az A. szakasz diatomái is minden további nélkül megjelenhetnek ezekben a vizekben akkor, amikor még, vagy már hideg a vizük, vagyis a téli félévben. Ez azonban nincs így. Közvetlen megfigyelésem is van arra, hogy az A szakasz diatomáin vegetatív állapotukban is káros a magasabb hőmérséklet. 1952. nyarán a Duna vízének hőmérséklete augusztus közepe táján erősen közeledett a 25 Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 1—2. sz. 71 fokhoz (ami igen nagy ritkaság), s noha augusztus elején a 20—22 fokos vízben szokatlanul dús volt a plankton, rövid 10 nap alatt teljesen elnéptelenedett, bár egyébként az augusztus közepi plankton a leggazdagabbak közé tartozik. A III. csoport folyói túlnyomórészt alföldi, alföld-széli folyók, igen sok oldott sótartalommal. Talán éppen ez az oka teljes planktonmentességüknek (1. Velencei tó, stb.). Befejezésül még arról szeretnék szólani, hogy a potamoplankton milyen viszonyban van a folyók szennyezettségével és öntisztulásával, a halgazdasággal és végül, hogy a potamoplanktonnak milyen szerep jut a természet háztartásában. Mint tudjuk, folyóink egyre szennyesebbek, több helyen már a halállomány is kipusztult. Hogyan viselkedik itt a potamoplankton? A potamoplankton jól bírja az organikus szennyvízeket, amennyiben azok kellő mértékben felhígulnak. Tagjainak zöme béta-mesosaprob. A Duna Budapest alatt, a vasúti híd környékén megdöbbentően piszkos, planktonlényeink mégis pompásan tenyésznek, jeléül annak, hogy — szerencsére — a szennyeződés mértéke még nem veszedelmes. A Dunánál is sokkal szennyesebb a Vág (a liptószentmiklósi és rózsahegyi gyárak miatt), az 1930-as években planktondiatomái mégis szépen fejlődtek. A nem organikus szennyvizek (savak, lúgok, sók, ide sorolhatjuk a fenolt is) természetesen nemcsak a halakát teszik tönkre, hanem a planktont is, amint azt a Sajóban s kisebb mértékben a Soroksári-Dunaágban látjuk. A folyók öntisztulása. Bármilyen szennyes is a Duna Budapest alatt, 20—25 km-rel lejjebb már feltűnően megtisztul a vize. Ebben az öntisztulásban bizonyára jelentős szerepe van a sok planktondiatoma oxigén termelésének is. A kérdést aránylag könnyen el lehetne dönteni. Csupán fizikai és kémiai módszerekkel azt kell vizsgálni, hogy a tisztulás mértéke hány kmrel lejjebb ér el egy bizonyos fokot télen, mint nyáron. Elméleti meggondolások alapján (főleg, mert a Dunában csak a nyári félévben van számottevő plankton) azt várhatjuk, hogy télen jóval hosszabb utat kell a víznek megtennie ahhoz, hogy a nyárihoz hasonló tisztasági fokát elérje. A potamoplankton s általában a limnoplankton összefüggése a balgazdasággal. E2zeí~ kapcsolatban elég merész, bár korántsem új állítást kockáztatok meg. Nevezetesen azt, hogy a phytoplankton, tágabb értelemben általában a limnoplankton, nem nagy szerepet játszik vizeink táplálékláncában. A limnoplankton, közelebbről annak phytoplankton része, tehát nem őstáplálék abban az értelemben, mint az óceánok planktonja. A mi vizeink állatvilágát elsősorban a benthos s méginkább a parti növényzet tartja el. Még planktonállataink zöme is inkább detritussal, mint phytoplanktónnal táplálkozik.