Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

1-2. szám - Bélteky Lajos: A kismélységből való víznyerés gazdaságossága és eredményei

Eélteky L.: Kismélységből való víznyerés Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 1—2. sz. Jf5 mai, s 4,5 m átlagos depresszióval, a 110 m-esre 5 db kút, ezeknek átlagos vízhozama 120 liter/perc 4,7 m átlagos depresszióval. A 70 m-es kút vizének hőmérséklete 14 CV tehát ivásra üdítőbb, mint a 450 m-es kút jóval melegebb vize. A kutak fajlagos vízhozama átlag kb. 25 liter/perc, vagyis kb. háromszor nagyobb, mint a kifolyó vizű kutaké. Békéscsabán 1949. óta 170 m-nél mélyebb kutat a már említetteken kívül még hármat fúrtak. A vízhozamok-ismét azt igazolták, hogy Békéscsabán nagyobb vízigényt csak kisebb mélységű kútból lehet kielégíteni. A békéscsabai példákból láthatjuk, hogy a béléscsövezésnél milyen nagymennyiségű anyag takarítható meg- Egy 70 m mélységű, 241/228 mm átmérőjű kezdőcsővel készült kútba 1,8 tonna Mannesmann fúrócsőanyagot kellett beépíteni, míg ugyanilyen méretű kezdőcsővel teleszkópszerííen bélelt 450 m-es kútba 8,8 tonnát, vagyis a megtakarítás csak fúrócsőben 7 tonna. Békéscsabán tehát majdnem 5 db 70 m-es kutat lehet készíteni 1 db 450 m-es kút csőanyagából. A gazdasági előnyök még nagyobbak, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az 5 db 70 m-es kútból 6 m-es átlagos depresszióval összesen kb. 750 liter/perc víz vehető ki, míg a 450 m-esből szabad kifolyás mellett 40, szivattyúval pedig kb. 100 liter/perc. V Az alföldjeinken általában megvannak 50— 100, dc legfeljebb 150 m mélységen belül azok a víztartó rétegek, melyekből kellő kútkiképzés mellett nagyobb vízmennyiség nyerhető. Megvannak a Tiszántúl, mint az őskori Maros és Kőrösök törmelékkúpjai, a Duna-Tisza közén pedig ott van a kavicsos hordalékkal feltöltött Duna-völgy, mely óriási méretű természetes víztartályt képez. Nem a pozitív kutak létesítését ellenzem. Ott, ahol a 200—250 m mélységben levő rétegek nagyobb mennyiségű kifolyó vizet adnak, s nem jár nagy előnnyel a kismélységű kutak építése, ott nem kifogásolom, hogy a kutakat ezekre a kifolyó vizet adó rétegekre telepítsék. A vízpazarlás megakadályozásáról azonban feltétlenül gondoskodni kell itt is. Ilyen a helyzet az ú. n. tiszai mélyvonalban, melynek felső határa Szolnok alatt van. E geológiai tájegységen belül, pl. Sövényházán 230—245 m-es mélységben lévő rétegből 600, Kisteleken 210 m-ről 330, Kunszentmártonban 217 m-ről 250, Szelevényben 200 m-ről 150, s Szeged környékén 170 m-ről 350, míg 230— 240 m-ről 600—700 liter/perc vizet ' sikerült nyerni. Szentes, Orosháza, Hódmezővásárhely környékén is gazdaságos megoldást jelentenek a mélyebb kutak. Van azonban a Kőrösök között egy háromszög alakú terület, melyet Sümeghy József pleisz-' tocén depressziós területnek nevez.

1 Ezt keletről az alföldi peremvonal, nyugat felől pedig a Fehér-Kőrös s a Szatmárnémeti-bajai főtörési vonal berettyói része határolja. Itt a pleisztocén képződmény fekvője 300—350 m mélyen van. 1 Sümeghy József: A Tiszántúl. E területen igyekezni kell a 100-—150 m mélységen belül feltalálható kevésszámú s nem nagy vastagságú rétegekre kiképezni a kutat, mert újabb víztartó rétegek csak 350—400 m-nél nagyobb mélységben várhatók, mivel e pleisztocén képződmény alul túlnyomóan impermeábilis s csak felül vannak porózus rétegek Sümeghy József megállapítása szerint. Tényleg, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy Szarvason, Kőröstarcsán, Mezőberényben, Békésen, Sarkadon, Vésztőn, Szeghalmon, Dévaványán, Turkevén igyekezni kell a 100—150 m-ig található porózus rétegekre képezni ki á kutakat, mivel 150—400 m között már alig található víznyerésre alkalmas porózus réteg. Hasonló területet találunk a Jászságban is az ú. n. Tisza-zagyvai árok déli részén. Ezt a területet Szolnok, Ujszász, Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Jászkisér, Jászapáti, Tiszaroff, Török szentmiklós határolják. Távol áll tőlem az a szándék, hogy belekontárkodjam a geológiába, de mint gyakorlati kúttechnikus igyekeztem magyarázatot találni arra a jelenségre, hogy az Alföld e két területén általában nem lehet jó és olyan bőséges ivóvizet találni, mint az Alföld többbi részén. Végigtekintve az utóbbi évek kútfúrásain, a kismélységből való víznyerés általános lehetőségét és az egyes figyelemreméltó sikereit az alábbiakban ismertetem. Szatmár-Szabolcs megyékben az átlagos kútmélység 1952-ben 64 m s a kutankinti átlagos vízhozam 200 liter/perc volt. Itt készült ebben az évben országos viszonylatban az egyik legnagyobb vízhozamú, 2500 liter/perces kút, még pedig Kótajban 132 m mélységgel. Ennél nagyobi) mélységre csak néhány helyen fúrtak Szabolcs megyében, még pedig Nyíregyházán, Mátészalkán és Apagyon. A két utóbbi községben nagy vízhozamot sikerült elérni 100—200 m-es mélységből, de a legtöbb helyen felesleges nagyobb mélységre fúrni, mivel már 100 m-en belül vannak megfelelő bő vízhozamú rétegek. A Szatmár-Szabolcs megyei nagy. vízhozamokat is a minőségi munkával sikerült elérni. A régebben készített kutak átlagos vízhozama csak 32 liter/perc volt. A Szabolcs-Szatmár megyei eredményeket annak az állításnak az igazolására hoztam ismét fel, hogy a kútfúrásnál alkalmazott minőségi munka folytán már is szükséges az egyes tájegységek vízszerzési lehetőségéről eddig kialakult véleményt módosítani. Hajdú megyében az utóbbi években fúrt kutak legnagyobb része 100—200 m mélységű. A legjobb eredményeket Debrecenben sikerült elérni, ahol helyesen bélelt, 200—300 mm átmérőjű kezdőrakattal bíró, kb. 140 m mély kutakból 1000—1500 liter/perc vizet vettek ki a tisztítószivattyúzás folyamán. Ugyanitt a 100 m-nél kisebb mélységű rétegekből is termelhető 4—500 liter/perc víz. A felsőbb rétegek sztatikus vízszintje magasabb, de a víz vastartalma nagyobb, mint a 100—140 m-es rétegek vizének. Bihar megyében is sikerült több helyen kis