Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

1-2. szám - Dr. Láng Sándor: Hidrológiai és morfológiai tanulmányok a Bükkben

Láng S.: A Bükk morfológiája A Bükk déli előterének riolittufás tönklépesőihez sok helyen átmenet nélkül, néhol azonban különállóan simulnak az alul pannoniai-pontusi rétegekből álló és felül kvarckavicsos, barnaföldes takaróval fedett legfiatalabb lépcsők. D felé fokozatosan simulnak vele a Füzesabony—Nyékládháza közötti alföldperemi lapos törmelékkúpvonulat felszínébe. E területéri D, DK felé általában alacsonyodik a pannon-pontusi emelet homokos üledéksorának felszíne és vastagodik a felszínen lévő jégkori barnaföldes-vályogos takaró, valamint a völgyek mélyén lévő törmelékkúpanyag is. Utóbbi a mély fúrásadatok szerint többször 10 m-t is kitesz. A Bükk délkeleti előterének hidrogeológiai kérdései általában egyszerűek. A dombvidék, de a szomszédos mészkőhegységi szakasz is, — csapadékban általában szegény, ezért az itteni vízfolyások aránylag gyenge hozamúak, forrás pedig nagyon kevés akad. Kérdés ezen a területen az, hogy az előbb már részletesen lel is sorolt dél-' bükkalji patakvölgyek lefelé vastagodó alluviumában mozog-e az Alföld irányában számottevő mennyiségű talajvíz, illetve rétegvíz ? (4. ábra.) A Bükk déli, délkeleti előterének tönkfelületeit és azok morfogenetikai kapcsolatait a hegység északabbi, magasabb részeivel tudtommal még senki sem tanulmányozta. Remélhetőleg a közeljövőben ennek a kérdésnek a tisztázására is sor kerül, valamint fény derül arra is, egyidősek-e a bükki különféle tönkök és milyen arányú volt a hegység mészköves felszínén a tönkösödéskor a\ nem karsztos és a karsztos lepusztulás ? A Bükk déli előterében helyet foglaló enyhén hullámos dombvidéki területen még egy fontos kérdés megvitatása hátra van, s ez a talajerózió kérdése. A dombvidék területén vékonyabb-vastagabb takaró formájában jelentkezik az alföldi és a dunántúli lösszel egyenértékű glaciális barnaföld. Ennek anyaga nyilván a szélfúvás hatására került ide és barnafölddé diagénetizálódott. Aporos, kissé homokos alapanyagot a szél részben a szomszédos nagy árterekről (Tisza, Sajó), részben a dombvidék feküjében lévő pannon-pontusi homok lepusztulási termékeiből, részben a laza riolittufa homokká széteső denudációs termékeiből hordta össze és rakta le. Végeredményben tehát az itteni barnaföldben sok lehet a homokos komponens és aránylag kevés a szilárdító kötőanyag, ezért a barnaföld aránylag könnyen meglazul és gyorsan lemosódik. Pl. az 1952—53. évi nedves téli félévben a Harsány, Sály, Bükkábrány környéki barnafölddel fedett domboldalakon mintegy 2—3 mm-nyi átlagos vastagságú barnaföldes talajréteg mosódott le a völgyek fenekére. A jelenség mindenesetre megérdemli a további részletes tanul mányozást, sőt, segíteni is kell a mohó talajerózió veszélyén. 6. A Bükk és a Mátra közötti dombvidék Eger—Laskó közötti része 300—400 m magas dél felé lankásodó dombvidék, nagyjában a Bükk hegység mezozoikus-agyagpalás kőzetei bukkannak a felszínre, pl. Bátortól D-re a Laskó szorosában. Másutt újharmadkori üledék, sok riolit (Demjén—Egerszalók között), a magaslatok felszínén a tönkösödésre valló miocénkori kvarckavicstakaró (pl. Szarvaskőtől Ny-ra), továbbá glaciális vályog és lösz van a felszínen. A terület keleti határán bevágódott Egeipatak völgye veti itt fel a legérdekesebb hidrológiai és morfológiai kérdéseket. Az elég széles tektonikus árok különösen Eger alatt aszimmetrikus keresztmetszetű. Jobbpartján szépen fejlett terraszok pásztája húzódik lefelé, míg a balpart terrasztalanul, meredeken emelkedik ki. Az Eger tprraszok jobbparti megjelenése miatt az egész Bükk és Mátra közötti dombvidék is Ny-K irányban aszimmetrikus keresztmetszetű : Ny-on, a terraszpászta itt is hiányzik és a Laskó völgyére meredek lejtőkkel néz alá a dombvidék. A terület két nagyobb tönkfelületi szintre különül. Az alsó szint lépcsője 200—300 m között van és D felől É felé emelkedik. Ez a fiatalabbik tönk még finomabban is tagolható. Az idősebbik a Szarvaskő, Bátor és Egerbakta közötti tönkrészlet, ahol a feküben kibukkanó kemény alsótriász korú agyagpalákból álló, denudációtól lenyesett tönkre a geológiai felvételek adatai szerint már a miocénben rátelepült a kvarckavicsokból és bükki származású kavicsokból álló elég vastag takaró. A Laskó szűk szorosban tör keresztül ezen a tönkön Bátor és Egerbakta között. 7. Az Ózd—Pétervására közötti hegyvidék Majdnem teljes egészében felsőoligocén apóka rétegsorból, alárendelten alsómiocén, széntelepeket is tartalmazó rétegsorból áll. Egyes részei szépen felemelt tönkök (Szarvaskő 542 m, Debornyafő 501 m), mélyebbre zökkent, kissé felárkolt felszínű köztes medencékkel (Pétervásárai, Zabari, Gesztetei, Ozdkörnyéki, Bélapátfalva—Balatoni— Egercsehi medence). Keleti határa az Egervölgy és a Borsodnádasdi völgy. Az eddig tárgyalt bükkperemi területekkel szemben önálló hegységként, nagyobb magasságra (500—542 m) emelkedik ki környezetéből. Legalább két morfológiai szintre lehet széjjel osztani. A főleg felsőoligocén kori homokköves, DK-en és K-en alsómiocén szóntelepes,'slires stb. kőzetanyagból felépült kis hegység központi része, az 500 m magasság körüli szint a magasabb és talán idősebb tönklépcső. A 450 m-ig emelkedő perifériális részei, amelyek az északbükki domb vidékhez és a Mátra-Karancs közti halomvidékhez is csatlakoznak, az alacsonyabb tönklépcsőhöz tartoznak. A hegyvidék felszínébe elég széles és mély völgymedencék mélyülnek (pl. a Pétervásárai, a Bátor-Hevesaranyosi, a Bélapátfalva környéki, az Ózd—Borsodnádasd környéki széles völgyek és völgymedencék). A tárgyalt hegyvidék hidrológiai problémái aránylag egyszerűek. A csapadék viszonylag kevés, így a vízfolyások vízhozama is gyér.