Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

9-10. szám - Hank Olivér: A Tiszamendence talajtájai és értékelésük az öntözéses növénytermelésben

.Jf30 Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 9—10. sz. Hank O.: A Tiszamedence talajfajtái szolgálja-e, avagy a szerkezeti tényezők érvényesülését akadályozza. Ha gyakori túlöntözés a talaj kiegyenlített aerob és anaerob biodinamikáját anaerob irányba tolja el, úgy egyrészt az anaerob redukáló folyamatok az élénk biodinamikát renyhévé tehetik, másrészt a fokozott átiszapolódás relatíve vízzáró réteg kialakulását és fölötte káros sók felhalmozódását okozhatja. Ha ellenkezőleg az öntözés hatására állandóan optimális intenzitással folynak a szervesanyag s egyben humuszbontó aerob mikrobiológiai folyamatok, és a termelt kultúrnövények gyökér- és tarlómaradványaiból, valamint szerves trágyákból nem kerül a talajba annyi és olyan szervesanyag, ami az élénkebb lebontással veszélyeztetett dinamikus humuszegyensúlyt mennyiségileg és minőségileg fenntartaná, úgy a talaj fizikai, kolloidikai és mikrobiológiai leromlása ugyancsak könnyen és aránylag rövid idő alatt bekövetkezhet. Amenynyiben a kultúrnövények statikai és dinamikai vízigényének szem előtt tartásával öntözünk és nemcsak élénkebbé tesszük e révén a mikrobiológiai folyamatokat, hanem okszerű agrotechnikával, különösen helyesen kiépített vetésforgóval, célszerű talaj műveléssel, trágyázással és talajvédelemmel arról is gondoskodunk, hogy a dinamikus humuszegyensúly mennyiségileg és minőségileg is fennmaradjon, sőt az értékes humuszanyagokban gyarapodás álljon elő, akkor az öntözés nemcsak nem veszélyezteti a mezőségi és hasonló jellegű talajok biodinamikáját, illetőleg termékenységét, hanem annak fokozását is szolgálja. Ennek értelmében a Viljamsz szovjet akadémikus által földművelési rendszerében lefektetett úton kell járnunk, s mellette — ha szükséges — a mészállapot rendezésére kell gondot fordítanunk. Fokozott az öntözés vízháztartási jelentősége — amint már érintettük — azokon a mezőségi, nemkülönben fiatal semleges kémhatású öntésiszap és meszes vályogöntés talajokon, amelyeknek termőrétege sekélyebb, mert ezek a talajok az őszi-téli évszakok csapadékából kevesebb nedvességet tárolnak a tenyészidőre, s ha kiszáradva zsugorodnak, repedeznek, párolgási veszteségeik olykor igen nagyok. Ezeken a talajokon csak kedvező csapadékmegoszlású években van jó termés, viszont öntözéssel éppen a száraznyarú években, 200%-ot is meghaladó terméstöbbletek érhetők el, ha egyidejűleg bőségesebb tápanyag ellátásról is gondoskodunk. Ugyanakkor azonban éppen ezeken a talajokon fokozódik annak a veszélye, hogy a sekélyebb termőrétegben az öntözés hatására a káros sók vándorlása a felszín irányában fokozódik, s szikesedés következik be. Ezért a sekély termőrétegű talajokon sohasem szabad egy-egy öntözéssel annyi vizet kiszolgáltatni, hogy a termőréteg alatt fekvő káros sókban rendszerint gazdagabb és rosszabb vízvezető réteg felett pangó vizek keletkeznek. A kedvezőtlen adottságokkal rendelkező szintbe is behatolhatnak azonban egyes gazdasági növények — somkóró, napraforgó — gyökerei. Ezeknek a vetésforgóba illesztése a talajnak időszakonkénti vertikális drénezését is szolgálja, s a mélyebb rétegek felé irányuló sómozgást segíti elő. Míg a mezőségi és semleges kémhatású fiatal öntésiszap- és agyagtalajok felületi módszerekkel öntözhetők — mert bár vízvezetésük igen jó, a felszínükön aránylag rövid idő alatt jelentkező iszapolódás a felületi vízelosztást lehetővé teszi — addig a meszes öntéstalajok nagyrésze túlságosan gyorsan nyeli el a vizet, s ezért kisebb öntözővízmennyiségek (60—80 mm) nem oszthatók el egyenletesen a talajon. Utóbbi talajokon a nagyüzemi öntözés — permetező vagy csöves áztató berendezéssel — még megoldásra vár. A mezőségi talajoknál és a nem helyi tényezők hatása alatt keletkezett szikeseknél is, térszínileg alacsonyabban terülnek el a savanyú öntéstalajok és a réti agyagtalajok. Mindkét talajtípusnak számos változatával találkozunk a Tiszának és mellékfolyóinak völgyében. Ezek a talajok — amint arról már szó volt — a természetes csapadéknak lényegesen kisebb hányadát közvetítik a kultúrnövények számára, mint a mezőségi és jó vízháztartású semleges öntésiszap talajok. A rossz vízvezetés folytán könnyen keletkeznek felületi vizek és a könnyen levegőtlenné váló talajban a hasznos talaj élet és a gyökereivel is lélegző növény életkörülményei megromlanak. Növelhetik az így bekövetkező károkat a mély térszíni fekvés miatt külső területekről odafolyó vizek is. A savanyú öntéstalajok és a savanyú réti talajok biodinamikája sokkal vontatottabb, mint a mezőségi és általában a kalciumtalajoké. Ez az adottság nemcsak a savanyú kémhatás és egyben kedvezőtlen mészállapot következménye, hanem részben az ezzel összefüggő kedvezőtlen szerkezeti tulajdonságoknak és a szűkös vízháztartásnak is szükségszerű folyománya. A tömődött, nem morzsalékos, hanem poliéderes szerkezetű rétiagyagban — átnedvesedett állapotban — csaknem teljesen eltűnnek a feszültségmentes makropórusok, ezért a talajélet anaerobiotikus, amit a legtöbb esetben feltalálható gleyes rétegek bizonyítanak. Ilyen körülmények között a .gyökér- és tarlómaradványokat az év nagy részében anaerob szervezetek bontják, enyVszerű telítetlen humuszanyagok keletkeznek, s a bontási termékek zöme a magasabbrendű növény által nehezen felvehető, vagy éppen mérgező — redukált vegyület (pl. ferrosók). A talaj biodinamika karakterével szorosan összefügg a magasabbrendű növények tápanyagellátása, s ha ez szűkössé válik, a gyökér- és tarlómaradványok csökkenő mennyisége, esetleg romló minősége révén, a talajban élő szervezetek életfeltételeire is visszahat. A savanyú öntés és rétiagyag talajok biodinamikájára az öntözés aszerint hat kedvezően, vagy kedvezőtlenül, hogy az öntözéssel