Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

9-10. szám - Hank Olivér: A Tiszamendence talajtájai és értékelésük az öntözéses növénytermelésben

.Jf28 Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 9—10. sz. Hank O.: A Tiszamedence talajfajtái mély termőrétegű — talajain szivattyús vízemeléssel aránylag kisebb kiterjedésben irányoznak elő terveink öntözést. Az öntözés indokoltságát, illetőleg szükségességének mértékét elsősorban a talajok vízháztartása dönti el. A Tiszamedence legjobb vízháztartású talajai — a lőszhátak mély termőrétegű mezőségi talajai — a harmadik térszíni lépcsőn. Ezek a talajok jó víz vezető és kitűnő víztároló képességüknek megfelelően a Jermészetes csapadékot felületi vizek képződése nélkül nyelik el, és mint Ca talajok annak nagy részét a magasabb rendű növényzet számára hozzáférhető kötésben tárolják a termőrétegben. A második térszíni lépcső sekély termőrétegű és degradált mezőségi talajainak vízháztartása már kedvezőtlenebb. A degradált és sekély termőrétegű mezőségi talajok vízvezetése rendszerint gyengébb lévén, a természetes csapadékból könnyebben képződnek felületi vizek s ennek következtében olyan elfolyási és párolgási, esetleg elszivárgási veszteségek is állhatnak elő, amelyekkel a valódi mezőségi talajokon nem kell számolnunk. Ugyanezen talajoknak víztároló képessége is korlátozottabb, mint a valódi mezőségi talajoké, mert egyrészt sekélyebb a hasznos víztárolás mélységét meghatározó termőréteg, másrészt a tárolt víz megoszlása holt vízre és hasznosítható vízre kolloidikai elváltozások következtében ugyancsak kedvezőtlenebb. Méginkább romlik a vízháztartás a nagyrészt ugyanezen térszíni lépcsőn fekvő szikeseken, éspedig nemcsak a szántóföldi művelésre alkalmatlan, vagy feltételesen alkalmas változatokon, hanem a szántóföldi művelésre alkalmas termő szikeseken is. A vízháztartás nagyobb mértékű romlását nemcsak a természetes csapadékból fokozott mértékben keletkező felszíni vizekkel összefüggésben előálló elfolyási és párolgási veszteségek okozzák, valamint a többnyire még sekélyebb termőréteg, hanem a holtvíz növekvő aránya és a száradó szikesek erős repedezése is, ami közvetlen párolgás útján a mélyebb rétegek kiszáradását is lehetővé teszi. Az alsó térszíni lépcső talajainak vízháztartása, elsősorban a változó vízvezető képességgel összefüggésben, igen különböző. A fiatalabb semleges öntés — vályog talajok vízháztartása olykor megközelíti a mezőségi talajokét. A savanyú öntésagyag és a rétiagyagtalajoké viszont gyakran alig jobb a termő szikesek vízháztartásánál, de a mész állapot, a kolloidikai felépítettség, a duzzadás-zsugorodás és a termőréteg vastagsága számos esetben ettől eltérő adottság kialakulásához vezet. Általánosságban azonban az alsó térszíni lépcső talajai is a kedvezőtlen vagy legalább is kevésbbé kedvező vízháztartású talajok sorába tartoznak. Az alig öntözhető negyedik térszíni lépcső talajaitól ezen a'helyen eltekintve megállapíthatjuk tehát, hogy míg a harmadik térszíni lépcső talajainak vízháztartási sajátosságai az öntözést csak kisebb mértékben indokolják, addig az első és második térszíni lépcső lényegesen kedvezőtlenebb vízháztartású talajain az öntözés lényegesen indokoltabb, azaz a tiszai és körösi vízlépcsők segítségével felduzzasztott vízzel gravitációsan a vízháztartási szempontból öntözésre leginkább reászoruló talajaink öntözhetők. A talajba juttatott öntözővíz értékesülése viszont nagyrészt attól függ. hogy a közvetlenül elpárolgó és növényfiziológiailag hasznosított vízhányadok miként aránylanak egymáshoz. Nem kétséges, hogy minél mélyebb talajréteget nedvesítünk át egyszeri öntözéssel, • annál kisebb vízhányadot érint a közvetlen elpárolgás veszélye, mert a párolgási veszteségek — a mélyebben repedézett talajoktól eltekintve — csak a felső 20—25 cm-es szintből jelentősek. Éppen ezért minél mélyebb az átnedvesített réteg, az öntözővíznek annál nagyobb hányada hasznosulhat növényfiziológiailag. Az egyszeri öntözéssel átnedvesíthető réteg vastagságát azonban a talaj pórusviszonyaival összefüggésben a kultúrnövények ú. n. statikai víz- és talajlevegő igénye, illetőleg az átnedvesítésnek biodinamikai hatása a talajra együttesen határozzák meg. A gazdasági növények statikai víz- és levegőigénye a talaj hézagterét kitöltő talajnedvesség és talajlevegő arányában jut kifejezésre. Erre vonatkozólag Fehér, Frank és Hank (1938., 1939., 1940., 1941/a, 1941/b), végeztek kutató kísérleteket, s állapították meg, hogy az egyes gazdasági növények növekedése, fejlődése és szárazanyagtermelése milyen talajnedvesség és talaj levegő arány mellett a legkedvezőbb. A fontosabb gazdasági növények statikai víz- és talajlevegő igényét az alábbi táblázat tünteti fel: Növény Őszi búza, tav. árpa . Kukorica Kukorica csalamádé . Cukorrépa Olajlen Kender Dohány Vöröshere Lucerna Fehérvirágú somkóró Borsó Bab Szója . Kalarábé Kágoszta Az átnedvesített talajban a víz és levegő arányát a pórusviszonyok határozzák meg, közelebbről a kapillárisok és a feszültségmentes hézagok arány-i. Mados (1939, 1941) vizsgálatai szerint a 40 százaléknál több agyagot tartalStatikai vízigényé | leregőigénye a talaj hézagtérfogatának %-ábanj 74 26 69 31 80 20 78 22 78 , 22 81 19 77 23 88 . 12 80 20 80 20 63 37 70 30 85 15 78 22 90 10