Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Beretzk Péter: Halpusztító madaraink

234. Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 5—6. sz. hasznot. Nemcsak riasztották, de pusztították a varjút, ahol érték. A kicsírázott búzát a varjú már nem eszi, s a földből az elsárgult csíranövényt csak azért húzza ki, hogy a tövét rágó gabonafutrinka lárvájához hozzáférjen. A tudománytalan és felületes ítéletekből eredő pusztításnak végetvetettek. A varjú ma védelem alatt áll. Sem a madarat, sem fészkelőtelepét bántani nem szabad. Egyes madárfajok közvetve károsak. Nem halevők, hanem a halak természetes vagy mesterséges táplálékával élnek, s a halhozamot befolyásolhatják károsan. Rövid cikk keretében nem lehet minden fajra kiterjedően részletes képet nyújtani az okozott kár mértékéről, az ellene alkalmazandó erélyesebb vagy enyhébb védekező intézkedések módozatairól, ezért egyes kérdéseknek csak az érintésével igyekezem áttekinthető képet nyújtani a halászati szempontból kisebb-nagyobb károkat okozó madárfajtákról. Általában megállapítható, hogy halastavak mellett még a vegyes táplálkozású madarak is a könnyebben hozzáférhető halat választják főtáplálékul. Arra is gondolnunk kell, hogy a halevő madarak nagyrésze (pl. a szürkegém, de főképpen a pocgém) a békákat is nagy igyekezettet pusztítja. A béka pedig a halgazdaságok számára nem kívánatos társulás. Tekintetbe kell vennünk azt a körülményt is, hogy nem minden hal vagy halfajta pusztítása jelent veszedelmet, sőt — hasonlóan a pontyok közé szándékosan telepített csuka vagy harcsa szerepéhez — bizonyos körülmények között a halpusztító madarak esetleg hasznot is hajthatnak a mesterséges halastavakba bejutott és nem kívánatos halfajtáknak a pusztításával, járványos betegségek esetében a fertőzést terjesztő beteg halak felfalásával. Egyes mélyvízi ragadozó halfajok irtását úgyszólván csak a „fenékjáró" madarak végezhetik. Igazság azonban az, hogy a halfajokban a halevő madarak nem túlságosan válogatósak. Vannak madarak, melyeknek fő tápláléka az apró fehér húsú hal. Ilyen a halászcsér, népies elnevezése: küszvágó csér. Természetes azonban, hogy pontyos ivadék tó mellett az apró ponty éppanyira kedvére való, mint folyóvizekben az apró keszeg. Talán legcélszerűbb a halevő madarakat aszerint tárgyalni, hogy mily módon szerzik meg táplálékukat. A legveszedelmesebb halevők azok, melyek a vízben űzve fogják el a halat. Ezek meglehetős nagytestű madarak, és ha meggondoljuk, hogy a halevő madarak testsúlyuknak a többszörösét is elfogyaszthatják, naponta a felfalt halmennyiség tekintélyes veszteséget tesz ki. Ezek közé a fajok közé tartoznak a kárókatonák, a vöcskök közül a búbos vöcsök, a búvárok, a búvárrécek és egy-két bukó récefaj. Halpusztító madaraink másik része a halat a levegőből vágva, a vízre zuhanva, néha az alá is merülve fogja el. A legügyesebb és legjellemzőbb vágómadarak a csérek, melyeknek néhány faja úgyszólván kizárólagosan halBeretzk P.: Halpusztító madaraink táplálékon él. Levegőből vágó halevő ragadozó madár még a halászsas, mely mint pusztuló természeti emlék védelem alatt áll. Hal híján az állatvilág más csoportjából is táplálkozik. A vízi madarak egy része a víz felületen vadászik. Ennek a csoportnak népes képviselői a sirályok és szerkők. Ezek szerepe sokáig vitatott volt. Egyes sirályfajok és szerkők nemcsak hogy nem károsak, hanem hasznosak. A „madarak királya", a rétisas, Haliaatus albicilla), — mely hatalmas karmaival vadászik —, érzékeny károkat okozhat a halgazdaságoknak. Ez a pusztuló természeti ritkaság ugyancsak a természetvédelmi törvényünk oltalma alatt áll. Külön meg kell még emlékeznem a halfarkasokról, melyek élősdi, parazita madarak. Veszedelmesebb és megtévesztőbb nevet adni e madárnak nem lehetett. Ha tudományos nevét boncolgatjuk, rájövünk, hogy magyar nevére a madár nem szolgált rá. Nemcsak a „parasiticus"-nak nevezett faj, de a többi is a más madarak által elnyelt falatokból "él. Addig űzi, hajtja, üldözi a halevő telibegyű madarakat (főleg cséreket nevelés idején), míg azok meg nem únva a folytonos zaklatást, begyük tartalmát a levegőbe öklendik. A halfarkasok a levegőben kapják és nyelik el á kizsarolt halat. Közvetve természetesen kártékonyak, mert a kiürített begyű madarak újabb jólakásra, halászásra kényszerülnek. A halfarkasok magas északi madarak, melyeknek élettere a nyilt tenger. A szárazföld belsejébe főleg nyárvégén és őszön egyesével-kettesével rándulnak le ritkán. Nagyobb csér és sirálytelepek környékén okoznak néha nagy zűrzavart a madarak között. A halfarkasok a rétihéjához hasonló rablómadarak. Apró emlősökkel, tojással, madárfiókával és döggel is élnek. Igen kedves eledelük a haldög, ennek eltakarításával hasznot hajtanak. Íme tehát a veszedelmes név megett nem mindig rejtőzik veszedelmes kártevő. Meg kell még emlékeznünk az úszva halászó madarakról is, melynek egyik legjellegzetesebb képviselője a gödény. Ahol tömegesen élnek, ott rajvonalban űzik a halakat a sekélyebb víz felé, hol hatalmas zsákszerű csőrükkel merítgetik ki az összezsúfolódott halakat. A gödény ma már kipusztult hazánkból, s évtizedek is eltelhetnek, míg egy-egy dél felől hozzánk elvetődik. A kárókatonák a gödényhez hasonlóan vadásznak. Vegyük sorra az egyes csoportokba tartozó madarakat: A legtöbbnél csak általánosságban lehet következtetni kártevésre. Pontos begyvizsgálatok még több fajnál nem történhettek meg; a pusztítás mérvére csak a begy- és gyomorvizsgálat ad pontos felvilágosítást. Más életterek mellett ugyanazon madárnak tápláléka merőben különbözhet. A víz alatt vadászó madaraknak legismertebb képviselői a vöcskök. Hazánkban a vöcsköknek 5 faját ismerjük, melyből az igen ritka füles vöcsök kivételével 4 faj fészkelő. Kártétel szempontjából a legnagyobb, a tőkés réce nagyságú búbos vöcsök (Podiceps eristatus) a leg-