Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Bolberitz Károly: A fürdővizek szennyezettségének mértéke és a medencék vízellátása

15Jf Hidrológiai Közlöny. 34. évi. 1954. 3—4. sz. Bolberitz K.: Fürdővizek szennyezettsége Megállapítva az egy nap, vagy egy óra alatt egy látogató által a vízbe vitt szennyeződés mértékét, már csak egy feladat van, aminek megoldására még szükségünk van a fürdők helyes kapacitásának megállapítására, és ez az egy napra számított friss víz mennyisége, más szóval az a feladat, hogy az állandó átfolyás és az időszakos leeresztés-feltöltés révén létrehozott vízcserét közös nevezőre hozzuk. A fentiekből láttuk, hogy milyen jelentősége van a folyamatos vízcserélődésnek a medence vizének tisztulásában. Ez biztosítja azt, hogy a megadott igénybevétel mellett van egy szennyeződési maximum és a medencevíz szennyezettsége ezt nem haladhatja meg. E biztosítékkal szemben azonban fennáll az, hogy a medencevíz kisebbnagyobb mértékben, még az üzemidőn túl folytatott cserélődés esetén is, szennyezett marad és teljesen tisztává sohasem válik. Eltekintve tehát a medence kitisztításának és a falak fertőtlenítésének szükségességétől, már csak az előbb említett ok miatt is szükség van teljes vízcserére is, azaz a medence vizének leeresztésére és friss vízzel való feltöltésére. E bebocsátott vízmennyiség szintén növeli a fürdésre rendelkezésre álló tiszta víz menynyiségét, ezért a fürdőzők megengedhető létszámának megállapításánál a leeresztés-feltöltés gyakoriságát is figyelembe kell vennünk. Az ilyen leeresztő-feltöltő rendszernél a napi szennyeződések addicionálódnak ; ha tehát a medence térfogatát elosztjuk az egyszeri feltöltés üzemeltetési napjainak számával, úgy megkapjuk azt, hogy a teljes vízcsere révén mekkora vízmennyiség áll egy napra számítva rendelkezésre. Ehhez a számhoz még hozzá kell adnunk a folyamatos vízcsere révén beömlő vízmennyiséget, melyet úgy kapunk meg, hogy az óránként beömlő friss víz mennyiségét megszorozzuk a szivattyúzás, napi üzemóráinak számával. Tehát ahol v = -~--{-o.q (6) v — az egy napra számított rendelkezésre álló friss vízmennyiség, m

3-ben (napi vízfelújulás) ; Q = a medence hasznos térfogata, m

3-ben ; q = az egy óra alatt befolyó friss víz, m

3-ben; f = az egyszeri medencefeltöltés üzemtartama napokban (hány naponként cserélik a medencevizet) ; o = a folyamatos frissvíz-betáplálás napi üzemóráinak száma. Az egy napra számított rendelkezésre álló friss vízmennyiséget a napi vízfelújulásnak tekintve, a fenti képlettel rendelkezésünkre áll az a szám, mely a kétféle vízcserét közös nevezőre hozza (napi egyenlő látogatási igénybevételt feltételezve) és melynek segítségével, ha meghatároztuk, hogy mekkora fürdővíztérfogatot követelünk meg egy látogatóra, most már bármely fürdő esetében meg tudjuk állapítani a megengedhető látogatók számát. Ha például 2 m

3 medencetérfogatot kívánunk biztosítani egy fürdőző részére és a fürdőben 1000 m

3-es medence áll rendelkezésre folyamatos cserélődés nélkül, csupán naponkénti vízcserével, úgy v = 1000 m

3, a megengedhető látogatók száma tehát —^— = 500 fő ; ha folyamatos vízcsere is van és 12 órás üzemidő alatt óránként 10 m

3 víz ömlik a medencébe : v — + 12-10 = 1120 m

3, = 560 látogató engedhető meg ; ha a leeresztés 3 naponként történik és óránként 30 m

3 víz folyik be : v = -fÓ 693 + 12-30 = 693 m

3, —- = 347 a látogatók A száma. Körforgó víztáplálású rendszereknél a fenti számítás nem alkalmazható. Bár ismeretes, hogy megfelelő berendezés és gondos kezelés mellett a víz ezeknél higiéniai szempontból kifogástalanná válik, kémiai szempontból azonban az oldott alkatrészek mennyisége tekintélyesen megnövekszik, ami szintén nem kívánatos. Erre vonatkozóan ezidőszerint nem állnak megbízható adatok rendelkezésünkre ; kívánatos volna, hogy ezek megállapítása ós értékelése csakúgy, mint a leghatásosabb kezelésnek a kérdése további kutatás tárgyát képezze. A vízcsere mennyiségi vonatkozásain kívül meg kell még emlékezni ennek kiviteli módjáról is. A teljes leengedés esetében különösebb probléma nincs. A leeresztés a medence legmélyebb pontján történik, ami nagyjából biztosítja, vagy legalább is elősegíti a fenéken összegyűlt szenny eltávozását. Természetesen törekedni kell arra, hogy ez minél hatásosabban történjék. Más azonban a helyzet a folytonos vízcserénél. Itt kétségkívül felmerül a kérdés : milyen megoldású bevezetés és elvezetés felel meg legjobban a célnak, a leghatásosabb vízcserének? E kérdés tisztázására vizsgálatokat végeztem három fürdőben a medencék különböző pontjain egyidejűleg vett vízmintákkal. E vizsgálatok eredményeit a 4. táblázat mutatja. A mintákat a medence négy sarkáról és közepéről vettem, a félköralakú medencéknél egyet-egyet a két sarokról és egyet a középről, a Rudas-fürdőnél pedig a befolyónál, a medence közepén és a kifolyónál vett vízminta állott rendelkezésemre. A nyert eredmények azt mutatták, hogy a legkisebbek az eltérések a Széchenyi-fürdő melegvíz- és gyermekmedencéjéből vett mintáknál. Ez könnyen érthető, mert e kisméretű és nagy látogatottságú medencékben tételezhető fel a leggyorsabb keveredés. A Rudas-fürdő mintáinak vizsgálata szépen megvilágítja, hogy a kémiai vizsgálatokkal a medencén belül is követni lehet a víz szennyeződésének előhaladását. Egészen meglepő eredmény jelentkezett a Lukács-fürdőnek, a Széchenyi-fürdő nagy medencéjének és a Cinkotai strandfürdőnek esetében. Ezek a vizsgálatok ugyanis azt mutatják, hogy a medencében a víznek áramlási irányai vannak, melyet a befolyási és kifolyási helyek determinálnak és hogy az áramlás iránya, illetve az ezekből kieső