Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

3-4. szám - Lessenyei József–Sz. Muhits Katalin: A Balaton szennyezettségének vizsgálata

181^ Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 5—6. sz. Bolberitz K: Szennyezödési szám A fürdők vizének egészségügyi tanulmányozása kémiai, bakteriológiai, virológiái, parazitológiai és vízbiológiai vizsgálatokkal történhet. A szennyezettség megállapítására irányuló sorozatos tájékoztató vizsgálatokra a kémiai és bakteriológiai vizsgálatok a legalkalmasabbak. A bakteriológiai vizsgálat a mikroorganizmusok közvetlen kimutatásával megbízhatóbb képet ad a vízmintáról, ez azonban csak pillanatfelvétel, mely akármilyen részletekre kiterjedő is, csupán a víz pillanatnyi ál'apotát tükrözi vissza. A kémiai vizsgálat ezzel szemben csupán közvetett adatokat szolgáltat a szennyeződésről; a bakteriológiai vizsgálat pillanatképével szemben, azonban, hasonlattal élve, inkább mozgófényképhez hasonlítható, mert nemcsak a pillanatnyi helyzetet jellemzi, hanem felvilágosítást nyújthat a szenynyeződés menetéről, a víz múltjáról, sőt jövőjéről is. A vizsgált alkatrészekből azonban csupán következtetni lehet a szennyezettségre, így a nyert kép homályosabb és korántsem olyan éles mint a bakteriológiai vizsgálaté. Minthogy tehát a kémiailag kimutatható változások csak utalnak a szennyezettség alakulására, alapos és széleskörű vizsgálatokkal kell feltárni az összefüggéseket a kétirányú vizsgálat között. Kilátásosnak látszott tehát fürdővizeknél sorozatos kémiai és bakteriológiai vizsgálatokat végeziú annak megállapítására, hogy a különböző jellegű, különböző vízellátású fürdőknél a változó körülmények mellett a kémiailag kimutatható, szennyezésre utaló alkatrészek milyen mértékű baktériumszám emelkedéssel, colititer változással járnak együtt. E vizsgálatok fényt deríthetnek több összefüggésre, melyeket eddig nem láttunk tisztán, vagy melyeknél csak feltételezésekre vagyunk utalva anélkül, hogy számszerű adatokra támaszkodhatnánk. Ezen kívül megfelelő széleskörű és hosszabb időre kiterjedő vizsgálat és nagyszámú adat alapján lehetséges lesz felállítani azokat a normákat, melyek segítségével a fürdővizek egészségügyi elbírálása biztos alapokon nyugodhatik. Erre vonatkozóan csak annyit kívánok megjegyezni, hogy e követelmények kétirányúak: egyrészt a fürdő táplálására használt vízre kell, hogy vonatkozzanak, másrészt arra, hogy e víznek milyen mértékű szennyeződését engedjük meg a használat folyamán. A befolyó víz tekintetében következetesnek látszik az az irányelv, mely szerint megfelelő fürdővíznek azt a vizet tekintjük, mely ivóvíz szempontjából is kielégíti a követelményeket. Ami a fürdővizek használat közbeni szennyeződését illeti, ezt végeredményben a változatlan helyi adottságok mellett a fürdőzők száma determinálja. Alihoz tehát, hogy megállapítsuk valamely fürdő megengedhető maximális igénybevételét, avagy másszóval azt a minimális vízmennyiséget, amelynek egy fürdőzőre jutnia kell, széles és alapos vizsgálatokkal tájékozódnunk kell arról, hogy a fürdés által okozott szennyezés a különböző fürdőkben és a változó körülmények között milyen mértékű kémiai elváltozásokat okoz a vízben. Az ezirányban végzett kémiai vizsgálatok során nagyszámú fürdőnél megvizsgáltam a medence táplálására szolgáló vizet, a medencéből egymást követő időpontokban vett elhasznált vízmintákat, úgyszintén a különböző hőfokú vagy jellegű medencékből származó mintákat. Minden egyes vízmintában meghatároztam a víz oxigénfogyasztását, klorid-, ammónia-, proteid-ammónia- és összes nitrogéntartalmát. A vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy a szennyeződés előrehaladásával az említett alkatrészek mennyisége többé-kevésbbé arányosan nő. Számos esetben azonban azt láttam, hogy a víz használata folyamán a szennyezésre mutató kémiai alkatrészek egymáshoz viszonyítva nem egyenlő mértékben emelkednek. Ez könnyen megérthető, hiszen ezek az alkatrészek különböző szennyeződések különböző fokú lebontásának termékei. Hogy e tekintetben milyen összefüggések állnak fenn, és hogy milyen mértékben lehet következtetni e viszonyokból a szennyeződés régebbi vagy frissebb voltára, e nem könnyű kérdésnek tisztázása a jövő feladata. Gyakorlati szempontból azonban már most kívánatosnak látszott olyan megoldást keresni, melynek segítségével a fürdővizek szennyezettségének mértéke szemléltetően kifejezhető volna. Erre a célra megkíséreltem szennyezödési számot szerkeszteni, mely a kémiai vizsgálat adataiból kiszámítva a víz szennyezettségének mértékét kell, hogy jellemezze. Mint azt egy régebbi közleményemben* az ivóvízvizsgálatok körében kimutattam, a víz szenynyezettségének mértékét nemcsak az egyes szenynyeződésre mutató alkatrészek nagysága, hanem ennél nagyobb mértékben a kifogásolt alkatrészek száma határozza meg. E megállapítás kizárja, hogy átlagszámítást alkalmazzunk, célravezetőbbnek látszott tehát a fürdővizek szennyezödési számát a megfelelő alkatrészek mennyiségéből additív úton megállapítani. Az alkatrészek, melyekből e számot meghatározhatjuk, a víz klorid-iontartalmának, oxigénfogyasztásának, és összes nitrogéntartalmának növekedése a befolyó, szennyezetlen vízhez viszonyítva. A víz ammónia-, proteidammónia-, nitrit- és nitráttartalmát külön nem lehet számításba venni, minthogy ezek az összes nitrogéntartalomban már benne foglaltatnak és így ugyanazt az alkatrészt kétszer vennénk számításba. Kérdéses azonban, hogy az összegezésnél az alkatrészek mennyiségének növekedését milyen arányban vegyük számításba, másszóval, hogy eme alkatrészek milyen mennyiségei jelentenek kb. azonos szennyezést. Ennek eldöntésére vizsgálatokat végeztem néhány különböző hígítású vizeletmintával, minthogy ez viszonylag könnyen keresztülvihető volt, viszont más, a fürdővizet szennyező egyéb anyagokkal (nyál, izzadtság, bőrhám) ilyen vizsgálat nehezen lett volna elvégezhető. A vizsgálat eredményei arra mutattak, hogy a klorid és az összes nitrogéntartalom azonos nagyságrendben 6—8 g között mozog literenként, ami az ismert adatokkal is megegyezik, az oxigénfogyasztás ellenben 1,5—2,5 g között változott * A kémiai vizsgálat adatainak értékelése a kú vizek higiéniai megítélésénél. Hidrológiai Közlöny. XI t" évf., 1937. V