Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

7-8. szám - Dr. Papp Szilárd: Ipari és ivóvízkezelés a Szovjetunióban

Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7 -8. sz. 277 Szerző azokat a fejlett technológiai eljárásokat ismerteti, amelyeket a szovjet tudósok vezettek be a víztisztítás.terén. Nagyjelentőségű a cikk azért, mart -az elmondott elveket ipari és ivóvízellátásunk minőségének további tökéletesítése során felhasználhatjuk. Ipari és ivóvízkezelés a Szovjetunióban* •ilr. PAPP SZIL Á R D VÍZKÉMIA Beszámolómban a Szovjetunióban kidolgozott azon vízkezelési eljárásokat kívánóin ismertetni, amelyeket ipari és ivóvízellátásunk minőségének további tökéletesítése során fölhasználhatunk. Derítés Elsősorban ismertetni kívánom •Svigyenkornk (Gig. San. 1951 7. sz.) a vizekben lebegő finom iszaprészecskék eltávolítására szolgáló eljárását. A finom eloszlású lebegő részek eltávolítására a szerző Askanskovból származó lúgos kémhatású bentonitot használ. A bentonit, felhasználása hasonlóan történik a nálunk használatos alumínium-, vagy vasszulfát, esetleg vasklorid felhasználásához. A szerző megállapította, hogy a vízben lebegő finom részecskék eltávolítására literenként 60—110 mg bentonitra van szükség. Közlése szerint a legjobb eredmények 16 C° hőmérsékletnél érhetők el akkor, ha a víz pH-értéke 7,5-nél nagyobb és állandó keménysége nem több 3,5 nkf!-nál. A lebegő részecskék bentonittal való leválasztása esetében, ha á bentonit mennyiségét 150 mg/l-re emeljük egyidejűleg lecsökken a vízüsszés keménysége is 2—4 nkf.-ra és ezáltal kisebbedik a víz összes szilárd alkatrésze is. A keménységcsökkenés nyilván a bentonit lúgos kémhatásával, esetleg ionkicserélő tulajdonságával van összefüggésben. Jakovleva szerint a bentonitok csak akkor használhatók, ha a tisztítandó víz összes keménysége meghaladja a 7 nkf.-ot. Ő megfelelőbbnek találta az aszerbaidzsani bentonitot. Bár hazai viszonylatban 20—50 mg/l alumíniumszulfát adagolása elegendő a. víz derítéséhez, tekintettel arra, hogy a bentonit olcsó ásványi anyag» és hazánkban is megtalálható, ezért a víztisztításba való bevezetése még gazdasági előnyökkel is jár. Vastalanítás Osztapenja cikkében (Gig. San. 1949 3) megemlíti, hogy gyakran találunk a Szovjetunióban olyan vizeket, melyek jelentékeny mennyiségben ta rtalmaznak vasat, főleg hidrokarbonát formájában. Az ilyen vizek a felszínre kerülve a széndioxid parciális nvomásá* Közlemény az Országos Közegészségügyi Intézet Vízügyi Osztályáról. A Magyar Hidrológiai Társaság Vízellátási Szakosztályának 1952. november 14-én tartott előadóülésén elhangzott előadás. nak csökkenése folytán elvesztik ú. n. szénsav egyensúlyukat és megindul a vas kiválása vashidroxid alakjában, mely kezdetben finoman eloszolva opaleszkál, majd tömörül és üledék alakjában kicsapódik. Legtöbb esetben a csapadék képződése gyorsan megy végbe, azonban a vashidroxid finoman eloszlott alaklmn sokáig lebegve maradhat, Teljes kicsapódásához néha 1—2 nap is szükséges. Felmerült tehát annak a .szüksége, hogy a víz vastalanításának egyszerűen kivitelezhető eljárását dolgozzák ki, tekintettel arra, hogy munkástelepek, kisebb iparvállalatok, szovjet gazdaságok gyakran ilyen vizek használatára kényszerülnek. Ezért két vízzel végeztek kísérletet. 1. Mogilev városi vízművének vizével, mely 130 m mélységben a középső devon kavicsrétegében fakad. 2,5 mg/l vasat és 22,0 mg/l szabad C0

2-t tartalmaz. 2. „Szvoboda" tőzegüzem aknavizével, mely 50 m mélyen fekvő jégkori kőzetből ered. 14,0 mg/l vasat és 103,5 mg/l szabad C0

2-t tartalmaz. A vizsgálatokkal a vastalanítás következő kérdéseit kívánták tisztázni: 1. a víz előzetes klórozásának célszerűségét, 2. a szellőzés hatásosságát, 3. a mészadagolás eredményességét. A kísérletekhez a vizet 30 literes ballonokban szállították be a mogilevi egészségügyi állomás laboratóriumába. A mintavételnél minden óvszabálvt betartottak, hogy elkerüljék a szénsav és az oldott oxigén veszteséget. A minta beszállítása a laboratóriumba 20 percnél több időt nem vett igénybe. A klórozási kísérleteket a következőképpen végezték. A vizet a ballonból becsiszolt dugós hengerüvegekbe óvatosan kiszivattyúzták és ezek mindegyikébe 1%-os klórmész-oldatot adagoltak, 0,1—2,7 mg/l-ig emelkedően. A kísérletek eredménye szerint a klórozást hatástalannak találták, mivel a, szabad klórnak májegészen csekélv mennyisége is gátolja a vas kicsapódását. A szerzőnek ezen megállapítása, melyet magam is. tapasztaltam, annál is inkább figyelemreméltó, mivel klóroxidációs man csíntalan ító berendezések" alkalmazása esetében, ami minálunk is szóbakerülhet, a vas kiválasztódása megnehezül. A szellőzés hatásának kipróbálása céljából a vizet két egymás alá helyezett 1 mm lyukbőségű szitán átpermetezték. A szellőztetést, illetve permetezést három ízben egymásután végezték el ugyanazzal a vízzel. Á kezdeti 14 0 mg/l vastartalom a kísérletek végén 0,06 mg/l-