Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Bolberitz Károly–Török Piroska: Fürdővizeink kémiai és bakteriológiai ellenőrzésének kérdése

Bolberitz—Török: Fürdővizek ellenőrzése Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 5—6. sz. Így hogy milyen volt az időjárás ezen a napon. Az eddig vizsgált adatok arra mutatnak, hogy a hétköznapi közönség, mely általában naponként látogatja a fürdőket és inkább sportolási célból használja azokat, kevésbbé szennyezi a fürdők vizét, mint a vasárnaponként egyszer ellátogató, szórakozást kereső közönség. Az előbbiekből következik, hogy igen sok körülményre kell kiterjednie figyelmünknek a fürdővizek mintavételénél. Az elbíráláshoz szükséges adatokat rögzíteni kell. A számszerű adatok tekintetében nem szabad egyedül a közlésekre támaszkodni, mert mint a tapasztalatok mutatják, ez gyakran teljesen megbízhatatlan (különösen a beömlő víz mennyisége tekintetében). A fürdőt a múltban előre értesítettük a mintavételről. Ez sok esetben azt eredményezte, ihogy a mintavételkor egészen különleges helyzet állt elő, mert a fürdőt különösebb gonddal 'tisztogatták, vizét felújították, avagy mint az egy esetben megtörtént, a mintavevők megérkezéséig látogatót a fürdőbe egyáltalán nem engedtek be. A vizsgálat céljára minden esetben a szokásos mintavételi szabályok szerint vettünk mintát a medencét tápláló befolyó vízből, va<p

? a vízszolgáltató berendezésekből és a medencék elhasznált vizéből. Egyes esetekben a délutáni órákban vettük a mintát a különböző medencékből, más alkalommal viszont egy medence vizének folyamatos elhasználódását vizsgáltuk 2—4 óránként történő mintavétellel. A szenynyezett vízmintát a kifolyó közelében, vagy a mélyvíz közepén vettük, a víz felszíne alatt 20—30 cm-nyire. A kémiai vizsgálatok céljára esetenként 1 literes, a bakteriológiai vizsgálatokhoz 100—300 cm

3-es mintát vettünk. A bakteriológiai vizsgálatok mintáit a kémiai mintákkal egyidőben vettük, részben bateriológiaj mintavevő készülékkel, részben steril üvegnek víz alatt történő nyitásával. Mintavevő készülékként a Stöszner által leírt vízmerítő bizonyos módosítással jól bevált. A vidéki fürdők vizsgálatakor nem vihettünk minden vízmintavételhez külön steril vízmintavevőt, mint a fővárosi mintavételhez. Ezért a különben nagyon praktikus merítöt egyikünk úgy módosította, hogy a mintavételi üvegek egvazon merítőben cserélhetők legyenek. A bakteriológiai vizsgálatra vett mintákat, mintavétel után jégen tároltuk. A minták feldolgozása a beérkezés után lehetőleg azonnal megtörtént; ha ez nem volt elvégezhető, a minták 4—6° C-os 'hűtőszekrényben álltak a leoltásig. A fürdővizek szennyezettségének megállapítására az ismert, szennvezettségre mutató kémiai alkatrészeket vizsgáltuk, tehát a víz klorid-ion tartalmát, oxigén fogyasztását, nitrition, ammonium-ion tartalmát, az ú. n. proteid ammónia mennyiségét és az összes nitrogéntartalmat. A klorid-iont Mohr szerint ezüstnitráttal titráltuk. Az oxigénfogyasztás meghatározása lúgos meleg eljárással, 10 perces forralással történt. A nitritet jódcinkkeményítővel, az ammóniát Nessler-kémszerrel színösszehasonlításos eljárással határoztuk meg. A proteid ammónia mennyiségének megállapítása káliumperszulfát jelenlétében végzett Vé órás melegítés után történt Nessler-kémszeres, színösszehasonlításos eljárással. Az összes nitrogéngéntartalmat fenolkénsavas roncsolással, majd a keletkezett ammóniának Winkler eljárása szerint bórsavba történő lehajtásával állapítottuk meg. A párlatban az ammóniát részben 0,02 n sósavas titrálással, részben Nesslerkémszerrel színösszehasonlításos eljárással határoztuk meg. A vizsgáló módszereknek sorozatvizsgálatban elért pontossága a legtöbb esetben elegendő volt a szennyeződés előrehaladottságának megállapítására. Nehézségek magától értetődően a metodikai vonalon is jelentkeztek. Különösen az ásványvíz jellegű vizek vizsgálatánál mutatkoztak ezek. Itt ugyanis az egyes alkatrészek mennyisége az eredeti vízben olyan nagy, hogy emellett a szennyeződés folytán keletkező növekedés gyakran az eljárás érzékenységén belül maradt. E vizeknél néha váratlan jelenségek mutatkoztak, melyek további felderítésre szorulnak, mert nincsenek adataink arról, hogy az ásványvizekben levegőztetés és hosszabb ideig levegőn történő tárolás közben milyen változások mennek végbe. A tapasztalatok mutatták, hogy a kémiai vízmintákat is a mintavétel után lehetőleg azonnal fel kell dolgozni, különben változások állhatnak elő, különösen hőforrások vizénél és ásványvizeknél, melyeikben az algák könnyen elszaporodnak. Kielégítő megoldás csak az lehet, hogy a vízmintákat a mintavétel után a kémiai vizsgálat céljára megfelelően konzerváljuk, ezt azonban addig, míg a vizsgálat terjedelme pontosan nincs rögzítve, nem lehetett végrehajtani. A módszerek pontosságának növelése igen kívánatos azért, hogy a felmerülő különleges kérdések is vizsgálhatók legyenek. Elkerülhetetlennek látszik, hogy a vizsgálatokat a jövőben bizonyos mértékig kiterjesszük. Szükséges egy, a szennyezéstől független alkatrésznek, pl. a szulfátnak meghatározása avégből, hogy a különböző időpontban vett vízminták azonossága megállapítható legyen. Kevert vizek esetében e meghatározás felvilágosítást nyújtana a tényleges keverési arányról. Meg van a lehetősége annak, 'hogy más kémiai vagy fizikai vizsgálatot végezzünk a szennyeződés fokának megállapítására, mint pl. összes szilárd alkatrész, izzítási veszteség, esetleg felületi feszültség mérése (amennyiben megfelelő érzékenységű eljárás található erre a célra). A bakteriológiai vizsgálat kiterjedt az 1 cm

3-re vonatkoztatott összes baktériumok számának meghatározására, 20° C-on zselatin lemezen 4 napi, 37°-on agar lemezen 2 napi incubatio után, valamint a. coli-titer és az anaerob spórás baktériumok, Clostridiumok, számának meghatározására. A vizsgálatok a Magyar Vízvizsgálati Szabvány előírásai szerint