Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

3-4. szám - Jaczó Imre: Kísérletek a kecsege mesterséges szaporítására a Dunán

Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 3—4. sz. tyj HALÁSZAT Először sikerült hazánkban a Szovjetunió kutatóinak tapasztalatai nyomán folyóvizeink egyik igen értékeá halát, a kecsegét, mesterségesen szaporítani. Eddig is számosan foglalkoztak e kérdéssel, de próbálkozásaikat évtizedek óta nem kísérte siker. Szerző vizsgálatait és kísérleteit folytatja, hogy az elért eredmények üzemi méretekben is hasznosíthatók legyenek. Kísérletek a kecsege mesterséges szaporítására a Dunán* (Előzetes jelentés) JACZÓ IMKIi A kecsege (Acipenser ruthenus L.) a tokfélék családjába tartozó hal, melynek ízletes szálkamentes húsát mindig jó áron fizette meg a halkedvelő közönség. A tokféle halak közül a kecsege az egyedüli, mely teljesen az édesvízi életmódhoz alkalmazkodott, az édesvizű folyókban növekedik és szaporodik. A többi tokfélék a tengerben élnek és csak íváskor hatolnak fel a folyókba, hogy ott ikrájukat lerakva fajuk fennmaradását biztosítsák. A kecsege hazánkban nagyobb menynyiségben a Tiszában és a Dunában fogható, kis mennyiségben fogják még a Marosban, Drávában, és az utolsó két évben a Ferenc-csatornában. Ritkaságként a Duna kisebb mellékvizeiben is előfordul. A kecsegék az élénk folyású, kémény, kavicsos, köves, rikacsos (= homokkő-konkréció) fenekű folyószakaszokat keresik fel, hogy ott ikrájukat lerakva, szaporodjanak. A folyók olyan jellegű szakaszai, melyek a kecsegék ívása, természetes szaporodása számára előnyösek, csak kevés helyen találhatók meg. A Tiszán ezek a helyek a felsőbb szakaszon vannak : Tiszadob, Tokaj, Nagyhalász környékén. A már építés alatt álló tiszalöki vízlépcső és a jövőben létesülő egyéb duzzasztóművek, mivel azok a Tiszát több szakaszra fogják tagolni, meggátolják majd a kecsegéket abban, hogy ívóhelyeiket felkeressék és így a duzzasztóművek miatt a kecsegeállomány természetes utónpótlásában zavarok léphetnek fel. A duzzasztóművek tervezésekor gondoltak ugyan erre és a szakemberek legjobb tudása szerint tervezett hallépcsőt is építenek az új vízi létesítményekbe, azonban még nincs elég adatunk arra, hogy a kecsegék a hallépcsőket milyen mértékben veszik igénybe. Ezért számolnunk kell azzal, hogy a hallépcsők nem váltják be esetleg a hozzájuk fűzött reményeket. A nagy vízi épít kezésekkel kapcsolatosan a folyóvizeink kecsegeállományának fenntartása, sőt ennek az állománynak a növelése érdekében merült fel először és szükségszerűen a kecsege mesterséges szaporításának kérdése. A folyóvízi halászaton kívül a tógazdasági haltenyésztők is érdeklődéssel tekintenek a kecsege felé, Szeretnék e halat is a tógazdasági halak közé besorolni és ott felnevelve hizlalni. Meg lehetne kísérelni nagy természetes vizünket, a Balatont is kecsegével benépesíteni, hogy a benne rejlő táplálékkészleteket még intenzívebben feltárhassuk. Mivel a kecsege csak folyóvizekben szaporodik, a *) A Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztályának 1952. május 16-i 52. előadóülésén elhangzott előadás. Készült a Haltenyósztési Kutató Intézetben. Igazgató : Erős Pál. tavakban viszont csak'megél és növekszik, egyedül a mesterséges szaporítása teszi lehetővé a népesítésre alkalmas ivadék-anyag előállítását és ezzel azt, hogy a tógazdasági és balatoni haltenyésztésbe bevonható legyen. A kecsege a folyókban igen lassan, a tavakban csak kevéssel jobban növekszik. Ivarérettségét az 5—7. életévében éri el, amikor 200^-400 g súlyú. Testvérei, a nagyobb termetű tokfélék (sőregtok, vágótok stb) gyorsabban nőnek. Ennek ismeretében felmerül az a gondolat, hogy az állandóan édesvízben élő kecsegét a tengerbe visszatérő nagyobb tokfélékkel keresztezve talán sikerül gyorsabban és nagyobbra növekvő olyan kecsegehibrideket kitenyészteni, melyeket gazdaságosabban lehet a haltenyésztésben felhasználni. Ez a hibridizálás ugyancsak a mesterséges szaporítással valósítható * meg, ami ismételten indokolttá teszi a módszer kidolgozását. Az előbbiekben felsorolt indokok alapján a kecsege mesterséges szaporítási módszerének kidolgozása a haltenyésztés fontos feladata. A munkát hivatásánál fogva a Haltenyésztési Kutatóintézet vállalta. Az intézet Lányi György kutatótársammal együtt engem bízott meg a kérdés tanulmányozásával. 1950. évben tájékozódó adatgyűjtéseket végeztünk, melyeket az Országos Vízgazdálkodási Hivatal, az Országos Halászati Felügyelőség és az egyes Halászati Szövetkezetek szolgáltattak és ezeket néhány helyszíni vizsgálattal egészítettük ki, melyek főleg az ívóhelyek felderítésére vonatkoztak. 1951. évben a valószínűség szerinti eredményesebb munka érdekében két helyen, mégpedig a Tiszán Tokajnál és a Dunán Paksnál végeztünk vizsgálatokat. A tiszai eredményeiről Lányi az „Agrártudomány" 3. kötet 408—474. p. 1951-ben megjelent cikkében számolt be. Én magam Pakson az anyahal-begyüjtés lehetőségeire, az ívási időre, a kecsegék ivarérettségének alakulására éfe a helyi adottságok felhasználhatóságára vonatkozóan gyűjtöttem adatokat, melyeket jó eredménnyel tudtam idei munkámnál felhasználni. A kecsegék mesterséges szaporításával több szovjet szerző is foglalkozott (Arnold, fíehning, Perszov stb.). Eddig elért eredményeik alapján indítottuk meg mi is vizsgálatainkat. 1952. évben a munkát már csak egyedül folytattam tovább. Az ezévi vizsgálatok során végre sikerült érett ikrát megtermékenyítve azt kikeltetni és élő kecsegeivadékot hazánkban először mesterségesen megtermékenyített ikrából előállítani. A kikelt ivadékok egy részét egyhónapos korig sikerült felnevelnem.