Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

1-2. szám - Finály Lajos: A természetes vizek öntizstulásával kapcsolatos eredmények alkalmazása a biológiai szennyvíztisztításban

74 Finály L.: Biológiai szennyvíztisztítás Szerző érdekes javaslatokat terjeszt elő a magyarországi szeneyvízkérdés gyakorlati megoldására. Javaslatai — amelyeket a Magyar H

:dro!ógiai Társság 1950. évi hévízi Kongresszusa határozati javaslatai közé sorolt, a következők: 1 Élővízkataszter felállítása. 2. Élővizeink minősítése felhasználás szemontjából. 3. A vízjogi törvény módosítása. 4. Illetékes hatóság ellenőrzési joggal való felruházása a szennyvíztisztító berendezésekre nézve. Szerző tanulmánya és a javaslatok jó szolgálatot tesznek ötéves tervünk vízgazdálkodási részlegének sikeres megoldása ügyében. A természetes vizek öntisztulásával kapcsolatos eredmények alkalmazása a biológiai szennyvíztisztításban* FINÁLY LAJOS A biológiai szennyvíztisztítás azoknak a folyamatoknak kis ihelyre való összesűrítése és rövid idő alatt való lepergetése, amelyek az élővizek öntisztulása során a természetben lejátszódnak. A szennyvízzel fertőzött víz tisztulása kétféle úton mehet végbe. Az egyik az oxligén-mentes rothadás, a másik az oxidálás útja. Végeredményben azonban az első út is nagy kerülő után a másodikba torkollik be. Az első utat követi a szennyvíztisztításban a rothasztó eljárás (nem tévesztendő össze az iszapkezelés rothasztó eljárásával). Mind a rothadásos öntisztulás, mind a rothasztó szennyvíztisztítási eljárás hosszadalmas, bűzös és végtermékei kedvezőtlen tulajdonságúak. Az oxidációs út gyorsabb, rövidebb, szagtalan s végtermékei értékesek,. Mindaddig, amíg a víz oxigén-mérlege aktív: vagyis a szennyezőanyagok oxidálására felhasznált oxigént pótolni tudja, az oxidációs öntisztulás folyik le. Élővizeink egészséges állapotban való tartásának ez az alapfeltétele. Teljesülése függ a szennyezés mértékétől, az élővíz állapotától, a bomlás időtartamától és a hőmérséklettől, számos egyéb befolyásoló tényező mellett. A biológiai úton való átalakulás a szénvegyületek bomlásával indul meg, ami 20 C° hőmérsékleten mintegy 20 napig tart. A nitrogén vegyületek a hőmérséklettől függően csak, az 5—10—30. napon kezdenek bomlani. A nitrogénvegyületek nagyobb része a szennyvíz iszapjában van. Minthogy ezt a szennyvíztisztító berendezésekben a biológiai tisztítás előtt ülepítéssel eltávolítják, az ú. n. mesterséges biológiali eljárásoknál tulajdonképen csak az első bomlási fokozat érdekes. Az élővízben ellenben, ha abba előzetes ülepítés nélkül kerül szennyvíz, mindkét fokozatnak végbe kell mennie. A fenékre ülepedő iszaprétegnek csak a felületét éri az oxigéntartalmú víz, belsejében az oxidáló mikroorganizmusok nem tudnak kifejlődni, iill. elpusztulnak és rothadás indul meg. Ennek lefolyása hosszú ideig tart, az első évben, ha a téli bomlási szünetet is számításba vesszük, 20° nvári vízhőmérséklet mellett 55, ill. két év alatt 66%-ban, 10° mellett 35 ill. 40%-ban megy végbe. Árvíz a fenékre szállott iszapot tovább sodorhatja s ezzel könnyít a folyónak. Veszélyes * A Magyar Hidrológiai Társaság hóvízfürdői kongresszusán, 1950, szept. 30-án elhangzott előadás. azonban a helyzet nyáron, mikor az iszap először melegedik fel 20° körüli hőmérsékletre és a rothadással járó gázfejlődés hirtelen megindul. Ilyenkor a télen összegyűlt iszap felszakad, elszennyezi a vízfolyást és nagy oxigén igényével annak oxigén-háztartását teljesen fel is borít hatja. Duzzasztóműveik mögött még akkor is keletkezhetik ilyen szempontból veszélyes iszaplerakódás, ha a folyóba csak jól ülepített állapotú szennyvíz kerül. Az iszaptól eltekintve azonban elég az első bomlásit fokozatot venni számításba. A szennyvízzel terhelt élővíz 5-napos biokémiai oxigénigénye (BOI) 10 C°-náll 13,5, 20 C°-nál 20,6%-kal csökken naponkint. Ennek megfelelően 20 nap alatt pl. az összes csökkenés 10°-nál kb. 75%, 20°-nál közel 100%. Egy nap alatt azonban a folyók nagy utat tesznek meg. Még lassú folyás mellett is, tehát kisvíznél, pl. a Duna 70, a Tisza 50, a Sajó fiO km-t tesz meg (20 nap alatt természetesen 20-szor ennyit). Közben pedig újabb és újabb szennyezés kerülhet bele, amikor már nincs öntisztító ereje teljében, tehát segíteni kell neki, csökkenteni kell a belejutó szennyvíz szennyező hatását, vagyis tisztítani kell a szennyvizet. A mesterséges biológiai eljárásoknál az előbb vázolt tisztulási folyamatok sokkal gyorsabban mennek végbe, mint természetes-vízben. Ha valamely nagyobb folyóban vagy tóban a BOI 90%-os csökkenéséhez pl. 10 nap kell, ugyanakkor ez az eleveniszapos berendezésben — hol a mikroorganizmusok apró iszappelyhek alakjában intenzíven keverednek a tisztítandó vízzel s mesterségesen elősegítjük az oxigénfelvételt — 6—10 óra alatt, biológiai csepegtető-testen pedig — hol a víz egészen vékony hártya alakjában jut érintkezésbe a test szemcséit bevonó mikroorganizmusokkal telt lepedékkel — már egy órán belül megtörténik. Ezekkel a kérdésekkel számosan foglalkoztak. A hazai kutatók közül dr. Maucha és dr. Szabó Zoltán, a Szovjetunió kutatói közül Benning, Szokolov, Sztroganov, Atlasz, Popova, Nahibina, a többi külföldi kutató közül Theriault, Marsson, Ivolkwitz, Mohlman, Fair, Bhelps, Streeter, Flemling és Lawrance nevét említhetem. Ez a probléma természetesen sokkal életbevágóbb a sűrűn lakott és sűrű iparú nyugateurópai államokban, különösen pedig a bővizű folyóvizekben