Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

7-8. szám - Dr. Leél-Össy Sándor: Karrosodás és karros formák

298 Leél-össy S.-: Karrosodás és karros formák MORFOLÓGIA A szerző tanulmányában a karsztos területek felszíni formáit kialakító karrosodás jelenségét ismerteti, összefoglalja és rendszerezi a kérdéssel fog­lalkozó eddigi vizsgálatokat és ezzel elősegíti a karrosodás alaposabb meg­ismerését. Javaslatot tesz a karros felszínek jobb mezőgazdasági kihaszná­lására. UDC. 551.43 Karrosodás és karros formák* DR. LEÉL-ÖSSY SÁNDOR A mészkő- és dolomit-karsztok a geomorfoló­gus egyik legkedveltebb kutatásterületei. Alig van még egy feliszíndarab, amelynek oly változatos és érdekes lenne az arculata, mint a karsztnak. Belsejében a karsztosodás működik és boz létre különleges, a felszíni arculatán is nyomot hagyó formáikat (dolina, víznyelő, zsomboly, barlang), míg a felületén a karrosodás hasonlóképpen jel­legzetes és Jelentős formaalkotó hatása tevékeny­kedik. Mi a karrosodás? Mindenekelőtt kü.önbséget kell tennünk a karrosodás, — amely egy lepusz­tulási folyamat -— és a karros felszín (karr, ikarr­mező) között, mely e lepusztulási folyamat által létrehozott felszíni forma. A karrosodás a mészkő és egyéb karsztos kőzetek (dolomit) felszíni le­pusztulási folyamata. A karrosodás következté­ben a mészkő felületén ki ma rá sok, barázdák és járatok keletkeznek, tarajok és oszlopok prepa­rálódnak ki, és karrfelület jön létre. Tehát a karrosodás: a mészkő- és dolomit-felszínek ba­rázdáltságát előidéző lepusztulási folyamat. Kar­rok alatt, nemcsak a barázdákat kell érteni — mint Pbillipson írja (1.) — hanem a barázdák által kipreparált mészkőtarajokat is; tehát az egész barázdás mészkőfélületet. A taraioki rend­szerint jellegzetesebbek a karros felület arcula­tára. mint a keskeny, gyakran törmelékkel, vagy talajjal kitöltött karros-barázdák. A legelső felmerülő probléma, hogy a karro­sodás a karsztosodáshoz tartozik-e, vagy attól független denudációs erőhatásnak tekinthetjük? Karsztos formáknak vehetjük-e a karr-felülete­ket (karrokat), vagy nem? A mai felfogás sze­rint (1.): a karrosodást nem sorolhatjuk be a karsztosodás folyamatai közé, mert. a karszto­sodásnál a karszt belsejébe szivárgó víz fejt ki korroziós (oldó) és erodáló hatást, míg a kar­rosodásnál a karszt felszínén működő víznek van döntő szerepe. Ez a felfogás azonban túl merev. Ugyanis, a karrosodás szoros rokonság­ban áll a karsztosodással: mindkettő a mészkő speciális petrográfiai szerkezetén és ennek hidro­gráfiai következményein alapul. A mészkő (vagy dolomit) repedéses, permeabilis szerkezete, továbbá szénsavas vízben jó oldódása és málla­dékhiánva hozzák létre a felszínen a karroso­dást. a felszín alatt pedig a karsztosodást. Isaz ugyan, hogy a karros formák térbeli elter jedési területe nem mindig esik szorosan össze a karsz­* A Magyar Hidrológiai Társaság 1951 november It-i ülésén elhangzott előadás. tos formákéval, hanem gyakran túlterjed rajtuk (1.). Ennek azonban csak az az oka, hogy je­lentősebb karsztosodáshoz nagykiterjedésű, e.lég vastag és összefüggő (nem feldarabolt) karsztos plató szükséges, míg a karrosodáshoz elég, ha egy vékony mészkőréteg a felszínre kerül. Lénye­gében azonban az előidéző ok ugyanaz mindket­tőnél és a kétféle folyamat is szoros rokonság­ban van egymással. Tehát a gondos karsztkuta­tónak a karrosodást is figyelembe kell részesí­tenie. A már előbb említett karsztos fonnák mel­lett a karrokat is tanulmányoznia kell. Ha a különböző karrokat közelebbről alapo­san szemügyre vesszük, jelentős különbségeket találunk köztük. Még ugyanazon .karr-felszinen belül, is nagy a változatosság. A barázdák attakja különböző: hol egyienes, hol keskeny hasadé­kok kusza hálózata. A tarajok is a legkülönfé­lébb alakúak: néha csak kis kibukkanó mészkő­tarajok, máskor hatalmas, több méter magas osz lopok egy tömbben, vagy erősen szétdarabo'.va. Minél sűrűbben sorakoznak a barázdák és tara­jok, annál élénkebb és jobban kifejlődött a kar­ros felület. Különösebb szabályosságot a baráz­dák, illetve tarajok futásában nem fedezhetünk fel. Sokszor nagyjából párhuzamosak egymással. Ezt azonban nem lehet általános szabályként kimondani. Néha a karsztplatót szeldesik, más­kor a lejtőn lefelé az esésvonal irányában, vagy arra ferdén húzódnak. Ha a karr-barázdák a felszínen nyitottak, gyakran törmelék és talaj tölti ki őket, úgy. hogv csak a kiemelkedő, csupasz sziklatarajok jelzik a karrosodást. A talajjal kitöltött barázdákban rendszerint csak szegényes növénytakaró fejlődik ki, mely mint hosszú, vélkony sáv követi a barázdákat. A sziklás kari-felszín természetesen terméketlen terület. A vegetáció sivársága folytán csak gyenge legelőnek használható, de ennek is csak akkor, ha a barázdáltság nem olyan niagyaránvú, hogy járhatatlanná teszi a területet. Ha a karrt egészen elborítja a talaj és növényzet, akkor fedett- vagy rejtett-karról beszélünk. Régebben az volt a felfogás, hogy a növény­zet ellensége a karrosodásnak, és hogy karr csak kopár felszíneken keletkezhetik, míg az erdók­b:n megszűnik a karrosodás (9.). Ezt a feltevést azonban megcáfolja az a tény, hogy a mészkő­fejtőkben és útbevásásokban erdők alatti rejtett­karrok is megfigyelhetők, amelyek kétségtelenül

Next

/
Oldalképek
Tartalom