Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)
5-6. szám - Finály Lajos: Szennyvíztisztítási eljárások a Szovjetunióban
233 SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A szerző a Szovjetunióban alkalmazott tudományos elveket és az ezek alapján kialakult gyakorlati tisztítási elveket ismerteti. U. D. C. 638.33/39 (470) Szennyvíztisztítási eljárások a Szovjetunióban FINÁLY LAJOS Szennyvíztisztítási kérdésekkel a Szovjetunió számos állami kutatóintézete és sok kiváló szakembere foglalkozott, illetve foglalkozik. Ezek között csak néhányait említünk meg itt azok közül, akikre a jelen dolgozat főképpen támaszkodik: Botuk, Sztroganov, Szokolov, Jakovlyev, Bazjakina, Zsukov, stb. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja előbb az 1931. évi pártkongresszuson, majd 1935-ben foglalkozott csatornázási és szennyvíztisztítási kérdésektel, Moszkva fejlesztésével kapcsolatban. A fejlődés irányául régi derítőtelepek modernizálásánál, valamint új berendezések tervezésénél és építésénél a minél messzebbmenő gépesítést és automatizálást jelölte meg. Az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaság az Unió középterületén szerzett tapasztalatok felhasználásával 1932-ben „Ideiglenes irányelvek és normák lakótelepek csatornázásának és szennyvíztisztításának tervezésére" címen kidolgoztatta mind a tervezés és építés, mind aiz üzemtartás alapvető irányelveit. E«t később a Szovjetunió Tudományos Akadémiája megbízásából Pamfilov irányítása mellett, egy szakbizottság átdolgozta és 1939-ben a Vízellátási és Egészségügyi Technika hasábjain „Ideiglenes normák új városi csatornázások és szennvíztisztító berendezések tervezéséhez" címen közreadta. Ennek új, bővített kiadása most van előkészítés alatt. Bár a Szovjetunió élővizei ma még távolról sincsenek oly nagy mértékben szennyvízzel terhelve, mint a sűrűn lakott és iparral zsúfolt egyik-másik nyugateurópai államé, mégis részletesen ki vannak' dolgozva és meg vannak állapítva azok a feltételek, amelyeket valamely élővízbe való szennyvízbevezetéskor ki kell elégíteni. Ezekkel a kérdésekkel az 1324—47. számú Szovjetunió Állami Szabványok foglalkoznak. Az élővizeket fontosságuk és a környező települések igényei szerint egészségügyi kategóriákba sorolták. (Nálunk most készülünk megindítani a folyóvízkataszter összeállítását.) Az 1. csoportba tartozó I. egészségügyi kategóriába sorolt vizekbe semmiféle szennyvizet sem szabad bevezetni. A II. kategóriába sorolt és vízellátást szolgáltató, valamint halászati ellenőrzés alatt álló vizekbe való bevezetés előtt a szennyvizeket oly mérteikben kell megtisztítani és fer* Az előadás a Maavar Hidro'ósiai Társaságnak a Maayar—Szovjet barátsági hónap alkalmával rendezett 1951. március 14.-i ütésén hangzott el. tőtleníteni, hogy az élővíz ezeknek a céloknak továbbra is kifogástalanul megfelelhessen. Szennyvíztisztítás szempontjából a következő 2. csoportba azok az élővizek tartoznak, amelyeket állatok itatására, élelmiszeripar és halfeldolgozó-ipar vízellátására használnak fel. A 3. csoportba vannak sorolva azok a folyószakaszok, amelyek lakott területeken haladnak át és tömegfürdésre, vagy üdülésre szolgálnak és nem folyik bennük intézményes halászat. Ezzel a csoportosítással kapcsolatban néhány alapfeltétel a következő: Szennyvízbevezetés következtében a folyóvíz lebegőanyag mennyiségének 1. esetiben legfeljebb 0.25, 2. esetben 0.75, és 3. esetben 1,50 mg-al szabad emelkedni üterenkint. Az oldott oxigén tartalomnak mindhárom esetben el kell érnie a 4 mg/l értéket. Az 5-uapos biokémiai oxigén-igény, (BOI r,) 20° C mellett 1. esetben 2 mg/l, 2. esetben 4 mg/l lehet a szennyvíz teljes elkeveredése utáni. A 3. esetre nincs norma. A pH értéknek 6,5—8,5 között kell lennie. Szabályozva van a szennyvízbevezetés következtében keletkező színeződés határa is: lia a szennyvizet ugyanolyan arányban hígítjuk' fel desztillált vízzel, amilyen arányiban a folyóvízzel hígul, a színeződésnek 1. esetben 20 cm, 2. esetben 10 cm és 3. esetben 5 cm vízrétegbon szabad csak észrevehetően megjelennie. Ha a szennyvíz bevezetéséval kapcsolatban fertőzés veszélye áll fenn (pl. bőrgvári, gyapjúmosó stb. szennyvizeknél), akkor 1. esetben az élővízbe való bevezetés tilos, a 2. és 3. esetekiben pedig csak megbízható fertőtlenítés után van megengedve. Az oldott oxigén-tartalommal kapcsolatban az élővizek öt kategóriáját különböztetik meg. Ha az adott hőmérsékletnek megfelelő telítettséggel szemben az oxigénhiány nem haladja meg a 0.1 mg/l értéket, az élővíz „igen tiszta", 2,0 értékig „tiszta", 3.0 értekig „tűrhető", 5.0 értékig „kétes", ezen felüli oxigénhiány esetén ..szennyes". Annak kiszámítására, hogy a szennyvíznek az élővízzel való elkeveredése után t nap múlva a.z 0„ kezdő oxigén-hiány mennyire emelkedik. Botuk a következő képletet ajánlja: 0, == 0 0 X 10-*' ahol t a napokat jelenti, K pedig az élővíz jellege szerint változó tényező. Értéke 20° C hőmérsékletre vonatkoztatva: álló, vagy lassan folvó víznél 0 05—0 15 közepes sebességű víznél 0.20—0.25 nagyobb sebességű víznél 0.30—0.50 gyors folyású kis folyónál 0,50—0,80 !
