Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Berencsi György: Az ivóvíz geopathológiai jelentősége

Hidrológiai Közlöny 32. év/'. 1952. 3—4. sz. 133 állapotot okozhat, amely a fém adagolásának megszüntetésére reverzibilis. Jód: a víz fontos alkatrésze. Ismerünk olyan vizeket, amelyek jodizmust is okozhatnak. Általában a víz jódtartalma egyenes arányban van a talaj és a levegő jódtartalmával. Kivételi lehet olyan vidék, amelynek talaja jódszegény, de jódban gazdag árlézi vizei vannak. Ezeken a területeikan a döntő jódforrás az ivóvíz. (Fellenberg, Scharrer ). A biológiából ismert adaptáció alapján valószínű, hogy egy bizonyos területen élő protoplazma, így tehát az ember szervezete is, jódanyagcsere szempontjából bizonyos egyensúlyállapotba kerül, amely állapot függvénye a felvett jód mennyiségének. Kétségtelen, hogy a jódegyensúly a jódbevitel aránylag nagy ingadozásai melltett is tartósan fennállhat, mégis valószínű, hogy a jód ellátásban létrejövő tartósabb változás biológiai változásokat is von maga után. Püspökladányban például, amely jódban bővelkedő ártézi vizekkel rendelkezik, a lakosság alkata többékevésbbé fokozott pajzsmirigy működésre utal, anélkül, hogy súlyosabb hyperthyreosis, vagy Basedow-kór feltűnően gyakori volna. A lakosság tehát jódegyensúlyban van, adaptálódott a nagy jódbevitelhez. E kérdés kapcsán meg kell

1 említenem néhány esetből szerzett tapasztalatomat, amely szerint úgy látszik, hogy ha valaki jódban szegény vidéken hosszú ideig élt, tehát ehhez adaptálódott, azután jódban gqzdag vidékre költözik, gyakorta ilyen esetben a fokozott pajzsmirigyműködés kóros tünetei léphetnek feli. Az utóbbi évek folyamán 3 ilyen esetet észleltem, mind a 3 jódszegény vidékről került Püspökladányba. Körülbelül 1—2 évi ilt tartózkodás után Basedowot kaptak. Meggyőződésem, hogy a szóbanforgó probléma tudományos és gyakorlati kidolgozása a miliőpathologia egyik fontos jövő feladata közé tartozik. Mangán: A civilizált ember tápláléka általában mangánban hiányos. (Everson). A szervezet mangánegyensúlya tehát az ivóvíz mangántartalmának függvénye. Vannak mangánban gazdag ivóvizek, amelyek önmagukban is fedezni tudják a szervezet mangánszükséglelét. Kétségtelen, hogy a mangánnak igen sokirányú biológiai hatása van. összefüggés sejthető például a csontozat állapotával (Gallup, Norris), Mangánhiány folytán fejlődik ki a tyúkok csontbetegsége, a Perosis. (Heller, Heuser, Norris, Penguite, Wilgus). Ha a tojóstyúk mangánhiányban van, már az embryoban chondrodystrophia fejlődik ki. (Lyons, Insko, Patton). Mangánhiányban a patkány ovulációja kimarad, az anyai ösztön kialszik. Hím állatban heresorvadás következik be. (Home, Elvehjem, Hart, McCollum, Orent, Steinbock, Waddel). Az ivóvízkutatás egyik fontos feladata a mangántartalom számbavétele. Kén: A kén szerepe az állati szervezetben vitathatalan és közismertek azok a biológiai és therápiai kísérlletek, amelyeik a kéntartalmú vegyületekkel kapcsolatosak. Kétségtelen, hogy a kéntalmú vegyületek, amelyek a nagy aktivitású vevezetére igen nagy. Különösen a polysulfidok jöhetnek számításba, továbbá a szerves kéntartalmú vegyületek, amelyek a nagy aktivitású vegyületeket a szervezet részére p reformáltam könnyen értékesíthető alakban tartalmazzák. (Denis). A kénhatásokkal kapcsolalban csak néhány példát említek. A kén deszenzibilizáló hatású (Fleujin). A kén a pajzsmirigy működését tompítja (Shinobe). Az állatgyógyászatban ismeretesek azok a tapasztalatok, amelyek szerint merinói juhok kénadagolástól dúsabb gyapjút hoznak (Steyn). Tudjuk azt, hogy a vízben oldott kénhydrogénből a szervezet cystint, methionint, glutathiont épít fel (Denis). Az ivóvizekben a kéntartalmú vegyületek egész skálája fordulhat elő. Leggyakoribb és legismertebb a kénhydrogén. A vizek kéntartalmú vegyületeinek egy részét a vizekben élő kénbaktériumok termelik. Ushinski kimutatta, hogy hévizekben még 1300 m mélységben is előfordulhatnak kénbaktériumok, amelyek a víz struktúráját jelentékenyen megváltoztatják. Az elmondott néhány példából világos, hogy azokon a területeken, amelyeken a lakosság kénes vizeket fogyaszt, fennállhatnak olyan biológiai lények, amelyek a ként nem tartalmazó vizeket fogyasztókban nem találhatók. Nagy valószínűséggel feltételezhető az ivóvizek kéntartalmának geopathologiai jelentősége. E kérdés azonban egyelőre csak a probléma felismerésének állapotában van, s népegészségügyi értékesítése csak a jövő feladata. Kovasav: a vizek ebben is jelentékeny különbséget mutatnak. A kovasav élettani hatásáról egyelőre keveset tudunk. Kétségtelen azonban például, hogy a kovasavnak a vele érintkezésbe kerülő nyálkahártyákra bevonó hatása van. Fellételezhető ennek alapján, hogy a larlósan kovasavbő vizet fogyasztó lakosság nyálkahártyái különböznek a kovasavat nélkülözőkétől. Vanadium: az arzénhez hasonló hatású (Lyonnet, Jacksnn). Éppen úgy hozzászokik a szervezet, mint az arzénhez (Luzzato). A folyós és szilárd szénhydrogének állandó kísérője. Valószínűleg hatásos oxigén közvetítő az életfolyamatokban (Sűrű). A vanádiumban bő vizek tehát elsősorban a szapropélekből származó vizek, amelyek mély fúrásokból törnek elő. Abban az esetben tehát, ha az előbb említett megállapítás igaz, mely szerint a vanádiumhoz a szervezet éppenúgy hozzászokhatik, mint az arzénhez, önmagától kialakul a fém geolkonstituciós jelentősége. A tartósan vanadiumfogyasztáshoz szokott szervezet ugyanis nyilvánvalóan más biológiai beállítású, mint a vanádiumot nélkülöző. Ez az alkati sajátság helyváltoztatás esetén valószínűleg megnyilvánulhat olyankor, ha a vanádiumhoz szokott szervezet vanádium hiányába kerül. Selén: említettem már a szarvasmarháik alcali disease nevű betegségét, amely bő selénbevilel eredménye. Ez esetben tulajdonképpen a selénnek, mint kompetetív antagonistának hatására bekövetkező kénhiányróll van szó. Röviden foglalkoznom kell még néhány ritka fém szerepével. Igv megemlíthetem a