Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Berencsi György: Az ivóvíz geopathológiai jelentősége

132 Berencsi Gy : Az ivóvíz geopathologiai jelentősege után bizonyos rövidebb időtartamon belül vas szempontjából biológiailag igen értékes lehet. Még egy szempontot meg kell említenem. A vas túlnyomó többsége a verítéken keresztül választódik ki. (Moore, Mitschell, Hamilton). Azok az egyének tehát, alkik hőmérsékleti viszonyaiknál! fogva sokat izzadnak, sok vasat veszítenek. Általában az a tapasztalat, hogy a környezet bizonyos hőmérséklete fölött annál jobban izzad valaki, mennél több folyadékot fogyaszt. E^ szempontból a megszokás is szerepet játszhatik. Az elmondottakat összefoglalva tehát a verítékezés mértéke egyenes arányban áll a vasveszteséggel. Az elveszített vas pótlása viszont nagy mértékben függ az ivóvíz minőségétől is. Azonos ivóvíz használata mellett is a nyári meleg időszak alatt a vasveszteség lényegesen nagyobb, mint a téli hideg időszalk alatt. Felvetődik a kérdés, vájjon nem volna-e célszerű az ivóvizeket a tárgyalt szempont szerint is osztályozni. Ez a kérdés annál is inkább időszerű, mert megfigyeléseim szerint az Alföld lakosságát általában vérszegénynek lehet mondani. Réz: A réz biológiai jelentősége az utóbbi évtizedekben lépett előtérbe. Elvehjem szerint például a vas csak alkkor vérképző, ha egyidejűleg réznyomok is vannak jelen. Fevold, Hirsav, Green felfogása szerint a hypofizis mellső lebenyének működése szoros összefüggésben áll a rendelkezésre álló rézmennyiséggel. Ismerve e mirigynek az endokrin rendszerre, a növekedésre, általában az egyéniség kifejlődésére való fontos szervező erejét, vitathatatlan, hogy egy életen át fogyasztott rézmennyiség döntő hatású lehet. A napi rézszükséglet 2—4 mg körül ingadozik. Ezt a mennyiséget a civilizált ember tápláléka többékevésbbé fedezi. A víz réztartalma elsősorban a réztartalékok kifejlődésére lehet tehát befolyással. (Lindoy, Petterson, Steinbock). Meg kell még említenem a kérődzőknek egy betegségét (Scouring, Teár), amelynek oka a legelőiknek molvbdénben való gazdagsága. A molybdén a legújabb kutatások szerint a réz kompetetív antagonistája, amely réven a rezet kiszorítja az anyagcseréből, anélkül, hogy biokémiai szerepét be tudná tölteni. Tehát a betegség végső öKa tulajdonképpen rézszegénység, illetve rézhiány. ( Stites ). Cobalt: Elvehjem szerint cobalt az emlősök szervezetében vasv nincsen, vagy csak igen kis mennyiségben található. A civilizált ember tápláléka is nyomokban tartalmaz cobaltot. Kétségtelen azonban az is, hogy már a cobalt nyomoknak is igen nagy biológiai hatása van. Ismereteseik bizonyos állatbetegségek, amelyek cobalthiányra vezethetők vissza. Ezeket a tudományos irodalom enzootikus marasmus, Bussicknés, Salt-sick stb. néven ismeri. Ezt a betegséget már felfedezték Ausztráliában, Floridában, New-zealandban. Már cobalt nyomokkal meggyógyítható. (Askev, Bell, Dixon, Fiimer, Underwood). Ebből a néhány adatból is feltételezhető, hogy az ivóvíz cobalthiánya, vagy cobalt-gazdagsága az azt tartósan fogyasztó szervezetre igen nagy biológiai hatással és a cobaltban bővelkedő területek lakossága az ezt nélkülöző területekhez viszonyítva lényeges biológiai különbséget mutathat. Mindenesetre érdemes volna az ország vizeinek cobalt szempontjából való vizsgálata és a vizek cobaltkataszterének összeállítása. Könnyen lehetséges, liogy bizonyos kóros megnyilvánulások a vizek cobalt-tartalmával összefüggésbe volnának hozhatók. Zink.- aránylag nagy mennyiségben található az emlősük szervezetében. Többirányú biológiai jelentőségéből megemlíthető, hogy már nyomai erősítik a sexuál hormonok hatását. (Bertrand, Cahne, Tronchon, Weber). A zinkhiáiny állatkísérletben a hypofizis kiesésére utaló lüneteket okoz. Valószínű, hogy e ténnyel kapcsolatos az a megfigyelés, hogy zinkhiánvban élő állatok növekedése megáll. (Bertrand, Elvehjem, Hart, Howe, Stirn, Todd). A zinkhiány hajritkulást okoz. A felnőtt ember napi zinkszükségíete 12 mg körül mozog. Egyes kutatók véleménye szerint Kína egyes területeinek lakosai zinkhiányban szenvednek. Mindezek alapján kétségtelen, hogy az ember alkati megnyilvánulásai nagy mértékben függvényei a zinkellátottságnak. Ebben pedig részben az ivóvíznek is sfterepe lehet. Calcium: A calciumban bő vizek a szervezet gyulladások iránt való készségét csökkentik, a pajzsmirigy működését tompítják. A mészanyagcserének a csontosodással kapcsolatos jelentősége nem vitás. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a mészben gazdag vizek fogyasztóinak alkatában különbség van azokkal szemben, akik mészszegény vizeket fogyasztanak. A calciummal kapcsolatban meg kell említenem, hogy a jó mészfelszívódást a gyomorsósav biztosítja. (Stearns). Abban az esetben tehát, ha valamely ok folytán a gyomorsósav mennyisége megkevesebbedett, a táplálékban elfogyasztott mész felszívódása és kihasználhatósága is csökkent. A tartósan fogyasztott alkalikus vizek bizonyos mértékig tompítják a gyomorsavanyúságot és igy valószínű, hogy rontják a mész kihasználhatóságát. Érdekes tudományos feladat volna annak megállapítása, vájjon azokon a területeken, amelyeken a lakosság főleg alkalikus vizeket használ, nem gyakoribbak-e a mészszegénység-okozta kóros megnyilvánulások. Magnézium: tartós magnéziumhiány tetániát okozhat. (Miller). Az ivóvízben nagyobb mennyi ségben tartósan bekebelezett magnézium a cukor- , toleranciát fokozza, (Kliebert) és az anyagcserét csökkenti. (Berta, Györy). Nagyon érdekes például az a tény, hogy a szervezet magnéziummal való narlkotizálhatóságát befolyásolja az a körülmény, hogy előzőleg milyen ivóvizet fogyasztott. ( Stranszky). Tallium: a selénhez társulva jelenik meg. Nagyobb mennyiségű tallium tartósan bekebelezve idült mérgezést okozhat, amely elsősorban allopéciában nyilvánul. Ha például felnőtt patkányoknak napi 0.1 mg talliumacetátot adunk éveken át, ezeket a patkányokat éveken át teljesen kopaszon tarthatjuk. Vannak adatok, amelyek szerint tartós talliumbevitel angolkórhoz hasonló