Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Berencsi György: Az ivóvíz geopathológiai jelentősége

Hidrológiai Közlöny 32. évi . 1952. 3- 4. sz. 137 oldódását okozhatja. Ez a körülmény pedig a RES készülékre nem lehet közömbös. így az ivóvízfogyasztás mértéke, illetve szokása közvetve a RES ingertényezőibe is beletartozhatik. Érdekes volna olyan kísérletek beállítása, amely az wávíz fogyasztásának szokásmódja és a RES állapota között feltételezhető valószínű kapcsolatot kimutathatná. A fogyasztott víz mennyisége több tényezőtől függ. Ezek között egyik tényező a víz íze, illetve a szom júságot oltó hatása. Közismert, hogy vannak olyan vizek, amelyeik a szomjúságot már kis mennyiségben igen jól oltják, viszont vannak olyan vizek, amelyek aránylag nagy mennyiségben fogyasztva sem szüntetik meg a szomjúság érzését. Ilyen tapasztalatokkal csaknem mindenki rendelkezik, aki életében utazott és így több fajta vízzel volt alkalma megismerkedni. A vízfogyasztás mértékét befolyásoló másik tényező a szokás. Egyik közleményemben (Berencsi) már régebben rámutattam arra, hogy az embert táplálkozásában nagy mértékben irányítja az a körülmény, hogy mit szokott meg. E tekintetben elsősorban a gyermekkor és a szülői ház jön számításba. Vannak családok, akik sokat isznak és vannak, akik keveset. Az elfogyasztott vízmennyiség szempontjából nemcsak a víz fizikai és vegyi tulajdonságai jönnék számításba, hanem gondolnunk kell a folyadékmennyiségnek, mint mennyiségi tényezőnek a jelentőségére is. Aki életében sok folyadékot fogyaszt, annak szíve és erei, továbbá veséje több munkát végez. Bizonyos élettani kereteken belüli egyelőre egész határozottsággal nem lehet megmondani, vájjon a sok vagy kevés folyadék bevitele előnyösebb-e a szervezetre. Érdekes volna ilyen irányú tájékozódó adatgyüjtés megkísérlése. A víz struktúrájával kapcsolatban az alább következő szempontokat kell tekintetbe venni. A nehézvíz közismert, tudjuk azt, hogy minden vízben bizonyos arányban nehézvíz fordul elő. Az irodalmi adatok a nehézvíz előfordulási arányáról nem egységesek. Egyesek szerint a könnyű- és nehézvíz aránya állandó, mások szerint a víz eredetétől függően változó. (Orey, Brickwedde, Murphy, Fresenius, Schwarz, Kiichlei, Steiner, Schneider, Slezák, Hansen, Rüsting, Heveding). A nehézvízzel folytatott biológiai kísérletek általában azt mutatják, hogy a nehézvíz a sejtek életfolyamatait lassítja. (Schqn, Brandl, Dungern). Abban az esetben tehát, ha különböző vízféleségek nehézvíztartalma különböző, valószínű, hogy a különböző vizek biológiai hatás szempontjából különbséget mutatnak. Ez a kérdés még egyáltalában nincsen részletesen kivizsgálva, valószínűnek látszik azonban, hogy a biológia ezen a területen még érdekes probléma előtt áll. Tudjuk azt, hogy molekuláris diszperzilás szempontjából minden vízben kétféle struktúra található. Az egyik az alfa-víz, a másik a bétavíz. E két vízféHeség aránya hőfok szerint változik. A béta-víz a vízmolekulák polymerizálódása révén létrejött polymerizált anyag, amelynek oldásviszonyai is, elsősorban a kolloidokhoz való viszonya más, mint a nem poljymerizált 4* alfa-vízé. Ebből világos, hogy a sok polymerizált vízmolekulát tartalmazó víz szerkezete a kristályosan oldott és a kolloid alkatrészeket is tekintetbe véve különbséget mutat. Tudjuk azt is, hogy a polymerizálódás vagy depolymerizálódás időbelileg nem azonnal követi a víz hőfokának változását. (Vogt). A föld mélyéből feltörő hévíz például hőfokát hamarabb veszti el, mint polymerizálódása fokának változása bekövetkezik. Kétségtelen azonban az is, hogy több óra vagy nap leforgása után a molekuláris szerkezet változik, s ezzel az egész víz szerkezete. E tény valószínűleg egyik okozója azoknak a tapasztalatoknak. hogy a forrás közelében a víz más hatású, mint a forrástól távolabb. Ennek a kérdésnek kutatása annál is inkább érdekes volna, mert talán közelebb vinne az ú. n. „Brunnengeist" biológiai magyarázatához. A vízben oldott szervetlen alkatrészek között elsősorban az iónok jöhetnek számításba. A különböző ionok biológiai hatása, ezeknek antagonizmusa, vagy synergizmusa olyan sokféle biológiai lehetőséget lár fel, amelynek egységes áttekintése egyelőre lehetetlen. Mai tudásunk alapján szabatosabb, ha didaktikailag kiragadunk egyes ionokat, s ezekhez fűzünk gondolatokat. Vas: A vas biológiai és elsősorban a vérképzésre való hatása nean vitás. A legújabb vizsgálatok szerint lényeges különbség van vasfelszívódás szempontjából ember és állat között. (Moore, Dubach, Minich, Hahn, Jones, Lowe, Meneely, Peacock). Míg az állat, például a kutya bélcsatornájából a vas ferri alakban is felszívódhatik, addig az emberi bélcsatornából csak a ferro-víts szívódik fel. Az ember szervezetében tehát csak a ferro-vas tud biológiai hatást kifejteni. Az ember táplálékában a vas túlnyomó többsége ferri, léhát biológiailag inaktív alakban van jelen. Ahhoz, hogy felszívódhassák, kétvegyértékű vassá kell redukálódnia. Ez a redukció a gyomorban történhetik, C-vitamin, vagy bizonyos fehérjék jelenlétében. (Darby). Ez a redukció azonban csak savanyú közegben megy végbe. A C-vitamin és a redukcióhoz szükséges fehérjék a táplálékban többé, kevésbbé jelen vannak. A ferrová való redukálódás azonban mindennek ellenére elmarad, ha a gyomortartalom a savanyúság bizonyos fohiányban szenvedő egyének közismert vérszekát el nem éri. Lehetséges, hogy a gyomorsavgénységének létrejöttében is szerepet játszik az említett mehanizmus. Az elmondottakból világos, hogy a ferro vassá történő redukálásban a fogyasztott ivóvíz minőségének is szerepe van. E szempontból elsősorban az erősen alkalikus vizeket kell említenem, amelyek tartós nagyobb mennyiségű fogyasztása révén a gyomorsav egy hányada megkötődik, s e tény bizonyos határokon túl már a vasredukciót is befolyásolhatja, s a szervezetet sok értékes felszívódni hivatott vastól megfosztja. Az ivóvíz a vasháztartásba más módon is beleszólhat. Ismeretes ugyanis, hogy a vastartalmú vizek többsége ferrovasat is tartalmaz, amely a felszínrejutás után csak egy bizonyos idővel oxidálódik. Ebből világos, hogy a víz feltörése