Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

7-8. szám - Értekezések - Fekete Zoltán dr.: A talaj vízgazdálkodási tényezőinek összehasonlító vizsgálata

A természetes vízkapacitás súlyszázalékban kifejezett mennyisége, VKs a higroszkóposságból már csak azért sem számítható ki, mert a jobb szerkezetű és nagyobb hézagtérfogatú feltalajban mindig nagyobb, mint az altalajban. Csak a 20 cm-nél mélyebb szintből vett minta VKs értéke van valamilyen arányban a hy értékkel, de rendszerint nagyobb, mint 4/iy-)-12. A VKs-1 többnapos őszi eső után kell mérni. A 20—25 cm mélyből vett mintát már az eső elállta után egy nappal mérhetjük, míg a mélyebbről vett mintákat csak több nap elteltével. Legjobb, ha egy ásónyomnyi talajt eltávolítunk az eső megszűnte után néhány órával és az alatta levő talajnedvességet egy nap múlva megmintázzuk és mérjük. A többnapos őszi eső biztosította a rögöcskék belsejének beázását, az eltávolított feltalaj pedig megakadályozza újabb gravitációs víz hozzászivárgását. Az eltávolítást óvatosan és rálépés elkerülésével végezzük kb. 1 m

2 területen. E felszabadított terület szélei 2 cm-rel mélyebbek legyenek a mintavételre szánt középrésznél, hogy oldalsó szivárgásból víz ne kerüljön rá. Mintavételkor egy kis ásónyomnyit kiveszünk és az alatta levő talajt mintázzuk meg. A jelenlegi hézagtérfogati, azaz szerkezeti viszonyok között a vízkapacitásig vízzel telített talajban már a könnyű vályogoknál is kevesebb levegő marad a kívánatosnál. Agyagos talajokná' ilyen esetekben a víz csaknem teljesen kiszorítja a levegőt. Az a 3—4% levegő, ami ilyenkor visszamarad, teljesen el van zárva a külvilágtól és a légbuborékok egymással sem közlekednek, ezért bennük az oxigén teljesen elfogy és széndioxiddal helyettesítődik. Ha a hézagtérfogatot okszerű műveléssel, trágyázással és gyepváltó vetésforgóval növeljük, akkor vízkapacitásig való telítésnél több levegő marad a talajban. Tehát arra kell törekednünk, hogy az agyagos talajok morzsás szerkezetét megteremtsük és így hézagtérfogatát mesterségesen növeljük. A talaj vízhiánya az a vízmennyiség, mely a vízkapacitásnyi beázáshoz szükséges volna. Amikor a talaj a növények párologtatása és a légáramlások következtében történő közvetlen párolgás folytán száradni kezd, nedvességtartalma állandóan apad. A vízhiány legegyszerűbben úgy állapítható meg, hogy a talajra egy nagyobb keretet helyezünk és ebbe annyi vizet öntünk, hogy a talajt 10 cm vastagon ellepje. A beázás cm-ekben mért mélységének reciprok értéke szorozva ezerrel adja 10 cm-ss •talajréteg vízhiányát. Ha a beázás pl. 70 cm mély volt, akkor a talaj 70 cm-es felső rétegének mm-ekben kifejezett vízhiánya az előbb megkapott menynyiség hétszerese. Ha a talaj teljesen száraz, akkor a vízhiánya pontosan a vízkapacitásnyi vízmennyiség. Ezért Sekera és Szelényi a száraz talaj beázásának mélységéből számítják a térfogatszázalékban kifejezett vízkapacitást, VKtí. Szelényi ezt fajlagos vízkapacitásnak nevezi és azt állítja, hogy a fajlagos vízkapacitás mértéke csak az illető talaj anyagi minőségétől függ, de független a talaj ülepedési fokától, azaz hézagtérfogatától, térfogatsúlyától. A hézagtérfogatváltozások csak a súlyszázalékban kifejezett vízkapacitás mértékét változtatják meg. Igaz, hogy a hézagtérfogat növekedésével a kapilláris erők által visszatartott pórusszegletvizek mennyisége növekszik, de ugyanakkor térfogategységre a kolloidok mennyisége kevesebb lesz. így tehát a hidratációs víz mennyisége csökken. A talaj tömörítésekor a hidratációs vízmennyiség növekszik, míg a kapilláris víz mennyisége csökken. Ez a szabályszerűség azonban nem biztosít minket arról, hogy az egyik erő növekedése éppoly mértékű, mint a másik erő csökkenése és így a térfogatsúlyban kifejezett vízkapacitás a különböző hézagtérfogatok mellett állandó marad. Mindemellett kevésszámú ellenőrző kísérleteink Szelényi állítását igazolták. Saját régebbi módszeremmel a helyszínen üvegcsőbe vett mintán 30%-os megfestett alkohollal való leöntés és a beázási mélység egy nap után való megfigyelése útján állapítottam meg a talaj pillanatnyi nedvességtartalmát. Ilyenkor a térfogatsúlyban kifejezett vízkapacitásból levontam a beázás mélységének reciprok értékét és megkaptam a nedvesség térfogatszázalékát. Táblázatunk feltünteti, hogy különböző átnedvesedésekkor a különböző talajok milyen mélyen áznak be 100 mm víz hatására. A holtvíz értékét a szabadban megállapítani igen nehéz. Mados búzatarlón mért értékei túlmagasak, magam ilyen esetekben pedig túlalacsony értékeket találtam. Ezért Neubauer-csészében 5 cm vastag talajrétegre 25, előzőleg már nedves itatóson kicsíráztatott búzát ültettem. így a 113 cm

2 területből növényenként 4.54 cm

2 jutott. Ilyen körülmények között a növények nem szoktak elpusztulni, amíg a talajt holtvíztartalomig ki nem szárították. A gyökerek ilyen ritka ültetés mellett is nagyon sűrűn gyökerezik be a talajt. A hervadáspont bekövetkezésekor másfél cm mélységből vett talajminta nedvességtartalmát határozzuk meg. Saját méréseimhez képest Mados adatai rendszerint magasabbak, míg Várallyay mérései alacsonyabbak. Amint a talaj differenciális nedvességének szovjet elmélete is igazolja, a VK és HV jól kivehető töréspontokat mutatnak a talaj párolgási görbéjén, tehát ezeknek a határpontoknak nemcsak növényélettani, hanem talajfizikai jelentőségük is van. Míg VK felett a talaj kapilláris nedvessége állandó vízhártyával vonja be a hézagok felületét, addig VK és HV között a vízhártya összefüggése megszakad, míg HV alatt csak hidrátvíz van a talajban. A HV növényélettani határa azonban nem merev határérték, mert a különböző növények hervadáspontja egyazon talajon különböző nedvességtartalmak mellett következik be. Ezeknek szórása azonban nem túlnagy. Endrédy szerint a hasznosvíz több mint a VK és HV közötti különbség. Saját vizsgálataim szerint a növényzettel borított talaj nedvességtartalma a főtenyészidő alatt soha sincsen VK felett. Ez csak nagy esők után közvetlenül tapasztalható. Így hazai viszonvlatban a VK és HV közötti különbséget kell diszponibilis víznek tekinteni. A DV mennyisége a homokos oldaltól az agyagos felé haladva a vályogokig emelkedik, majd utána újra csökken. '' Régibb vizsgálataimnál Hy, újabbaknál hy, sőt Sifc-féle /íjj is szerepel. Ezek az adatok azonban elég jól összehasonlíthatók a Sik által közölt átszámítási átlagképlet alapján. A táblázat a Kuron-féle hy .313