Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

3-4. szám - Külföldi szemle

találtak 275—950 m mélységek között). Szerintük az ÉszakiJeges-tenger legnagyobb mélysége a Ferenc József-földtől mintegy 4

l/> fokra északra van : 5220 m. Fedorov és Dzserdzseevskij azt is tanulmányozták, hogy a Jeges-tenger medencéjében ciklonok keletkeznek. Ezek tovább is fejlődhetnek, sőt regenerálódhatnak is. Aktív arktikus frontok is fejlődhetnek ezzel kapcsolatban, megváltoztatva ezzel az arktikus atmoszféra cirkulációjára nézve fennállott régi felfogást. Az 1941. évi repülőexpedíció második mágneses pólust is talált a sarkvidéken. A szovjet kutatók a déli, magashegységi területeken is sok érdekes új eredményre találtak. Így a Pamir és a TjanSan hegység csúcsai között a Pik Sztálin (7495 m, a Pamirban) és a Pik Pobjedy (7440 m, a Chan-Tengri mellett, a Tjan-Sanban) lettek a Szovjetunió legmagasabb csúcsai a legfrisebb mérések eredményeként. A természeti földrajz egyes részlettudományai közül az a Szovjetunióban az alábbiak fejlődést mutatjuk be Grigorjev cikke nyomán. Hidrológia. A Forradalom előtti Oroszországban főleg a hajózás, a vízellátás, az öntözés és a halászat szempontjából kezdték tanulmányozni á vizeket. A szovjet népgazdaság, — átörökölve a korábbi idők jelentékeny mennyiségű hidrológiai tárgyú kutatásanyagát — nagyban kiszélesítette és rendszeresítette a kutatómunkálatokat, sőt, még újabb szempontok szerint is fejlesztette (villamosítás, a vízenergia teljes kihasználása, a nagyobb és könnyen kiszáradó területek öntözése, védekezés a szárazság ellen stb.). Mindezek nagyban fellendítették a szovjetorosz hidrológiai tudományokat. A nagyarányú fejlődés itt azzal kezdődött, hogy mindjárt 1919-ben a Szovjet Akadémia kezdeményezésére állami hidrográfiai intézetet létesítettek, amely a folyók, a tavak, a tenger és a talaj vízével foglalkozó szakemberek munkáját irányította. Később ezt a tevékenységet az Össz-Szövetségi Mérnökgeológus- és Hidrogeológusképző Intézet vette át. Az 1929-ben létesített hidrometeorológiai hálózat munkáját is egységesítették. A szovjet hidrológia legfontosabb törekvése a Szovjetunió vízkataszterének felállítása és a Hidrológiai Kézikönyvek (Hidrologicseszkich spravcnikov) megjelentetése volt az egész államterületre nézve. A fő kérdések a vizsgálatok során a következők voltak : I. az évi közepes, a legnagyobb és a legkisebb vízhozam a folyókon (B. D. Zaajkov, S. Ju. Belenkov, G. P. Ivanov, stb.); 2. a szárazföldről és a tavak felszínéről történő párolgás; 3. a talajok nedvességtartalma ; 4. a földalatti vizek. Utóbbiakat N. N. Pavlovszkij, F. P. Szavarenszkij és A. N. Szemichatov tanulmányozták a legtöbbet. Ezenfelül M. A. Velikanov a beágyazott medrű patakok hidrodinamikai kérdéseiről értekezett s a felszíni vizek lefolyásának elméletét készítette eí új alapon. Tanulmányozták még a szovjet kutatók az áradások elterjedését és törvényszerűségeit is (D. L. Szokolovszkij, B. V. Polyakov, A. V. Ogievszkij), a belvízi jégképződés teóriáját (V. K. Altberg, V. V. Piotrovics, F. I. Bydin). Érdekes M. I. LvoWcstől a folyók genetikus osztályozása. Számos érdekes megfigyelésük vonatkozik az erdők hidrológiai szerepére (G. N. Vyszockij, A. D. Dubach, V. •/. Rutkovszkij). Sok időt fordítottak a hordalékkutatásra és a lebegve szállított hordalék kérdéseire is (B. V. Polyakov, G. I. Samov, S. I. Abramovics). D. L. Szokolovszkij" vezetésével nagy érdeklődéssel fordultak a kisebb folyók hasznosításának kérdései felé, különösen Ukrajna területén. B. V. Polyakov és D. I. Abramovics még a folyók lefolyásjellegének a változását is vizsgálták az északi és a déli területek felé. Érdekes tudományos eredményeket szolgáltatott a Szovjetunióban a sivatagos vidéken és a fagyott talajú területeken a földalatti vizek tanulmányozása is. A Bajkál-tavon limnológiai állomás dolgozik már hosszú idő óta. Vizsgálták a tavak tükrének ingadozásait is, valamint a klimaingadozásokkal kapcsolatban az időszakos tavakat. Paleogeográfia. Ennek a tudományágnak a Szovjetunióban sokkal bővebb a tárgyköre, mint a geológiai paleogeográfiának. Ez ugyanis csak a szárazföld és a tenger múltbeli eloszlásának kérdéseivel foglalkozott. A szovjet paleogeográfia azonban sokkal szélesebb alapokon dolgozik, mert erősen igénybe veszi a történeti földtan, az ősnövénytan, a pollenanalitika, az ősállattan, sőt a régészet eredményeit is, hogy a letűnt korok földrajzi képét megrajzolhassa. A pollenelemzést pl. a növénytakaró alakulásának kérdéseiben V. P. Gricsuk alkalmazza. Nagy eredményekkel járt a szovjet jégkorkutatás. Kimagasló munka ebből a tárgykörből a Lednikovij period na territorii SSSR (A jégkor a Szovjetunió területén, 1. P. Gerasimov- és K. K. Markovtól), mely a pleisztocénkori eljegesedésekkel és a jégkori növénytakaróval foglalkozik. 1941-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Földrajzi intézete negyedkorkutató paleogeográfiai konferenciát hívott össze. Ennek munkáját A negyedkor paleogeográfiai problémái címmel adták ki (Problemii paleogeografii csetverticsnogo perioda, 1946.). Ebben a kötetben jelent meg Grigorjev ama munkája, amely a legnagyobb eljegesedések légköri cirkulációját mutatja be, továbbá V. P. Zenkovics, M. A. Lavrova és D. G. Panov műve, mely a Szovjetunió tengereinek negyedkori fejlődéstörténetét tárgyalja, míg N. N. Dumitraskó, L. G. Kamanin, D. M. Koloszov, I. I. Krasznov, S. V. Obrucsev, N. N. Szokolov és B. A. Fedorovics munkája a Szovjetunió felszínének negyedkori fejlődésmenetét mutatja be, L. S. Berg, V. G. Bondarcsuk, I. P. Geraszimov és /. G. Pidoplicska a gleccserek negyedkori kérdéseit tanulmányozzák, G. A. Blagovescsenszkij, B. N. Gorodkov, V. P. Gricsuk, N. Ja. Kac, V. I. Krecsetovics, E. M. Lavrenko, V. P. Malév, P. N. Ovcsinnikov, B. A. Tichomirov a növénytakaró negyedkori fejlődésével és a tájzónákkal, végül V. I. Gromova és V. I. Gromov pedig a negyedkori fauna fejlődésével foglalkozott. A középső paleozoikumig visszamenőleg Grigorjev vizsgálta a paleogeográfia kérdéseit. Dr Láng Sándor (Folytatjuk.) 120