Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)
ÉRTEKEZÉSEK - KASSAI FERENC: Paleogén szénbányászatunk, a karsztvíz és a védekezés módjai
xxvin. ('•vf. w',s. í— aziyt. mnkOLÓaiAi KÖZLÖNY 29 vízmentesítették a csak 0.2 0.3 m 3/p vízmennyiséggel elárasztott aknát, de a keresztvágat újabb 30 m-ében 20—30 m : 1/p betört vízzel újból elfulladt az akna és azóta is víz alatt áll. (53.,676.) Üjabb vízmentesítés gondolatával nem is foglalkoztak azóta sem, mert az aknamezőt más oldalról ereszke-müveletekkel lefejthették. A Henrik aknai és az annavölgyi Vilmos aknai (Tsehebull szeiinti Neuschacht am Bergbau Annathal) vízszinteket a Dunával hozza kapcsolatba és megállapítja Tsehebull, hogy a betölt víz nyugalmi szintje a táti Duna + 105 m tükre felett 22, illetve 23 m. A vízszinteket a Dunától való távolsággal magyarázza, mert „die Wässer im Kalkgebiet in einer Höhe von 15 + 7 = 22 m über dem Donauspiegel irgendwo im Gebiete des Kohlenvorkommens einen natürlichen Abfluss haben müssen. (53.,755) Amint láttuk már az eddigiekben is, mind a közvetlen, mind a közvetett megcsapolás hatása alatt a víztükör parabolikus pályáján helyezkedik el. A sorozatos vízbetöréseket Tsehebull után Stegl, Pauer, Schmidt S. és Csanády időrendi sorrendben már ismertették. A betört víz az újabb szintezési adatok figyelembevételével + 130 m t. sz. f. magasság fölé emelkedett. Kivételt képez az A-akna, ahol a víz á + 166.7 m magasságig emelkedett, aminek oka abban keresendő, hogy az aknamélyítés során annak felső szakaszában vízbö-rétegeket harántoltak. A + 130 m szintig történő vízmentesítés és a Vida Jenő altáróval való összekapcsolás után az aknában a vízszint + 130 m körül ingadozik. Az akna jelenleg is erősen nedves és a csepegő vizek az altáró szint alatti karsztvizét táplálják. Jellemző erre a közölt adat is, amely szerint az A-aknai vízszint pár cm-rel magasabb, mint a harántolás első métereiben levő Nagy-kaverna viztükre. Valószínűnek látszik, hogy a repedések eliszapolódása miatt a nyelöképesség nem lehet valami nagy s ez-okozza a pár cm-es nívómagasságot az aránylag kis távolságon belül. Az Erzsébet-aknai területen a térszín a + 131 m t. sz. f. magasság alatt marad. Ugyanis a sárisápi völgy + 131 m-es izohipszái (aminek eredménye Sárisáp községtől DNy-ra egészen Tokod község Ny-i részéig az Öreg árok és Malom árok menti ingoványos terület) a völgy két oldalán csaknem párhuzamosan haladnak, amelyek a völgy ÉNy-i részén szétválnak. Az egyik ág ENy-nak tart továbbra is és a mogyorósi dombok lábánál elhaladva a Duna felé veszi irányát. A másik ág Tokod-altáró déli lakótelepét átlósan harántolva áthalad a dorogi munkás-telepen, majd a leányvári vízfolyást keresztezve megfordul és Esztergom felé fut. A két + 131 m-es izohipsza-ág és a Duna közti terület túlnyomórészt homokkal fedett. (54.,266.) Az Erzsébet aknai területen egy-két fúrástól eltekintve, mindenütt felszálló vizet adtak a lemélyített fúrólyukak. Amíg a Dorogi-Kőszikla, Gete, Hegyeskő, Strázsa hegy, stb. mint kiálló mészköhegyek szerepelnek, addig az előbb említett területen a kutatófúrások tanúsága szerint a mélyfeküt képező triász dachsteini mészkő 100 m és — 200 m mélységre vetődött le. A Dorogi mezőben a 221., 16., 180., 929., 329., 432. és 767. sz. fúrások -— 200 m körül jelzik a mészkövet, de ezektől a fúrásoktól még északabbra a 770. sz. fúrás — 505 mben és a 429. sz. fúrás -— 457 m-ben érte el a triászmészkövet. Külszín fölé emelkedő vizet tudomásunk szerint ezen a területen csak a 432. és a 952. sz. fúrások adtak. Az Erzsébet aknai területen és Tát község határában lemélyített fúrólyukak felszálló vizet adtak. A lemélyített fúrólyukak már a tschichatscheffi mészkőből is felszálló vizet eredményeztek. A mélyművelésűk és kutatófúrások alapján a tschichatscheffi mészkő vastagsága eléri a 80 m-t is, normálisán mintegy 200 m-rel van a triászmészkő felett. Egyes helyeken azonban közvetlenül (a vetők mentén) települ a mélyfeküt adó mészköre. Mint minden mészkőben, úgy a tschichatscheffi mészkőben is megtalálhatók a karsztjelenségek. E felső-eocén mészkőből fakadó vizek éppen olyan körülmények között jelentkeznek, mint a triászból fakadó viz. Mennyiség, hozam kb. azonos, csupán a hőmérsékletben van különbség. Az 1894-ben elfulladt tokodí Üj akna vizének hőmérséklete 12.3 C° volt, ugyanakkor a triászból fakadó vizek hőmérséklete 17—18 C°. A XVII. sz. fúrásban (külszíni kóta + 115.4 m) 900 l/p víz tört a külszínre. A víz dr. Vadász Elemér szerint tschichatscheffi mészkőből fakadt. (23.,127.) A 441. sz. fúrás ( + 121.031) triászmészkőből + 128.39 m-ig emelkedő vizet adott. (— 233.91 m-es szinten 39 cm-es barlang vagy repedés.) A 475. sz. fúrás ( + 121.289 m) — 194.79 m-ben érte el a triászfeküt s annak 5.38, illetve 28.18 m-ében 50 cm, illetve 78 cm-es barlangot harántolt. + 130 m t. sz. f. magasságig felemelkedő vizet eredményezett. Mintegy + 130 m-ig felemelkedő vizet szolgáltatott az 508. sz. fúrólyuk (+ Í21.203 m), amely -— 183.85 m-ben érte el a triászmészkövet. E fúrólyuk 360.83- 361.47 m mélységében a mészkő repedezett. A Dank hegyen mélyített 549. sz. fúrás (+ 156.973 m) szinten + 130 m-ben jelezte a triászvízszintet, de már az 563. sz. fúrás, amely az előbbitől ÉNy-ro van, + 130.7 m-ben jelzi a triászvíz nyugalmi szintjét. E fúrólyuk 60.77 m-ben tárta fel a mészkövet, repedést nem észleltek és mégis percenként 900 1 víz veszett el. Valószínű azonban, hogy repedések voltak, de olyan méretűek, hogy az ütve működő fúróberendezéssel nem voltak észlelhetők. Ha összehasonlítjuk e terület tschichatscheffi mészkő/ étegéböl és a triászmészköböl fakadó vizeket, akkor közöttük a t. sz. f. magasságban eltérés nem mutatható ki. E területtől D-felé haladva, a nagysápi II. és III. sz., a bajóti VIII. sz. fúrásoknál már 180—200 m t. sz. f. magasságra emelkedik a felsőeocén mészkő vize. A Keszthelyi hegységben ugyancsak vannak közel azonos, illetve azonos t. sz. f. magasságú karsztvízelöfordulások födolomitból és campilimészköböl. Dr. Szádeczky-Kardoss E. rámutat arra, hogy a két szint hidrológiai összeköttetésben van, bár e rétegeket egymástól átnemeresztö rétegek választják el. {21 t.,73.) E hidrológiai összeköttetést mi a csapadékviszonyokkal is kapcsolatba hozhatjuk és akkor — mint láttuk — azonos meteorológiai és topográfiái hatás mellett azonos t. sz. f. magasságban megjelenő karsztvizet találunk a peremi megcsapolások környékén. Így, ha vizet rekesztő réteg-közbetelepülés is van és ha a vetők mentén az agyagosodás miatt (bár kis valószínűséggel) nem lenne meg a hidrológiai összeköttetés; az előbbiekben is találhatunk magyarázatot a közös szintre felemelkedő, illetve a közös szinten levő vizek t. sz. f. magasságait illetően. Albel Ferenc közlése szerint a 210. sz. és 226. sz. fúrások között igen érdekes összefüggést találhatunk. A két fúrás kb. 800 m távolságra van egymástól. A 210. sz. fúrás tschichatscheffi mészkő repedéseiből 1790 l/p felszálló vizet adott. A külszín + 120 m és felcsövezés után a víz nyugalmi szintje + 131 m. A 226. sz. fúrás viszont tschichatscheffi mészkő megütésekor, illetve pár méter fúrása után, az öblítő víz elvesztését eredményezte, s a vízszint 3 m-rel a külszín alá süllyedt. A külszín + 123 m t. sz. f. magasságú. A 210. sz. fúrásnál a nyitott csőszelvény elzárása a 226. sz fúrásnál a víz felszállását, újbóli nyitásnál viszont az előbbi
