Hidrológiai Közlöny 1945 (25. évfolyam)

10 Schorf Einil dr. százaival népesen, meglássa. Őneki néhány kortársával együtt még az a feladat jutott, hogy a tudományos alapokat lerakja. A talajtan meg éppen az ő fiatalsága idején fejlődött önálló új tudománnyá. Érthető, hogy még az „alapozó" tudósok közt is parázs viták keletkeztek a fejlődés helyes útja körül, amelyeket ma „építő viták"-nak neveznők, de amelyek a mi Henrikünk tudományos működését is döntően befolyásolták és szerencsére megadták nekünk Horusitzky Henriket, a hidrológust. Mint vérbeli geológus szeretett a két lábával a közvetlen észlelési tapasztalat szilárd talaján megmaradni és elkerülte, hogy belépjen a közreműködésével megalapozott fényes tudománycsarnokokba, bennük felhatoljon a végső előretolt munkahelyig, hogy ott azután sok kartársa módjára az ingatag — csillogó teóriák útvesztőjében keresse a továbbvezető utat. De éppen ezért nem is szédült le sohasem ezekből az elméleti magasságokból a földtani tapasztalat szilárd talajára, mert hiszen sohasem is hagyta el azt. Nem is lett volna az efféle tudományos kalandozásokra ideje. Ne felejtsük el, hogy az I. világháborút követő sanyarú időkben mindössze 1 —2 tucat szakember látta el a Földtani Intézet egész szövevényes szakszolgálatát, amint arról az Intézet évi jelentéseiből könnyen meggyőződhetünk. E sok ágazat közül az „agrogeológiai" (helyesebben síkvidéki — és negyedkorgeológiai) munkát sok ideig Horusitzky Henrik úgyszólván egyedül látta el. Ő volt az, aki meg nem alkuvó szívósságával az intézeti geológustevékenységnek ezt a részét arra az időre átmentette, amikor végre néhai Sümeghy József kollégáin újra folytathatta az Alföld síkvidéki földtani térképezését, egyelőre átnézetes modorban. Dr. Sümeghy röviddel Horusitzky halála után: „Horusitzky Henrik emlékezete" c. nekrológusában (Földt. Közi. LXXIV. köt. 1944. 1—6. old., uo. rövidített kivonat: „Memory of H. Horusitzky" 6—7. old.) sok szeretettel és szívvel megírt szép emléket állított elhunyt elnökünknek, amelyet csak igen kevés vonatkozásban lehet még kiegészítenem. Tudósunk életében földtani irányú kutatás annyira összeszövődött a szorosabban vett hidrológiaival, hogy tisztán szétválasztani a két tevékenységet nem is lehet. E ponton követem Sümeghy példáját, miért is bizonyos ismétlések részemről elkerülhetetlenek. Ezekkel a megjegyzésekkel azonban már messze az események fonala elé kerültünk, melyekhez a krónikásnak most vissza kell térnie. Horusitzky Henrik 1870. augusztus 5-én született Vysoky-Oujezd községben a mai Csehszlovákiában, ahol édesapja a Pálfy-uradalom gazdasági főtisztje volt. 1882-ben az uradalom a családfőt Bajmóe-ra helyezte át s így Horusitzky Henrik középiskoláit a közeli Privigyén és Besztercebányán végezhette. Apja az ifjúból gazdatisztet kívánt faragni. Henrik ennek megfelelően Magyaróvárra, a Mezőgazdasági Akadémiára ment, ahol különösen a növénytermelés és talajtan nagynevű tanárának Cserháti Sándor-nak a szeretetét érdemelte meg. Ezért az oklevél megszerzése után csak rövidebb ideig volt Pálfyék gazdatisztje, de hamarosan visszakerült Cserháti mellé tanársegédnek. Mint ilyen az a szerencse érte, hogy állami ösztöndíjjal Münchenben és Berlinben szakmája legkiválóbb tudósainál öregbíthette agrogeológiai ismereteit. Különösen a Wahnschaffe professzor oldalán Berlinben töltött év volt rá nagy hatással. Ott az eredetileg Fallou által meghonosított geológiai-petrográfiai kutató irány-