Hidrológiai Közlöny 1945 (25. évfolyam)

Horusitzky Henrik 11 zatot követték. Wahnschaffe mint ezen irányzat prominens híve és a később felszínre került klimazonális talajgenetika túlzásainak ellenzője 1909-ben a Budapesten megtartott 1. Nemzetközi Agrogeológiai Konferencián is igen aktívan közreműködött. Aligha tévedünk, ha feltesszük, hogy ez az erős tudományos egyéniség volt az, aki az ifjú Henrikben megérlelte a pályaváltoztatás szándékát, az elfordulást a gyakorlati mezőgazdasági munkától a tudományos agrogeológia felé. Ehhez azonban a szerencsés véletlen is hozzájárult. A Magyar Földtani Intézetben 1890-ben alakult meg az agrogeológiai osztály, melynek megszervezését Böckh János igazgató, személyes felügyelete alatt, Dr. Inkey Béla tarótházi földbirtokos autodidakta-geológusra bízta. Az osztály működése teljesen a Wahnschaffe-féle szellemben indult. 1891-ben Treitz Péter lépett be az agrogeológiai osztályba, aki eredetileg szintén gazdász volt. Közismert, hogy nemcsak az agrogeológiai osztály eme ,,hős"-korában, hanem sokkal később is — az utolsó 15 évig — hazánkban a geológus-foglalkozás nem volt egyetemi speciális oktatás tárgya. A Földtani Intézet kis létszámú tudósgárdája rendesen más rokon szakmákból jött fiatal kutatókkal egészült ki. Mint láttuk ez az „agrogeológiában" rendesen a mezőgazdasági gyakorlat felől történt ami természetesen azzal a következménnyel járt, hogy a lelkes jövevények az intézeti vizsgálatok olyan korszerűsítését követelték, amely a kiadandó térképeket a gyakorlati növénytermelés bázisává tennék. Ez a jelenség nemcsak nálunk, hanem szerte az egész világon mutatkozott a tudományos vitákban. Henrikünket a Wahnschaffenél töltött idő tapasztalatai óvták meg attól, hogy gazdászati nuiltja ellenére a kritikusokkal együtt a Földtani Intézet agrogeológiai osztályától olyan térképezést kívánjon, mely országos többtermelési szempontból talán sürgősen szükséges is volt, de kiesett az Intézet alapítólevelében körülírt tevékenységből. Ez volt egyébként magának Böckh János-nak is a nézete és azért szívesen fogadta be intézetébe 1895-ben a fiatal Horusitzky Henriket, amikor Inkey Bélának az 1896. évi millenáris országos kiállításra a kiállítandó tárgyakat kellett rendeznie és ehhez segítségre volt szüksége. Az ideiglenes beosztás csakhamar véglegesült. Így került Horusitzky Henrik az Intézethez, amelyet haláláig el sem hagyott, mert hiszen nyugdíjazása után is dolgozott ott. Egyénisége, munkatípusa, a pedánsságig terjedő rendszeretete igen harmonikus együttműködést tett lehetővé közte és a hasonló természetű Böckh János közt. Hiszen talán sohasem folyt többé a Földtani Intézetünkben olyan rendszeres térképező, igazán geológus-felvételi munka mint id. Böckh idejében. Az irodalmi jegyzékből megállapítható, hogy ebből Henrik a Dunántúlon derekasan kivette a maga részét és igazán fájlalhatjuk, hogy nem az összes felvett térképe látott nyomtatásban napvilágot. Kézirati használatuk is ezidőszerint rendkívül nehéz. Pedig e sorok írójának egyes megbízásai alkalmával' módjában volt ilyen kézirati 1:25 000 méretű lapokat használnia és meggyőződnie azok megbízhatóságáról. Az utókornak itt Horusitzky Henrikkel szemben még le nem rótt erkölcsi tartozása van. A Horusitzky— Inkey—Timkó-féle magyarszölgyéni térképlapot (kéziratban) 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel tüntették ki. Kell-e több bizonyíték arra nézve, hogy ezek a térképek a tudomány akkori állapotának