Hidrológiai Közlöny 1943 (23. évfolyam)

Láng Sándor dr.: Karszthidrológiai megfigyelések a Gömör-Tornai karsztban

54 Láng Sándor dr. len, ebből azonban nem szabad arra gondolnunk, hogy az elvesző víztömeg, hosszú geológiai időkön át, a Föld mélyén, mint karsztvíz raktározódik el. 5. A karsztvíz állandó, vagy időszakos, gyenge szivárgásainak helyeire vonatkozólag a megfigyelések még hiányoznak. Megemlíthető, hogy az 1940., 1941. években a sok csapadék miatt nagyon sok helyen volt időszakos szivárgás. Régebben az időszakos karsztforrások működését a Grund-féle karsztvíztükör elmélet (4, 5) jól megmagyarázta. Azonban a — főleg a sekélykarsztra jelemző — vízzel megtelő, majd újra kiürülő vizet vezető járatrendszerrel is ugyanúgy összefügghet az időszakos forrás működése. A vízvezető hálózat a hegység belső szerkezetének megfelelően, bonyolult. Változékony méretű repedéseiben, csatornáiban csak kiadós eső, vagy hóolvadás után gyűlik össze nagyobb mennyiségű víz s a tágasabb részekben tárolódva, a kifelé vezető szűkebb kapukon át csak lassúbb ütemben folyik le. Abból a körülményből, hogy egymás közelében, több helyen, egészen eltérő megjelenésű források vannak, az következik, hogy a mélyebb karsztos szintekben is inkább csak önálló, karsztvizes járatrendszerek vannak, míg a mindenüvé kiterjedő karsztvízszint jelenléte — erózióbázis szintje alatti helyzeténél fogva — csak látszólagos. A jelenkori mésztufa képződése. Területünk forrásaival kapcsolatban, a mésztufa képződésének bizonyos körülményeire a karsztvíz kémiai összetételének tárgyalásakor már utaltunk. A jelentősebb kiterjedésű mésztufa felhalmozódások kialakulásáért a mélykarszt, ill. a mélyebb karsztos szintek hidrosztatikus nyomás alól kiszabaduló vizét kell felelőssé tenni (1. 14. o.). Amint már arra is utaltam, a nagy mésztufadombok kialakulásához a nagyobb mennyiségű szénsavas mészoldatot tartalmazó karsztvíznek a völgyfenék szintje felett valamivel magasabban való feltörése is szükséges. A majdnem az erózióbázis szintjében való forrásfelfakadás és a karsztvizet elvezető folyó, patak közelsége esetén nincs mód a nagyobb arányú mésztufakiválásra (pl. Gyepes f., Pálutfej alatti f., özörény „falu kútja", Lévárt, Sajókirályi, méhészi melegvíz), annak ellenére, hogy az itt felfakadó vízben valószínűleg magas az oldott szénsavas mésztartalom. így csak a vizet elvezető árok fenekén láthatunk mésztufalerakodást (Gyepes f.), ha elég hosszú az árok. Mindenesetre a jabloncai, evetesi, szádalmási, tornagörgői, síb. mésztufadombok keletkezése kérdését még nem lehet egészen megöl-