Hidrológiai Közlöny 1942 (22. évfolyam)

Schmidt Sándor dr.: A hazai szénbányászat és a víz

•286 Schmidt Sándor dr. a földalatti karsztüregekben, a súrlódás okozta ellenállás is mind nagyobb, minél távolabb jutunk a Dunától. Tehát míg az Esztergomnál 105 m tengerszint feletti magasságban levő Duna tükre a dorogi bányák karsztvizeit 131 m tengerszint feletti magasságra kényszeríti (a-dr. Vadász Elemér bányageológus Hidrológiai Közlöny 1940. évi XX. kötetében megjelent cikkében említett dorogi 126 m-es víznívó a tokod—sárisápi vasút építésekor becsúszott 5 m szintezési hiba következménye, mely hiba később a dorogi térképen is korrigálva lett), e karsztvíznívó Tatabányán 138, Zircen 146 méterre emelkedik, a Mecsekben e víznívó 190—220 méter. Azt jelenti tehát e megállapítás, hogy minden repedés, üreg vagy barlang az esztergomi szénmedencében, mely a 131 nívó alätt fekszik, vízzel van telve. Addig tehát, míg a széntermelés e szint körül mozgott, nem is volt baja bányászatunknak a vízzel, ma azonban, mikor már 200—280 méterrel hatolunk a tenger színe alá, akkor a széntelep alatti mészkő üregeiben keringő víz 31—40 atmoszféra nyomással nehezedik a széntelepet a íriászmészkőtől elválasztó isoláló márgarétegre s ellenállhatatlan erővel zudul bányaüregeinkbe, ha valahol annak közelébe kerülünk, vagy egy-egy vetődés mentén azt megcsapoljuk. Az évtizedek során természetesen újabb és újabb magyarázatot és megoldást kerestünk e súlyos probléma megoldására. 1909-ben történt egyik vízbetörésünk magától leapadt; ebből jutottunk ahhoz a kedvező következtetéshez, hogyha vannak is barlangok mészkövünkben, azok nincsenek egymással élénk összefüggésben, kiürülnek és így csak e hirtelen vízbetörés ellen kell felkészülni nagy szivattyúegységekkel s a veszély rövidebb-hosszabb idő alatt meg kell szűnjék. Miután azonban a mindjobban fejlődő bányászat több és több támadópontjának mindegyikét ilyen drága szivattyúteleppel ellátni nem lehetett, 1920-ban felmerült a központos víztelenítésnek gondolata, hogy összpontosítsuk erőinket, egy mélyaknát létesítsünk, felszereljük azt hatalmas vízemelésre és behatolunk a fekümészkőbe, felkeressük a barlangokat, lecsapoljuk s bányászatunk nyugalmát biztosítjuk. A hatalmas energiaszükséglet ellátását a Duna partján tervezett Überland-centráléból terveztük meríteni úgy, hogy nappal Budapest felé szogáltatunk áramot, az éjjeli kisebb terheléssel felszabaduló olcsóbb villamosenergiát pedig vízemelésre fordítjuk. Időközben azonban meggyőződtünk arról, hogy a szomszéd MÁK bányáival együtt 38 m

3-rel emelt percenkinti vízmennyiség évek alatt egy cm-rel sem képes a víznívót csökkenteni. Meggyőződtünk mélyfúrással arról is, hogy az 1909-ben kiürültnek képzelt barlang éppen úgy telve van vízzel, mint azelőtt s csak a kifolyás útjába sodort laza